Virradat előtt?

Ha jól emlékszem 2009-ben írtam meg ugyan ezeken a hasábokon "Sötét karácsony" címmel legrosszabb előérzeteimet: a közelgő - akkor már tudható volt, hogy a kétharmados Fidesz győzelem, több, mint valószínű. És mindaz, ami ezzel együtt jár: a jogállam szétverése, a se nem jobb se nem szélsőjobb módon gondolkodó polgártársaink egzisztencáliális ellehetlenítése, a bíróságok - első sorban az Alkotmánybíróság - hatáskörének botrányos csorbítása, az eszeveszett szociális és nacionalista uszítás, az Európa-ellenesség - ez mind, ami akkor azon a sötét karácsonyon még csak előérzet, sejtés volt, mára véres valósággá vált.

A legrosszabbnál is rosszabb várakozás teljesült be; a tisztességes magyar polgárember szinte szélütötten áll, nem tudja, több, mint három év után sem tudja elhinni, hogy minden 2013-ban, Európa közepén az uniós országban megtörténhetett. És megtörténhetett! A szolgalelkű, nem egyszer és nem kétszer nyilas szellemiségű sajtó lelkesen támogatja, helyesli ezt az embertelen őrültséget. Ráadásul a jó szándéku, de elképesztően megosztott, megrokkant(vajon miét?) ellenzék képtelen összefogni, artikulálni a lappangó elégedtlenséget, kevés kivétellel képtelen egyetlen és egységes határozott nemet mondani az egész elképesztő és félelmetes Fidesz rezsimre.

A napi anyagi hajszában, a puszta megélhetés elvesztése miatti folytonos félelemtől, vagy csak egyszerűen a bele törődést, a rezignációba süllyedt sokasság némán tűri, hogy tönkre tegyék emberhez, polgárhoz méltó életét. És akkor arról a hozzávetőleg 2,5 millió emberről nem is beszéltünk, akiknek nem, hogy tetszik, hanem egyenes gyönyörűséggel tölti el ez a felháborító kurzus, amelyik lelkesen békemenetel, és szerfelett elégedett azzal, hogy úgymond végre a magyaroknak "magyar" kormánya és főleg végre újra "turulban született Vezére" van (akad, aki ezt a sámánista őrültséget elfogadja?) a magyarságnak. Petőfi, Deák Ferenc, Ady, József Attila, Bibó, Bartók által mindig is Nyugatra vágyó Magyarországának egy sötéten eltökélt Nyugat-ellenes, primitív, a legrosszabb soviniszta hagyományokat újraélesztő, a magyarságot már nem egyszer katasztrófába döntő vezetése van - újra.

És akkor a csaknem egy millió nyíltan náci-nyilas eszméket helyeslő és támogató nekivadult szörnyetegekről nem is szóltunk.

Ahogy négy esztendővel ezelőtt sokan úgy éreztük nincs remény, a sötét karácsonyok sora elkerülhetetlen, most sokan - egyre többen - úgy érezzük, hogy a virradat, a kijózanodás előtt vagyunk. Pedig a tények és a számok nem túl sok bizakodásra adnak okot. A Fidesz, döbbenetes gazdasági, társadalmi ámokfutása, vad nacionalizmus ellenére (netán épp ezért?) magasan vezet a pártot választók körében.

Mert ne tagadjuk, sajnos van, régóta van eben az országgban egy alaktalan sokasság, amelyik mindig atyáskodó vezérre, fősámánra, csodadoktorra vágyott. Amelyik tisztességes polgári vezetés helyett, valami idegbeteg főpapra, szektvezérre vágyik; amelyik nem tisztességes, modern polgári demokráciában, hanem beteges, ősi lázálmok, alaptalan nemzeti nagyravágyásban faj- és idegengyülötbenb akar élni. Amely sokasság sosem önmagában, hanem mindig a megnevezetlen titokzatos külső ellenségben - most éppen Brüsszelben, az Európai Unióban, na és persze az örök zsióban - látja ellenségét, önön hibából és bűneiből eredő rosszsorsának okait.

Ezek a szerencsétlenek nem a becsületes polgári törekvésben, hanem az örökös kozmikus sértődöttségben, a modern polgári világ kihívásaira való válszadás képtelenségében, tunyaságában, évszázados előítéleteiben találja meg önön rosszsorsának okit, amelytől való szabaduláshoz keleti csodadoktotort, Attila királyt, sosem volt Csaba királyfit állít maga elé, amelyik mindig kész a lehető legrosszabb társadalmi ösztönökre és nem a józan észre, a tistességes polgári erkölcsre hallgatni.

Többek között ezzel a sokassággal is szemben az ellenzék lassan négy év óta nem találja meg az egyébként nem csak elégedetlen, hanem vészesen lecsúszó és katasztrofálisan el is szegényedő tömegek mozgósításának módját, ellenkezőleg: gyerekesen azon vitatkoznak ki kivel és kivel nem... Akkor, amikor ég a ház, amikor minden jószándékú embernek csak egyetlen dolga lehet: menteni a menthetőt és lefogni a gyújtogatók kezét.

De valahol a társadalom mélyében, talán még artikulálatlanul, az aktív politikai cselekvésre még felkészületlenül megszületik kimondott-kimondatlanul a közös döntés - ez így nem mehet tovább! Egy jobb sorsra érdemes népet, megannyi kiváló demokratát Európa szívében nem lehet soviniszta elmebajjal, beteges hatalomvággyal, acsarkodó gyűlölettel, rasszizmussal, tönkretenni. Ha e sötét, rideg decemberben ennek - ma még - közvetlen jele nem is látszik, igenis bízhatunk abban, hogy tavaszra - a politikai, társadalmi magyar újjáéledés tavaszára - együtt és egységesen kimondjuk: elég volt! Magyarországból nem lehet egy autoriter, hovatovább félfasiszta banánköztársaság. Mert mi, jó szándékúak, együtt ezt már nem egyszer bebizonyítottuk, hogy meg tudunk szabadulni az uborkára felkapaszkodott fiókdiktátoroktól, az eszement uszítóktól.

Karácsonyaink, ünnep és hétköznapjaink hivatásos tönkrtevőitől. Megtettük ezt már nem egyszer, megtesszük újra is, ha kell.