Pepe, egy jó fej politikus

Aki jó fej, az jó fej. Uruguay hetvennyolc éves elnöke, José Mujica izgalmas élettörténetével és laza stílusával régóta a világsajtó kedvencének számít. Állítólag ő az egyetlen baloldali politikus, akiről a Daily Mail című brit bulvárlap is jót ír. Mujica hajdani gerilla, aki bankrablásokban, egy város elfoglalásában és más fegyveres akciókban is részt vett, hatszor lőtték meg a rendőrök, és tizennégy esztendőt töltött az akkori jobboldali kormányok börtöneiben. Ehhez képest elnökké választása után a társadalmi megbékélést szorgalmazta, és a venezuelai, Chavez-féle konfrontatív stílussal szemben a türelmesebb megoldások híve. Igazából azonban életstílusa miatt került be a bulvárlapokba. Egy 45 négyzetméteres farmépületben lakik feleségével, Volkswagen "bogárral" jár munkába, fizetését a szegényeknek utalja át, sohasem köt nyakkendőt és háromlábú kutyáján kívül csak két testőr posztol a farm közelében. Ez utóbbi tény azt a játékos ötletet sugallta a The Guardian egyik olvasójának, hogy egy éjjel lopják el Mujicát, tegyék meg Nagy-Britannia vezetőjének, és szegény uruguayiaknak küldjék el cserébe Cameront és Milliband-t, a brit kormánypárt és az ellenzék sokak szemében egyképp fantáziátlan vezéreit.

José Mujica, azaz Pepe, ahogy mindenki hívja, legutóbb a marihuána teljes legalizálásával került be a nemzetközi hírfolyamba. Ez persze nem egyéni döntése volt, a törvényhozásnak is el kellett fogadni ezt a kezdeményezést. A könnyű kábítószer fogyasztásának dekriminalizálása több országban megtörtént - azaz börtönnel, büntetőjogi eszközökkel nem üldözik -, de Uruguay ennél sokkal radikálisabb lépésre szánta el magát. A törvény nemcsak legalizálja, hanem nagyobbrészt állami kézbe is veszi a "fű" termesztését és terjesztését. Az évi ötven millió dollárosra becsült forgalom haszna így ezután nem a bűnözőket, hanem a költségvetést gazdagítja. A pénz jelentős részét a kábítószeres leszoktató programokra szánják. Ezek sikerére jó esélyt jelez, hogy az ország világviszonylatban is élen jár a dohányzásról való leszokásban. Az állam amúgy is nagy szerepet játszik Uruguay gazdaságában. Állami kézben van az energiaszektor, a telekommunikáció, s az alapvető közszükségleti termékek árát hatóságilag állapítják meg. Mielőtt nagyon lesajnálnánk őket ezért, nem árt tudni, hogy a GDP Uruguayban magasabb, mint hazánkban.

Bár személy szerint a marihuána-fogyasztás dekriminalizálásának híve vagyok, Pepe elnök személyével kapcsolatban nem érdemes leragadni ennél a magyar közéletben oly szerencsétlen módon kezelt témánál. A magyar progresszív közvélemény láthatóan nemigen tud mit kezdeni a latin-amerikai baloldali fordulattal. A nemrég elhunyt Chavez elnököt a baloldalinak nevezett sajtó diktátornak festette le, az indián többséget felszabadító Morales bolíviai elnököt pedig rendszeresen szélsőjobboldali ellenfelei optikáján keresztül mutatja be. José Mujicáról a magyar átlagolvasó nem sokat tud. De ha tudná, hogy fiatal korában fegyveres gerilla volt, aki büszke arra, hogy személyesen találkozott Che Guevarával és Mao elnökkel, akkor aligha értené, miért van jó barátságban Ferenc pápával is, aki "bölcs embernek" nevezte Pepét. Mao elnök és egy pápa a magyar fejekben két külön dobozba tartozik, s elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki mindkettővel rokonszenvezzen. Amint az is, hogy a bevallottan ateista elnök sajnálja, amiért a nagy pragmatizmusban az emberiség lényegében feladta a filozófiát és a vallást.

Latin-Amerikát nem lehet megérteni a szegénység, a katolicizmus és az észak-amerikai befolyás nélkül. A térség kimaradt a világháborúkból és a kommunizmusból, de a gazdasági egyenlőtlenség elképesztő szegénységet és döbbenetes erőszakhullámot produkált. A helyi egyházak nagyobb részt ott is a hatalmi elitet szolgálják, de nagyon sok pap, főpap és szerzetes küzd nemcsak a szegénység, hanem a szegénységet produkáló társadalmi rendszer ellen is. Az Egyesült Államok pedig, amely Nyugat-Európa számára a szabadságot hozta el 1945-ben, Latin-Amerikában szélsőjobboldali puccsokat támogatott, és a legmohóbban kizsákmányoló multik anyaországa. A térségben a legutóbbi időkig nem létezett klasszikus szociáldemokrácia, a polgári pártokkal és a fasiszta juntákkal szemben leginkább marxista forradalmárok képviselték a baloldalt. José Mujica életútja azt példázza, hogy ebből az alapállásból is el lehet jutni egy mérsékelt, de hatékony szocialista alapállásig.
Pepéről az is eszébe juthat az embernek, hogy egy politikus is lehet "kúl", menő, jó fej, kinek-kinek melyik szó a legszimpatikusabb. S persze az is, hogy valaki hetvennyolc évesen is lehet fiatalosabb, lazább, izgalmasabb egyéniség, mint sok harmincas-negyvenes európai politikus, akikből hiányzik az egyéniség, s máris beleszürkültek a közhelyekbe. Számomra egyébként Pepe talán leginkább elgondolkodtató állítása az, hogy az interneten, a közösségi médián keresztül nem lehet maradandó társadalmi és politikai változásokat elérni.

Magam ezt másképp remélem. De szavait mégis érdemes megfontolni, hiszen a legutóbbi idők hazai folyamatai mintha valóban azt mutatnák, hogy az internetes népszerűségből nem mindig lesz valódi társadalmi mozgalom és változás.