Sas József száműzetésben

Publikálás dátuma
2014.01.03 06:45
Tud nagy lenni – igaz, icipici is FOTÓ: K 2 PRESS
Fotó: /
Imádják és utálják Sas Józsefet. Hatalmas a rajongótábora, és vannak, akik neve hallatán kapásból elhúzzák a szájukat. Megosztó személyiség. Valaki. Rendszeresen beszédtéma. Most, hetvenötödik születésnapján is. 

Nem feltétlenül a kerek évforduló miatt beszédtéma Sas József. Azért sem, mert a közszolgálat ebből az alkalomból agyonismétli a műsorait, és stúdióbeszélgetések garmadáját készíti vele. Hiszen sok tekintetben visszajött a Kádár korszak elhíresült három t-je, a tűrt, támogatott, tiltott, és ő most inkább a tűrt kategóriába tartozik. Egykori színházában, a Mikroszkópon, amit huszonnégy esztendeig igazgatott is, de több mint tíz évig előtte is ott játszott, pedig valószínűleg tiltott. Sas néhány utcával odébb, a Fészek Klubba költözött száműzetésbe, ahová Galambos Tibor invitálta.

Tavaly az egyedi funkciót betöltő Fészek az eddigiekkel ellentétben nem kapott pályázatokon támogatást. Aki a két dolog között bármilyen kapcsolatot is feltételez, az nyilván a kákán is csomót keres. Sas a Fészekben harsogóan sikeresebb lett, mint több megújítási kísérleten átesett, kényszerűen otthagyott színháza, ahová az ő közönsége szokott, és a hely szelleme miatt másokat nehéz becsábítani.

A Nagymező utcából a Kertész utcába áttelepülve is a népszerű Józsi maradt, aki magánszínház vezetőjeként ugyancsak megállja a helyét. Hosszú hónapokra előre nem lehet a műsoraira jegyet kapni. Tarthatna jóval több előadást, de már valamennyire takarékra kapcsolt, hiszen nem is olyan régen volt szívműtétje, meg nyaki érműtétje szintén. Hipochondriája, önféltése alapos indokot is kapott. Ugyanakkor persze, a családján kívül, abszolút a színpad élteti.

Él benne a megmutatás és a kibeszélés vágya. A szó szerint kibeszél a deszkákról, és nem csupán akkor, ha konferál. Akár jelenet közben is összenéz a közönséggel, kikacsint ránk, bratyizik velünk. Nem olyan korabeli stand up sztár, mint amilyen Hofi volt, akivel együtt indultak a szeretett Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. Hofi már szinte csak nekünk, egyenesen a képünkbe beszélt, és tegezte a publikumot, Sas konferansziéként is alapjáratban magázódik, és csak ritkán, nagyobb közvetlenséget igénylő szituációkban tegez bennünket, hogy aztán visszaváltson magázódásra.

Ha konferál, nótázik, politikailag pikáns blüetteket énekel, tetőtől talpig elegáns, ahogy civilként is. Jól áll rajta az öltöny, a csokornyakkendő. De ez bohócossággal keveredik. Rendszerint az elegancia olyan fintorral, gesztussal, netán illetlen lábmozdulattal, táncfigurával párosul, ami ellenpontozza ezt. Feszültséget kelt a belső és külső között. Pillanatok alatt megmutatja jókora ripacsvénáját, amihez máig a vidéki táncoskomikus évei szolgálnak biztos alapul.

Győrben, Békéscsabán, Pécsen és legfőképpen Kecskeméten, a legendás, gyakran emlegetett direktornál, Radó Vilmosnál, kitanulta a hatás mechanizmusát. Hogy hogyan lehet megfogni a publikumot, és egész este fogva is tartani. És, ha ehhez nem csak a legkifinomultabb, legnívósabb eszközöket használ, hát akkor nem. A lényeg, hogy jöjjön, és jól érezze magát az édes-drága publikum. Csak azt tartja színháznak, ami tele van. És az övé pótszékekkel is tele van.

Hogy többen azzal vádolják, gagyit ad a népnek, hát istenem. Ad amúgy azt is, és feltehetően emiatt annyira megosztó a személyisége. De mindig van más is. Az altesti humor, az anyósvicc nála főleg csomagoló- és vivőanyag, ebbe bugyolálja akár fájdalmas közlendőjét. Rikító színekről pasztellre is tud váltani. Ádáz Sas elleneseknek javaslom, keressék ki a neten legújabb, Lúdas Mutyi című produkciójából azt a hajléktalant, akit játszik.

Figyeljék meg milyen tartással, sőt méltósággal, mekkora fájdalommal alakítja ezt az embert, és mennyire dermesztő, hosszú csendet teremt. Méltó párja kukázó tanárának, vagy fiatal korából Lenin paródiájának. Ilyesmire csak a nagyok képesek. És Sas tud nagy lenni. Igaz, icipici is. A kettő közti átmeneteket vegyíti, hogy színes legyen a műsora. Amúgy is az ellentétek embere. Szerethető és elviselhetetlen akár egyszerre. Időnként nagyvonalú, amúgy közmondásosan smucig.

Munkatársainak kijárt utazást, ajándék tévét, lakást, kitüntetést, de közben ő magának ugyancsak megszerzett mindent. Ehhez netán erőszakos is volt. Az a típus, akit, ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Ha úgy gondolja, a leglehetetlenebb időpontban, hajnalok hajnalán, számtalanszor telefonál, ha ő ideges, nem tud aludni, más se tehesse. Képes purparlékra, összeveszésekre, de alkalmas bocsánatkérésre is.

Édesapja szintén színész volt, de alig ismerhette, mert a háborúban zsidóként elhurcolták, és nem jött vissza. Sas így mélyszegénységből, csaknem utcagyerekből lett azzá, ami. Tán ezért is akart jó, mutatós környezetben élni, amit meg is teremtett magának. Tán emiatt habzsolta a pénzt. Le lehet gyűlölködve adócsalózni, de nyilvánosan, hivatalos papírral igazolta már jó régen, hogy nincs adótartozása. Megbotlott, de fölállt.

Az ATV szilveszterkor főműsoridőtől kivilágos kivirradtig csak az ő műsorait adta, és még más frekventált csatornákon is feltűnt. Hosszú évek óta, ahogy most is, szilveszterkor tévés nézőcsúcsokat döntöget. Egy veszélyeztetett műfaj, a pesti kabaré remélhetőleg nem utolsó, fajsúlyos mohikánja. Megosztó, de igazi személyiség.

2014.01.03 06:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11