"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest" - mondta szegény Bertolt Brecht, ugyanis ő még nem ismerte Orbán Viktort, legfeljebb csak Arturo Uit próbálta megállítani.
Ha ismeri a mi kedves vezetőnket, akkor finomít tételén és valahogy úgy fogalmaz: mi egy bankrablás egy bank megvásárlásához képest?
Van ugye egy bank, amelynek vezetői, sok pénzért persze, számolgatnak, hogy miként éri meg nekik ez az egész móka. Mikor megvan az eredmény, jön Orbán és elvesz tőlük sok-sok pénzt. Ugyanis ő hozza a törvényeket, most mibe van neki elfogadtatnia kedves mamelukjaival egy effélét. A bank számításai tehát felborulnak, fogy a pénz, ezt persze nem szereti egy rendes kapitalista. Neki ugyanis az a részvényeseié, a sajátja, nem a másikéval játszik, mint a kedves vezető.
Mikor már nagyon nem éri meg fenntartani a boltot - jó, azért ne rendezzünk gyűjtést a javukra még - akkor kapnak egy ajánlatot, amelyet nehéz visszautasítani. Ha egy nagyjából láthatatlan méretű pénzintézetnek odaadják, akkor elhúzhatják az irhájukat. (Háromszáz forint? Én becs' szó ráígérnék, adnék érte 350-et és csak az irodai székek kiárusításából ellennék. A többi meg majd csak valahogy.)
Szóval, ha megszereztük, amit akartunk, akkor csak egy füttyentés Rogán Lázárnak és péntek délután beadják a javaslatot, hogy hétfőtől egy nagyobb állami segély landoljon új szerzeményünknél - végülis az adózó nép volt olyan aranyos összedobni nekünk a rávalót. Kis igazítás a jogszabályokon, és máris megy a bolt. Ennyi. Ügyes, mi?
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
