Csalni vagy elcsalni – az Újbeszél fonákságai

A 2006-os választások után az akkor ismét ellenzékbe szorult Fidesz vezetője nyelvi leleményével lepte meg a közönséget: a magyarban használatos, jól bevált, egyértelmű 'csalni' ige helyett elkezdte használni a politikai választás kontextusában eleddig nemlétező 'elcsalni' igét. Olyan sikerrel tette ezt, hogy mára még a demokraták politikusai és írástudói is használják ezt, írásban, szóban, nyilvános szerepléseik alkalmával.

Hogyan értelmezhetjük a politikai választás kontextusban nem létező 'elcsalni'-t a 'csalni' megértésén nyugvó nyelvi intuíciónk alapján? Ha nem nyelvi slamposságról van szó és nem is felesleges terjengősségről, vajon milyen új jelentést hozott be a politikai közbeszédbe az elcsalni a csalnihoz képest? Pragmatikusan miért volt fontos a Fidesz számára ez a nyelvi kreativitás? Továbbá, ha beigazolódik az a feltevésem, hogy az 'elcsalni' egy orwelli típusú Újbeszél részeként céltudatos politikai retorika eszköze, miért gondolja a demokratikus ellenzék, hogy ez a retorika neki is dolgozik, következésképp érdemes átvennie a terminológiát? Vagy talán csak a reflexió hiánya mutatkozik a részükről?

Nézzük a pragmatikus vonatkozást. A teljesen jogszerűen lebonyolított 2006-os választás eredményét nyilvánvalóan nem lehetett csalásnak minősíteni. Ha valaki ezzel próbálkozott volna, hamar bírósági úton rágalmazási pert indítottak volna, tiszta helyzetet teremtve és a kormányzási legitimációt helyreállítva. Politikai tőkét csak a rágalmazó veszíthetett volna.

Ami nincs a Btk.-ban

Nem is hangzott el, hogy a szocialista-liberális koalíció 'csalt a választáson'! Ehelyett beindult a mantra, miszerint a szocialisták és a liberálisok 'elcsalták a választást'. Ez a bizonytalan, jelentésében homályos, jogilag nem kezelhető, de érzelmileg nagyhatású Újbeszél úgy kezdett funkcionálni, hogy alkalmasnak bizonyult a kormányzati legitimáció aláásására, a poltikai bizalom amortizálására. Diszkomfort érzést tudott kelteni a politikai működéssel szemben, hiszen akik a 'választást elcsalták', azok valamiben sárosak. Hogy pontosan miben, azt nem is kell tudni egyértelműen megmondani, elég ezt érezni. A pontos kifejtés helyett elég, hogy az 'elcsalás' megteremti az ellenérzők érzelmi közösségét.

Eközben persze jogilag nem vonható felelősségre az Újbeszélből profitáló, politikailag azzal házaló politikus, hiszen nem azt mondta, hogy 'csaltak a választáson', hanem azt, hogy 'elcsalták a választást', amivel kapcsolatban viszont a BTK nem rendelkezik. A BTK ismer 'választási csalást', de nem ismeri a 'választás elcsalását'. Ezzel az egyszerű szemantikai trükkel rizikómentesen lehet 2006 óta gyanút kelteni, karaktert gyilkolni, vád nélkül vádolni, stb. Az érzelmi-demagóg retorika elemeként az 'elcsalni' sikerrel vitte végbe a maga szerepét 2010-ben is.

Természetesen nem gondolom, hogy minden ezen az egyetlen szemantikai trükkön múlt és múlik most is. De benne hagyni a demokraták szótárában az elcsalnit - ez, Talleyrand-nal szólva, több mint bűn: ez hiba!
A 'Magyar polip - a posztkommunista maffiaállam' tanulmánykötet szerzői azért tartották fontosnak, hogy pontosan megjelöljék a Fidesz által létrehozott állam lényegét, mert legyőzni csak akkor lehet, ha a lényege szerint nevezzük meg, pontosan tudva, hogy mivel állunk szemben. A szó hatalmát nem szabad alábecsülni.

Ennek jegyében érdemes viszont rámutatni a maffiaállam létrehozásának nyelvi eszközére is. Orwell 1984 című politikai utópiájában már irodalmi eszközökkel is megmutatta, hogy a torzított nyelv hogyan lehet az uralom eszköze: hogyan szolgálhatja az agymosást, az önálló gondolkodás letiltását, hogyan gerjeszthet félelmet és vezethet a szolgalelkűségben való elbutuláshoz. Mint sokan tudják, ezt a nyelvet nevezte el Orwell Újbeszél-nek (Newspeak).

A Fidesz-Újbeszélt alkalmazói a maffiaállam prolongálásához is felhasználják - és fogják is használni - a közeljövőben. A választásokkal kapcsolatosan ennek fontos eleme az 'elcsalás'; ezért itt csak ezt veszem szemügyre. Ha igaz az, hogy nem lehet legyőzni a maffiaállamot a lényegének a megnevezése nélkül, úgy az is igaz, hogy a demokratikus ellenzék nem jöhet ki jól egy esetleges választási csalásból, amit ellene követnek el, amennyiben nem a jogilag és politikailag pontos 'csalnak a választáson' kifejezéssel jelöli meg a helyzetet, hanem belemegy az 'elcsalni' elterelő csapdájába.

Piroska és a farkas

Remélem, elegendő motivációt nyújtottam eddig az olvasónak ahhoz, hogy legyen egy kis bizalma és türelme irántam és hajlandó legyen követni engem egy kis rövid formális fejtegetésben. Ez nem lesz öncélú: megmutatom, hogy a nyelv milyen szerkezeti és jelentésbeli vonásait használja fel az Újbeszél az 'elcsalni' kreálásához. Azt is megmutatom, ami még tanulságosabb, hogy azért nem lepleződik le előttünk könnyen ez az álságos nyelvújítás, mert magunk is normaként használjuk ezeket a szerkezeti és jelentésbeli vonásokat, még ha nem is tudunk erről számot adni.

Határesetként el tudom képzelni az 'elcsalni' azon jelentését, hogy 'elodázni', 'elmulasztani' inkorrekt módon valamit, ami jogszerűen jár. Például, 'elcsalni' ebben az értelemben egy kikötött összeg kifizetését vagy éppenséggel egy választás megtartását. Ez a jelentés-szándék azonban nem jöhet szóba az Újbeszél-ben, mert a rendszerváltás óta minden választást rendben megtartottak. A nyelvi intuícióm azt sugallja, hogy az 'elcsalni' nem is olyan értelmű a politikai közbeszédben, mint ahogyan beszélhetünk arról, hogy a farkas elcsalta Piroskát az erdőbe. Azaz 'elcsalni' úgy, hogy valakit rosszhiszeműen, hátsó szándékkal elhívni valahová, ahol majd pórul jár. De éppen ezt a használatot tekinthetjük a nyelvünkben egyedül helyesnek!

Nézzük, hogy mi a mese-példa úgynevezett logikai nyelvtana, ami kissé más, mint az iskolából ismert nyelvtan. Azt mondhatjuk, hogy az 'elcsalni' ige szerkezetét tekintve háromhelyű viszony: 'elcsal'(x tudatos szereplő, y tudatos szereplőt, z helyre).
A szerkezet fogadja be a jelentést. A 'Jancsi szereti Juliskát' példában mindenki látja, hogy a 'szeretni' kéthelyű: a (Jancsi, Juliska) párral kitölthető. De ha a 'jobban szereti, mint'-et akarjuk használni, kell egy harmadik dolog is: például, 'Jancsi jobban szereti Juliskát, mint a boszorkányt'. Nem fejezhetném be a mondatot úgy, hogy 'Jancsi jobban szereti Juliskát, mint', ugyanis megkérdezhetné itt valaki, hogy kinél/minél szereti jobban?

A jelentésbeli, azaz szemantikai típus is fontos a kitöltésnél: Jancsi szeretheti Juliskát, de szeretheti a töltött káposztát is, azaz szerethet személyt és tárgyat is. De a töltött káposzta nem szeretheti Jancsit. Azaz a kitöltésnél az első helyen csak személyt megnevező szó szerepelhet, élettelen tárgyat megnevező nem.

Esetenként az sem mindegy, hogy egy tulajdonság dolgokról állítható e vagy dolgok halmazáról. Ilyenkor a szerkezeti és a jelentésbeli megkötés szorosan összefügg. Például, ha azt mondom, hogy 'az apostolok jámborak és tizenkettők' érzi mindenki, hogy az és kötőszónál megbicsaklik a mondat: az apostolok ugyanis egyenként jámborak, de csak kollektíve tizenkettők és nem minden egyes apostol az. Az apostol-halmaz pedig nem jámbor, de tizenkét elemű.

Nyelvi abszurd

Köszönve az olvasó türelmét, jöjjön végre a kis elméleti kitérő alkalmazása az életünkbe vágó esetre. A 'választást elcsalni' elfogadását segíti, hogy létezik az elcsalninak egy helyes használata is, mint azt láttuk a Piroska és a farkas példában. Ugyanakkor a helyes használat fogódzóként szolgál ahhoz, hogy a 'csalni' felé kacsintson, mutogasson, asszociáltasson a manipuláló Újbeszélő. (Amit ugye nem használhat expliciten, mert a 'választáson csalni' jogi következményekkel jár.) A trükk a következőkből áll: rendes használatban az 'elcsalni' háromhelyű, a kitöltés pedig a jelentésbeli típusokat tekintve: személy személyt, valahová (helyhatározóval). A szintén korrekt 'választáson csalni' viszont kéthelyű: 'csal' (személy, képes helyhatározó). (Ugyanígy: kártyán, kártyában csalni is képes helyhatározós.) A 'választást elcsalni' átrendezi az általunk is ismert és alkalmazott vonásokat: kéthelyűvé válik, így hajaz a 'választáson csalni'-ra, amit elő akar hívni az asszociációban. A szemantikai típust tekintve azonban a személy megnevezése mellett nem képes helyhatározó kerül a második helyre, hanem egy esemény kerül tárgyként megnevezésre: a választás eseménye lesz a tárgy. Csakhogy ez a szerkezet ilyen jelentésbeli típusokkal együtt nem fordulhat elő!

Csalhatunk a választáson, a kártyában, elcsalhatjuk Piroskát az erdőbe, de egy eseményt nem csalhatunk el. Éppúgy nem csalhatjuk el a választásokat, mint ahogyan nincs értelme azt mondani, hogy elcsaljuk a földrengést, vagy az Újévet.
Amikor halljuk a fals használatot, azért hagyjuk jóvá, mert külön-külön, a részletekben jól ismerjük a szerkezeteket és a jelentésbeli típusokat is. Csak abba nem gondolunk bele, hogy jogtalan kombinációt tálalnak elénk.

Ilyen esetben rá kell mutatni a fals használat abszurditására. A politikai retorika felrúgta a szerkezet/jelentési típusok értelemmel bíró összerendezését, és bevezette az 'elcsal' (x tudatos szereplő, választást) kombinációt. Itt a 'választás' esemény - konstans. De láttuk, hogy a jelentés, az értelem nem ró itt korlátozásokat, hiszen nincs is jelen. Nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mit is jelent az 'elcsalni a választást'. Értelem híján viszont az új szerkezet nagyon is megengedő. Miért ne lehetne más esemény is az 'elcsalni' tárgya? Vagy akár valami absztrakt létező, vagy egy fizikai tárgy, vagy egy személy testének része? Miért ne mondhatnánk akár ezt is: 'elcsal' (x tudatos szereplő, Újévet/prímszámot/konyhakredencet/bal lábam kisujját, stb.) Van egyáltalán olyanfajta dolog, amit nem lehet elcsalni Újbeszélül?

Látjuk, hogy egy álságos nyelvtorzítás a torz nyelv folytonos sulykolása révén hogyan tudja torzítani a valóságos viszonyok, történések percepcióját. A jelenségre Magyar Bálint is rámutatott a hivatkozott kötet címadó írásában: 'a liberális demokrácia eróziója a nyelvének kiszorulásával kezdődött. Ez a racionális köz- és párbeszéd alkonya, amikor az érvelő, intellektuálisan konzisztens beszédet felváltja a fragmentált, narratívaközpontú, stigmatizáló nyelv, amely hatásos eszköz a leegyszerűsített, érzelmi konzisztenciát teremtő ideológiák támogatására.'

Arra kérem a demokratákat, hogy száműzzék szótárukból az elcsalnit. Ha ideáig eljutnak a nyelvi reflexióban, talán már csak egy lépésre lesz a szuverén, hiteles, a megértésre apelláló demokratikus politikai köznyelv megformálása.