Műsormagazin;kézilabda;Dánia;Európa-bajnokság;kézilabda EB;

2014-01-11 06:58:00

A legjobb nyolcba kerülés a cél

Nem a legjobb előjelekkel készül a magyar férfi kézilabda válogatott a Dániában ma kezdődő kontinens-viadalra. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint túl kevés időt tölthettek együtt, s Nagy László sérülése is hidegzuhanyként érte őket. Ennek ellenére nyolc közé várja csapatát.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a rendkívül nehéz sorsolás és a sérültek miatt a csapatnak ehhez erőn felüli teljesítményre lesz szüksége, hogy teljesítse az elvárást, s bekerüljön a legjobb nyolc közé.

Mint a kapitány hangsúlyozta: "Nem mentegetőzni akarok, csak a tényeket sorolom. A magyar válogatott azon hat csapat közé tartozik, amely az elmúlt években minden világversenyen ott volt. Az olimpia előtt 132 napot dolgozhattunk együtt, most ennél jóval kevesebbet időnk volt. A teljes keret január 2-a óta tud együtt készülni. Az első nyolc hely rendkívül magas célkitűzés, figyelembe véve, hogy a világbajnok mellett két skandináv válogatott lesz az ellenfelünk a csoportban. Nagy nyomásra kell számítanunk, a jegyeladások alapján négyezer norvég szurkoló várható. A vb-selejtező sorsolása miatt sem mindegy, hol végzünk, de presztízsszempontból is kötelez minket az olimpiai negyedik hely. Kilenc klubból hívtuk meg a játékosokat, ez különbözik a korábbi időszaktól. Mindez nem tesz jót a nemzeti csapatnak." 

Hozzátette: nagyon fontos, hogy a gárda továbbjusson a csoportból, egy esetleges kiesés ugyanis erős ellenfelet is a csapat útjába sodorhat a világbajnoki selejtező során.

A magyar csapat

Mocsai Lajos szövetségi kapitánynak holnap kell megneveznie végleges, 16-os keretét. A csoportküzdelmek után két játékost cserélhet, majd a középdöntők mérkőzései után még egyet.
Kapusok: Mikler Roland, Tatai Péter (mindkettő Pick Szeged).
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös).
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Szeged), Mocsai Tamás (Veszprém).
Irányítók: Császár Gábor (PSG Handball), Lékai Máté (Celje).
Beállósok: Schuch Timuzsin (Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Szeged).
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (Gummersbach), Zdolik Bence (Balatonfüred).
Balszélsők: Iváncsik Gergő (Veszprém), Vadkerti Attila (Szeged), Varsandán Milán (Gyöngyös).

Mocsai Lajos a kerettel kapcsolatban elmondta, Harsányi Gergely egyelőre nem lép pályára az Európa-bajnokságon, mivel a napokban gyermekük születik és szeretne a felesége mellett lenni. "A családnak most nagy szüksége van rám, ezért megbeszéltem az igen megértő kapitánnyal, hogy az Európa-bajnoki szereplésemre egyelőre ne számítson. Ugyanakkor tartjuk a kapcsolatot, készenlétben állok, és ha a kislányunk néhány napon belül megérkezik, újra egyeztetünk a továbbiakról, és ha tudok, valamint a körülmények megengedik, szívesen segítek" - mondta a magyar válogatott klasszisa. Harsányi Gergely helyére Szalafai Gábor került be a keretbe.

Nem mindenki örül a jelenlegi keretünknek. Éles József például felvetette, hogy fiatalítani kellett volna. A kiváló magyar szakember, jelenleg kézilabda iskolát működtető edző szerint míg más országok akár egy nagy világversenyt is feláldoznak arra, hogy fiatalítsanak, addig mi még a felkészülési tornákon sem adjuk meg a fiataloknak a lehetőséget a bizonyításra. "Azok játszottak, akiket ismerünk, azok bizonyíthattak, akikről amúgy is tudjuk, hogy mire képesek, hol vannak a határaik, mik az erényeik és a hiányosságaik." Arról is beszélt, hogy a jelenlegi keretünk egyszer ki fog öregedni és akkor egyszerre kell sok fiatalt beépíteni a keretbe az pedig sokkal nehezebb lesz, mintha egy-egy tornára kipróbálnánk pár új tehetséget.

"Nem lehet ezt a világversenyt fiatalokra rábízni" - Mocsai Lajos így reagált Éles József nyilatkozatára. Szerinte a sportvezetés és a sportirányítás részéről olyan magas az elvárás, hogy nem lehet beáldozni egy-egy sikertelen virágversenyt, mert a hazai kézilabdának mindig a pontszerző helyek valamelyikét kell megszereznie. "A válogatott két évvel ezelőtt, az Eb-n és a londoni olimpián is bravúrosan szerepelt, és úgy gondolom, most is képes lehet erőn felül teljesíteni" - nyilatkozta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke.

Az MKSZ a kontinensviadal megnyerése esetére 15 millió forintos prémiumot helyezett kilátásba. Az ezüstérem 13, a bronzérem 11, a negyedik hely 10, az ötödik 8, a hatodik 7, a hetedik 6, a nyolcadik pedig 5 millió forintot ér.

A magyarok Aalborgban vasárnap a spanyolok ellen kezdenek a csoportkörben, aztán az izlandiakkal és a norvégokkal találkoznak. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik majd.

Az Európa-bajnokság első három helyezettje - amennyiben a vb-címvédő Spanyolország dobogós, akkor a negyedik is - kijut a jövő évi katari világbajnokságra. A kontinensviadal további 12 csapata pedig - kiegészülve az előselejtező öt legjobbjával és a német válogatottal - júniusban oda-visszavágós selejtezőpárharcban harcolhatja ki a részvételt.

A csoportbeosztás
A csoport (Herning)
Ausztria
Csehország
Dánia
Macedónia

B csoport (Aalbrog)
Izland
MAGYARORSZÁG
Norvégia
Spanyolország

C csoport (Aarhus)
Franciaország
Lengyelország
Oroszország
Szerbia

D csoport (Koppenhága)
Fehéroroszország
Horvátország
Montenegró
Svédország

A program
1. forduló (január 12.)
Izland-Norvégia (16 óra)
Spanyolország-MAGYARORSZÁG (18.15, Tv: M1)

2. forduló (január 14.)
MAGYARORSZÁG-Izland (18, Tv: M1)
Norvégia-Spanyolország

3. forduló (január 16.)
Spanyolország-Izland (18)
Magyarország-Norvégia (20,15, Tv: M1)