Idegenforgalom;KSH;turizmus;szállodaipar;

2014-01-11 06:16:00

Az oroszok már a hotelban vannak

Növekedett a külföldi és a belföldi vendégéjszakák száma és a szállodák bevétele is. De ez sem enhyíti az érintettek szerint túladózatott ágazat gondjait. A szállodaipar teljesítménye a kedvező tendencia mellett is éppen hogy elérte a 2007-es szintet. A fapados járatokkal egyre több külföldi turista látogat Magyarországra, de a legtöbbet költő konferencia- és vállalati szegmens jelentős mértékben visszaesett.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2013 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken 4,9 százalékkal, a szállodákban 5,0 százalékkal nőtt a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma. A belföldi vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken 9,5 százalékos növekedést mutatott, a szállodákban 9,8 százalékkal bővült 2012 novemberéhez képest.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke a Népszavának elmondta, egyre több külföldi vendég érkezik, részben a fapados légitársaságoknak, illetve az európai átlaghoz képest olcsó magyarországi szállodaáraknak. A szakember szerint kedvezőtlen tendencia, hogy a szállodák a vendégekért folytatott küzdelem hevében egymás alá kínálnak.

Az utóbbi időszakban tömegével érkező turisták többsége azonban keveset költ, alig veszi igénybe az idegenforgalmi szolgáltatásokat: kevesen térnek be éttermekbe, fizetnek be igényesebb turisztikai programokra. A főtitkár hangsúlyozta, a legtöbbet költő konferencia- és vállalati csoportok száma visszaesett, elsősorban a Malév 2012-es csődje miatt. Ezek a vendégek nem igen szánják magukat arra, hogy fapados társaságokkal repüljenek, és a megszűnt közvetlen járatok helyett nem kedvelik az átszállást sem, márpedig nehézkesebb lett Budapest megközelítése a fontosabb fő- és egyéb városokból.

A szállásdíjbevételek is majd 10 százalékkal bővültek. Ebben egyebek mellett a kapacitásnövekedés is szerepet játszott. Főleg vidéken épültek új szállodák, de ezzel párhuzamosan jó néhány ház csődbe ment.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára lapunknak hangsúlyozta, valóban tapasztalható egyfajta kedvező tendendencia.

A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság adatai szerint a magyarországi szálláshelyeken 3,2 százalékkal nőtt a foglaltság a vizsgált szállodák esetében.

Míg a Németországból és Nagy-Britanniából érkezők által eltöltött vendégéjszakák száma csökkent, addig az osztrák, az orosz, a cseh, az amerikai és a román vendégeké nőtt, az olaszoké nem változott.

Molnár Gabriella megerősítette, hogy valóban jelentősen növekedett az orosz turisták száma, akik az átlagosnál többet költenek, és tovább maradnak, főleg a gyógyvizes szolgáltatást is nyújtó szállodákban. Ők egyébként szívesen áldoznak a különféle turisztikai programokira is. A turisztikai hivatal várakozása egyelőre nem vált be, a tengerentúlról, távol-keletről nem indult meg a tömeges turistainvázió sem Braziliából, sem Knából, sem Indiából. Viszonylag jelentős számban érkeznek a Dunán szállodahajókon is vendégek, akik közül sokan meghosszabbítják 1-2 nappal itt tartózkodásukat.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 47,4 százalékos volt, ami 3,0 százalékponttal több az egy évvel korábbinál. A szakemberek szerint azonban átlagosan 60-65 százalékos telítettségnél rentábilis egy hotel üzemeltetése. Kovács István adatai szerint országos szinten a szállodák kihasználtsága 2013. november végig 50,6 százalékos volt, s ezzel elérte az ágazat a 2007-es szintet.

Az ötcsillagos egységek szobáinak igénybevétele kimagasló, 65 százalékos, a gyógyszállodák szobakapacitás-kihasználtsága szintén átlagon felüli, 64 százalékos volt.

Sokasodtak
Tavaly november 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2209 volt, ezen belül 911 szálloda 53 ezer szobával, 850 panzió 9 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 448 volt.

A hazai átlagos szállodai ár 15 150 forint volt tavaly. Ez 3,3 százalékkal magasabb a 2012-esnél. Természetesen az infláció ebből lemorzsolt. Ezzel némileg meghaladják az árak a 2007-es szintet, ám közben volt egy 25 százalékos pénzromlás. Emiatt a kívánatos alatt maradt az áremelkedés a szállodai szegmensben. Egy nemzetközi kutatócég tanulmánya szerint Budapest a vizsgált 31 főváros, illetve népszerű turisztikai célpont közül szállodai szobaárait tekintve a 29. helyen áll, csak Pozsonyt és Vilniuszt előzzük meg - fogalmazott Kovács István.

A szakember szerint az alacsony árakba a szállodai szobaárakat terhelő 18 százalékos áfa is szerepet játszik, illetve az, hogy az egyéb szolgáltatások a 27 százalékos áfakörbe tartoznak. Emellett több tucat egyéb adóval is számolniuk kell a szállodásoknak. Ráadásul előfordul, hogy jó néhány közterhet akkor is emeltek, amikor a gazdaság teljesítménye csökkent, kevesebb vendég és bevétel volt.

A főtitkár elmondta, az alacsony árak jók a vendégnek, de nem tartalmazzák a fenntartás, fejlesztés költségeit, és kénytelenek a szállodák a létszámon is lefaragni.