Közelkép - Szegény Mozart!

Nehezen értem, hogy az ifjú operarendező "titánok" rendszerint miért éppen Mozartot tekintik áldozatuknak! Talán azért vélik "elavultnak", mert idestova két és negyedszázada hagyta itt ezt az árnyékvilágot, és lehet vele garázdálkodni? Ami alapjában nem volna igaz, hiszen a témája örök, a szerelem és a hatalom, amit persze lehet korszerűsíteni, néha talán el is viselné.

Néhány napos különbséggel két ilyen előadást is láttam. Az egyik holland színpadon játszódott, a másik francián. A derék hollandok a Don Giovannival óhajtottak megörvendeztetni. Azt, hogy függöny nincs, nem újdonság, régen kitalálták. De az csakugyan meglepő volt, hogy a színpadon két magasságban nyolc ágy tekintett a nézőre, és ez kissé hitetlenné tett. Képzeletben van itt természetesen ágyjelenet, hiszen a főhős szoknyavadász, nem riad vissza az erőszaktól sem. Csakhogy az ágynak itt nem ez volt a funkciója.

Nyolc szereplő, nyolc fekhely. Akinek éppen nincs jelenése, nem kell énekelnie, hangtalanul fekszik, és csak akkor tápászkodik föl, ha a partitúra szólítja. Szegény Zerlina és Masetto csak az első fölvonás közepe táján kap szerepet, addig heverészik. Pedig az öltözőben, büfében, kényelmesebben várhatná az ügyelő hívását.

Nem tudom, a néző az egyik francia város nézőterén jobban járt-e? Itt nem a színpaddal volt baj, a jelmezekkel. Az Idomeneo mennyei zenéjére a hölgyek bugyiban és lenge felsőrészben énekeltek, az urak nem modern szlipben ugyan, de gatyában. Miért éppen ezt találta ki a rendező, valószínűleg csak ő tudja, meg netán az igazgató, aki elfogadta az ötletet. A karmester már nem biztos, ő a hangszeres művészeket irányítja, nem a színpadra néz.

Emlékeztetném az érintetteket, hogy a madridi operának volt egy Cosi fan tuttéja, mennyei előadás. Félig modern jelmezek, félig stilizáltak, de Mozart az úr és nem a titán. Isteni muzsika, gyönyörű fiatal hangok. Aligha véletlen, hogy a spanyol királyi opera Európa egyik legjelesebb dalszínházává avanzsált.