egyház;Ukrajna;tünetés;

2014-01-14 11:50:00

Megfenyegették az egyházat - az elnök közbelépett

Az ukrán kulturális minisztérium levélben figyelmeztette az ukrán görög katolikus egyházat, hogy visszavonathatja működési engedélyét, ha továbbra is részt vesz a kijevi Majdanon (Függetlenség terén) folyó, európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetéseken. Viktor Janukovics ukrán államfő viszont védelmébe vette az egyházat.

Az elnöki sajtószolgálat közlése szerint Janukovics hétfőn szorgalmazta, hogy enyhítsenek a vallási szervezetre vonatkozó jogszabályzaton, s tegyék lehetővé, hogy "mindenki ott imádkozhasson, ahol akar". Az államfő hangsúlyozta, hogy ennek minden, Ukrajnában működő egyházra vonatkoznia kell. Leszögezte, hogy egyformán tisztel minden vallási felekezetet.

A kulturális tárca levelében arra hívta fel a görög katolikus egyház vezetőjének, Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérseknek a figyelmét, hogy az ukrán törvények alapján a városvezetés engedélye szükséges a közterületen tartott vallási szertartásokra, amivel jelenleg az egyház nem rendelkezik. A levél szerint a Jevromajdannak elnevezett kijevi ellenzéki tüntetéssorozaton való részvételével a görög katolikus egyház törvénysértést követ el, ami miatt bírósági úton megvonhatják a működési engedélyét Ukrajnában.

Szvjatoszlav érsek válaszában leszögezte, hogy az egyház nem vállal részt a politikai folyamatokban, de nem tagadhatták meg a lelki szolgálatot az azt kérő hívőktől. Rámutatott arra, hogy Ukrajna függetlenné válása óta a görög katolikus egyházat először fenyegették meg hivatalosan betiltással.

"Egyházunk mindig is hű volt, és a fenyegetések ellenére is hű marad a Krisztus által rá bízott feladathoz. Azt gondoltuk, az elnyomás időszaka már elmúlt, de az ilyen levelek kétkedésre adnak okot. Egyáltalán nem szégyelljük, hogy jelen vagyunk a Jevromajdanon” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ukrán görög katolikus egyházat 1946-ban Sztálin is betiltotta, azután 40 évig illegálisan működött.