Hillary Clinton;államfő;Bill Clinton;Francois Hollande;Ariane Chemin;nőfaló;

2014-01-17 06:30:00

Nőfaló politikusok Európától Amerikáig

Francois Hollande francia köztársasági elnök félrelépése ugyan nagy visszhangot keltett a világsajtóban, ugyanakkor távolról sem ő az első "szoknyapecér" államfő a világban. A közvélemény is másként reagál. Míg Franciaországban és Olaszországban akár rokonszenvesebbé is teheti ez a kihágás az adott politikust, az Egyesült Államokban Bill Clinton kis híján belebukott a Monica Lewinsky ügybe. Országoktól függ az is, hogy a helyi sajtó miként tálalja a vezető politikusok zaftos ügyeit. 

Franciaországban mintha hallgatólagos megállapodás lenne a közvélemény és az elnökök között arról, hogy az államfők esetleges nőügyei nem tartoznak másra. A Journal du Dimanche vasárnap közzétett felmérése teljességgel ezt támasztja alá, hiszen a megkérdezettek 77 százaléka úgy nyilatkozott, nem lát kivetnivalót az afférban.

Mindössze 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy mindezek után rosszabb véleményt alakított ki az államfőről. Franciaország ennyire "macsós" társadalom lenne? Részben talán igen. De az adatokat az is magyarázhatja, hogy Valérie Trierweiler sosem tudta belopni magát a honfitársak szívébe. Amennyire Carla Bruni képes volt elbűvölni sok franciát, Trierweilert inkább agresszívnak tartották, amit a róla szóló újságcikkek nem is cáfoltak meg.

Ségolene Royal, Hollande gyermekeinek anyja is tudna mesélni az újságírónő nem túlságosan jó tulajdonságairól. A francia internetes oldalakon olyan hozzászólások is felbukkantak, amelyek szerint Hollande új szerelme a képek alapján sokkal rokonszenvesebbnek tűnik jelenlegi párjánál, aki nem a felesége.

A múltban számos példát találhatunk francia politikusok félrelépéseiről. Korábban azonban elképzelhetetlen lett volna, hogy a média ilyen jelentős felületen foglalkozzon e témával. Francois Mitterrandról például 1996-ban bekövetkezett halála előtt két évvel derült ki, hogy titkos családot is fenntartott, a közvéleményben azonban alig volt visszhangja az ügynek.

Még 1961-ben találkozott az akkor mindössze 18 éves Anne Pingeot-val. Kezdeti barátságuk szerelemmé szövődött, pedig a későbbi elnök 1944 óta házas volt. A néhai államfő viselt dolgait Ariane Chemin és Giraldine Catalano újságíró dolgozta fel a 2000-es évek közepén. Könyvükből kiderül, hogy Mitterrand sikertelen, 1974-es elnökválasztási kampánya után lett terhes Anne.

Viszonyuk később sem szakadt meg, amikor azonban félő volt, hogy kitudódik a kapcsolat, a lányt néhány hónapra Londonba küldte a politikus, akit 1981-ben elnökké választottak. Anne azonban hazatérte után is árnyékként kísérte "mentorát". Mitterrand eltitkolt lányáról, Mazarine-ről is gondoskodott.

Mitterrand elődjéről, Valéry Giscard d'Estaingról is tudni lehetett, hogy viszonya volt ifjú hölgyekkel, de ebből sem lett botrány. Jacques Chirac nőügyeiről egykori sofőrje lebbentette fel a fátylat. Az ő elbeszéléséből ismert, hogy amikor 1997. augusztus 31-én autóbalesetet szenvedett Diana hercegnő, az államfőt azért nem lehetett elérni, mert épp aktuális szíve hölgyénél tanyázott. Szeretőinek nem volt se szeri se száma. Ugyanakkor nem tartottak soká e légyottok. "Chirac? Három perc, a tusolással együtt" - szerepelt a róla szóló könyvben…

Dominique Strauss-Kahn volt francia miniszterelnök, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezérigazgatója ugyan köztársasági elnök sosem lehetett, botránya miatt pedig az elnökjelöltségig sem jutott el, de ő talán rekorder volt, már ami a női skalpok gyűjtögetését illeti. New Yorkban még le is tartóztatták amiatt, mert állítólag szexuális aktusra kényszerített egy szobalányt.

Ha valaki Silvio Berlusconi nőügyeit akarná könyvbe foglalni, alighanem igen vaskos művet készítene. A 77 éves politikus, a Forza Italia elnöke nem is tagadta, mennyire odavan az ifjú, csinos hölgyekért. Második felesége, Veronica Lario meg is elégelte a médiacézár nem éppen visszafogott életvitelét, s el is vált tőle.

Berlusconi az arcorei villájában tartotta bunga bunga partijait. Bár, ami a korkülönbséget illeti, több generációnyi különbség volt Berlusconi és a jelenlévő hölgyek között, a volt kormányfő sármja és persze figyelemreméltó vagyona elbűvölte a lányokat.Nicola Minetti, aki Berlusconi unszolására kötött ki a politikában, ki is jelentette, szerelmes lett Berlusconiba.

A "Lovag" még kínos helyzetbe kerülhet féktelen partijai miatt. Akár már idén jogerős ítélet születhet a Ruby-ügyben, amelyben hivatali visszaéléssel és a kiskorú Karima el Mahroug prostitúcióra kényszerítésével vádolják. Igaz, mindkét érintett tagadja, hogy bármi "nem megengedett" történt volna közöttük.

Bill Clinton amerikai elnök hajszál híján lemondásra kényszerült amiatt, hogy megakadt a szeme egy 22 éves fehérházi gyakornoklányon, Monica Lewinskyn. Az amerikai közvélemény jóval kevésbé elnéző és megbocsátó, mint a francia, de persze a demokrata elnök ellen nem amiatt indítottak alkotmányos vádemelési eljárást, mert néhány légyottot lebonyolított az Ovális Iroda melletti kis pihenőszobában, hanem amiatt, hogy egy korábbi szexügyben vizsgálódó nagybíróság előtt, eskü alatt tagadta, hogy viszonya volt az ambíciózus gyakornoklánnyal.

A botrányban kulcsszerepet játszott egy spermafoltos kék ruha, televíziós főműsoridőben részletesen tárgyaltak az elnök nemi szervének jellegzetességeiről, s a lehető legkomolyabban vitáztak arról, nemi kapcsolatnak minősíthető-e az orális szex.Clintonnak arkansasi kormányzóként is voltak nőügyei, elnökválasztási esélyei is majdnem elszálltak 1992-ben, amikor némi anyagi juttatásért kitálalt a sajtónak egy Gennifer Flowers nevű szőke bombázó.

Akkor Bill és Hillary Clinton a CBS "Hatvan perc" című műsorában tett töredelmes vallomást arról, hogyan sikerült átvészelni a nehézségeket és megmenteni a házasságukat. First Ladyként Hillary Clinton ismét nagyvonalúan túllépett férje hűtlenségén, s rámutatott az elnök ellen indított republikánus hecckampány lehetséges politikai mozgatórugóira, mondván, "nagy konzervatív összeesküvés" áll a vádemelés hátterében.

A washingtoni kongresszusban lejátszódott alkotmányos vádemelési eljárás a komédia határait súrolta, s végül hajszál híján ejtették a vádat a 42. elnök ellen, Clinton kitölthette második hivatali idejét. Nem Clinton volt persze az első, s talán nem is az utolsó amerikai elnök, aki megcsalta a feleségét. John F. Kennedy megszámlálhatatlan nőügyéről annak idején - a kor szokásainak megfelelően - megértően hallgatott a sajtó.

Szexbotrányba bukott bele több amerikai elnökjelölt, így 1984-ben Gary Hart demokrata szenátor, aki mintegy kihívta maga ellen a médiát, mondván, leplezzetek le, ha tudtok. Sikerült, elkészült egy lesifotó róla a térdén üldögélő szép szőke modellel, Donna Rice-szal. Csalta rákbeteg feleségét az egyik 2008-as demokrata elnökaspiráns, John Edwards. A szenátor kampányfotósával folytatott viszonyából gyermek is született, s Edwards rávette egyik tanácsadóját, hogy vallja magáénak a bébit, az igazságot azonban nem lehetett sokáig takargatni.

Az Obama-kormányzat idejében a legnagyobb szexbotrány főszereplője egy valószínűtlen hősszerelmes, kötelességtudó katona, David Petraeus négycsillagos tábornok lett, akit az elnök a CIA-igazgatójának nevezett ki, majd hamarosan kénytelen vot meneszteni, mivel kiderült, hogy a korábbi iraki és afganisztáni főparancsnok viszonyt folytatott az életrajzírónőjével, Paula Broadwellel.

Nagy-Britanniában minden idők leghírhedtebb szexbotránya a Profumo-ügy volt, még 1963-ban. A hidegháborús idők kellős közepén főbenjáró bűnnek minősült, hogy a konzervatív Macmillan-kormány védelmi miniszterének, John Profumónak egy állítólagos szovjet kémmel egyezett az ízlése, ugyanazt a prostituáltat, Christine Keelert látogatták.

John Major konzervatív kormányfő csak sok év elteltével ismerte el, hogy hivatali ideje alatt viszonya volt egyik miniszterével, Edwina Currie-vel. A brit bulvárlapok nemrégiben a volt munkáspárti miniszterelnök állítólagos szexbotrányáról pletykáltak.

Hírek szerint Tony Blair lehetett az, aki felborította a 82 éves ausztrál médiamágnás családi boldogságát: Rupert Murdoch háta mögött találkozgatott mutatós kínai feleségével. A Blair-házaspár viszonya állítólag felhőtlen, Murdoch azonban elvált a most 45 éves Wendi Dengtől, s két közös lányukat is kizárta a családi döntéshozatalból.

Vlagyimir Putyin válása nem rengette meg sem Oroszországot, sem pedig az elnök népszerűségét. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt titok, hogy az elnök és felesége, Ljudmilla Putyina már hosszú évek óta gyakorlatilag külön élnek, a válás bejelentése mégis meglepetést okozott. Többek között azért, mert más az orosz történelmi tapasztalat, az orosz vezetők pedig mindeddig "ragaszkodtak a hagyományhoz".

Az elmúlt 300 évben egyetlen orosz vezető államférfi sem engedte be önszántából a nyilvánosságot magánéletébe, Nagy Péter cár óta senki sem vált el hivatali idejében. "Rossz nyelvek szerint" még Sztálin is inkább öngyilkosságba hajszolta nejét, Nagyezsdát, mintsem bevállalja a nyilvános válást. Putyin tehát tavaly nyári bejelentésével ilyen téren is történelmet írt.

Putyin és Putyina közösen, miután több mint egy évig nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, egy balettelőadás bemutatójának szünetében a Rosszija-24 tv-csatornának nyilatkozva jelentették be válásukat. Indoklásuk szerint a 30 évig tartó házasságnak az vetett véget, hogy Ludmilla nem szerette a reflektorfényt, egyre nehezebben viselte a first lady szerepével járó nyilvánosságot.

Necas és Fico is félrelépett

Az utóbbi időben közvetlen szomszédainknál is megsokasodtak a nőügyek. Egyesek megúszták, mások nem. Ugyebár Petr Necas cseh miniszterelnöknek tavaly nyáron kabinetfőnökével folytatott viszonya miatt kellett lemondania. Necas azt követően mondott le, miután Jana Nagyovát, három képviselőt, illetve a katonai hírszerzés volt és jelenlegi vezetőjét őrizetbe vették vesztegetés, hatalommal való visszaélés és törvénytelen megfigyelés gyanújával. Nagyová ugyanis a katonai hírszerzéssel megfigyeltette főnöke feleségét, illetve három képviselőnek jól fizetett állami állásokat ígért cserébe azért, ha lehetővé teszik a kormány reformcsomagjának parlamenti elfogadását. A hatóságok szerint Necas is érintett az utóbbi ügyben, ezért az ügyészség kérte a parlamenttől jogi mentességének megvonását. A kezdeti tagadás után az épp elvált Necas beismerte, hogy viszonya van kabinetfőnökével. "Ez egy komoly kapcsolat, és én mindenképpen számolok vele a jövőben" - mondta Necas. Lovagias gesztus volt ez a 48 éves miniszterelnöktől, igaz, azóta vele nem számol a cseh politika. Az 50 éves Robert Ficoról is kiderült, hogy a kelleténél jobban kedveli fiatal munkatársnőit. A legolvasottabb szlovák napilapban nemrég megjelent egy fotó, amint épp titkárnőjével csókolózott.Korábban görkorcsolyázás és ölelkezés közben is lefotózták, amint a jogi képviseletét ellátó hölggyel ölelkezik. Fico esetében mindez nem járt politikai következményekkel, a szlovák miniszterelnök épp most pályázik jó eséllyel a köztársasági elnöki posztra.

Ezzel nemcsak magát a válást, hanem Ljudmilla több éves mellőzöttségét is kimagyarázta az elnöki pár.

A valóság azonban más, évek óta bulvárlapok egyik kedvenc témája volt Putyin szerelmi élete, ifjabbnál ifjabb, válogatott szépségű szeretők bukkantak fel a beszámolókban.

2010-re, Ljudmilla olyannyira eltűnt a nyilvánosság elől, hogy már kolostorba vonulásáról pletykáltak.

Válása bejelentésekor szinte kész tényként tálalta a média, hogy Putyin a korábbi olimpiai bajnok tornásznőt, Alina Kabajevát veszi feleségül, akitől már gyereke is született, egyes orgánumok szerint kettő.

Viszonyukról először 2008-ban adott hírt az orosz sajtó, ekkor Kabajeva 25, Putyin 56 pedig éves volt.

(Elsőként a Putyin régi riválisa, Alexander Lebegyev tulajdonában lévő Moszkovszkij Korreszpondent című bulvárlap szellőztette meg a románcot.

Érdekes módon, néhány nap múlva megszűnt.) .Bár Putyin akkor kategorikusan cáfolt, elég okot adott a gyanúra Kabajeva látványos politikai karrierje: 2011-től Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak a parlamenti képviselője lett.

Sajtóhírek szerint azonban nem Kabajeva az egyetlen nagyon fiatal és nagyon csinos lány Putyin életében.

Miniszterelnöksége 2011-ben egy 25 éves volt modellel, Jana Lapikovával hozták hírbe, miután a szakmai tapasztalattal nem rendelkező lányt személyi fotósává nevezte ki.

Máig nem tudni mennyi az igazság Putyin nőügyeiből, hiszen a híresztelések ellenére Kabajevát egyelőre nem vette feleségül, az viszont biztos, hogy a macsó imázs nem befolyásolta negatívan támogatottságát.