Lemeztelenedett a szó szoros, és átvitt értelmében is Hegedűs D. Géza a Találkozás című Nádas Péter darabban. Ott állt anyaszült meztelenül a produkció végén a Pesti Színház deszkáin, és nem háttal, hanem jól végig mustrálhatóan, nem is egy villanásnyi jelenetben. Kiszolgáltatott volt a szerepben, és színészként egyaránt. Ugyanakkor kegyelmi állapotban is volt.
Ott lehetett fiatalemberként a fajsúlyos, fájdalmasan gyönyörű, a múlttal őszintén szembenéző kétszereplős műben a kor legnagyobb, emblematikus, már halálos beteg színésznőjével, Ruttkai Évával egy színpadon. Az előadás arról szólt, hogy elődeink nem nyíltak meg előttünk, nem mondták el nyílt őszinteséggel a történeteiket, például az 1956-os forradalmat éppúgy nem, mint magánéleti dolgaikat, apátlan nemzedéknek is titulálták emiatt az akkori ifjúságot, és ezért a már lélekben is felnőtté válni kezdő srác felkeresi meghalt apja egykori szeretőjét. Aki kezd megnyílni előtte, és aztán vallomásszerűen, érzékletesen, trágárságoktól, erotikától egyáltalán nem mentesen, elmond neki, amit csak lehet.
És legvégül van egy nagy, rituális mosdatás, az asszony ezzel a gesztussal tisztára mossa, és abszolút felnőtté avatja a fiatalembert, lassan, érzékien végig mosdatja az immár titkaiba beavatott fiút, akinek előtte már szintén nem lehetnek titkai. Ezzel a rendkívüli produkcióval, ami a nézők jelentős részénél kiverte a biztosítékot, és sokan előadás közben, nem is feltétlen halkan kiosonva, felháborodottan elhagyták a termet, történt meg Hegedűs D. Géza színészi felnőtté válása, és bizonyos szempontból civilként is tisztára mosdatása.
Színészként temérdek feladattal, jókora közönségsikerrel, és igen mérsékelt szakmai sikerrel kezdett. Fékezhetetlen szenvedélye, áradó érzelmei túlcsordultak a színpadon. Úgy tűnt, inkább alkati előnyei, arányos testfelépítése, messze vivő orgánuma, és erős akarata érvényesülnek inkább a színpadon, mint elmélyültsége, és kordában tartott, tudatosan használt színészi eszközei. Bizony, akár szinte önálló vándorútra indult keze-lába, olyan széles gesztusokat használt, érzelmi hevülékenysége pedig olykor meglehetősen soknak, nem mindig a jelenethez illőnek tűnt. Mindez érzékelhető volt tévé által közvetített, március 15-i hivatalos ünnepségeken is, amelyek egyben a hivatalos, és akkor már többek számára nehezen elviselhető ideológiát is közvetítették, és ezeken Hegedűs D. pátoszos vezérszavalóként tündökölt.
Mindehhez KISZ KB. tag, párttitkár volt. Volt miből tisztára mosdatni. A Találkozás című darab azért jelenthetett számára éles cezúrát akkor is, ha az előadás temérdek kívánni valót hagyott maga után, mert Valló Péter rendező, és a próbákon rendszeresen jelenlévő Nádas, no meg a karizmatikus Ruttkai segítségével temérdek mindent megérthetett abból, hogy mi volt a múlt, mi a jelen. Így szembesült azzal, mi volt számára eltévelyedés, és a produkció húsbavágó szembenézése a valósággal egybeesett a saját magával való szembenézéssel. Ahhoz, hogy tökéletes legyen a szerepben, még számtalan színészi eszközre lett volna szükség, de már kimondottan hiteles volt, és ez nála sok tekintetben áttörést jelentett. Biffként, a felnőni nem tudó, szülő-gyerek viszonyban őszinteségre képtelen srácként már maradéktalan volt Az ügynök halálában, a Vígszínházban, ahová pályája eleje óta kötődik. Ekkor a Színház című szakfolyóirat számára kezdőként interjút készítettem vele.
Fölhívtam telefonon, hogy mit szeretnék, miután elmondtam, hosszú, dermedt csend következett, azt hittem lerakja a kagylót, vagy elküld a francba. Aztán halkan, de feszülten annyit kérdezett, hogy "a Színház című lapba, ahol még soha egyetlen jó szót le nem írtak rólam?" Majd állt rendelkezésre. Amikor visszavittem neki elolvasásra a kéziratot, aggályos alapossággal háromszor elolvasta, javított rajta, és azt mondta, hogy "most már magamhoz ölelem." Látványos karmozdulattal tényleg magához ölelte, hosszan odaszorította a kebléhez. Megint a túlcsorduló érzelmek. Gondolhattam volna ezt megmosolyogtatónak is, de nem volt az, hanem inkább megható, hiszen ez az interjú a rendszerhűnek egyáltalán nem nevezhető folyóiratba, amiben tényleg nemhogy nem dicsérték, de többször szapulták, tőlem teljesen függetlenül, a szakmai elfogadottság kapuját is jelentette.
Hegedűs D. ma már az egyik legelismertebb, legjobb magyar színész. És hozzá felelős gondolkodó. Élénk kíváncsiságával mohón kebelezi be a tudást a mai napig. Rengeteg könyvet olvasott, köztük szép számmal bölcselőket, és bebarangolta a világot. Rendező szakon is lediplomázott, tudományos fokozatot szerzett. Régóta tanít, és, ahogy ez szerencsés esetben lenni szokott, közben rengeteget tanul. Nyitott a fiatalokra, ez frissen tartja. A MASZK Színészegyesület élén kollégái gondjaival is törődik, bár ehhez hozzá kell tenni, láttunk már hatékonyabb érdekvédelmi szervezetet.
Nyíltan vállalt politikai kiállást, de amikor például ellenzéki tüntetésen ott láthattuk és hallhattuk a Charta élén, az már egészen más volt, mint a március 15-i szerepvállalás, átgondoltan hiteles volt minden szava, és érzelemtől átfűtött, de koordinált valamennyi gesztusa. Az arcán pedig már ott az élet teljessége, bármilyen érzelem kifejezésére alkalmassá vált, tényleg a lélek tükre. A totális boldogságot ugyanúgy képes sugározni, mint a pusztító, gátlástalan, gyilkos erőt. Végig játszotta a magyar és a világirodalmat.
Volt az elnyomást tűrő tűzoltó Örkény Tótékjában, akinél aztán fékezhetetlenül átszakad a gát. Volt korlátolt, érzéketlen férj, Ibsen Nórájában. Játszott énekes szerepeket, az Istennel perlekedő zsidó kisembert, Tevjét most is adja a Hegedűs a háztetőnben. Közel sem volt még abban a korban, amikor a színészekre a világtól búcsúzó bölcset, Prosperót rá szokták osztani A viharban, de ő egy vitatható előadásban, hatalmas élettapasztalatával abszolút állta a sarat.
Sütő András Álomkommandó című darabjában lidérces az öntetszelgő, ikreken kísérletező, önmagából kiforduló hírhedt fasiszta orvos, Mengele szerepében. Camus A pestis című művének monodráma változatában arra figyelmeztet kellő szuggesztivitással, több alakot is megszemélyesítve, hogy fertőzésszerűen elpusztíthat bennünket a barbárság, a mocsokáradat. Legújabb szerepében szintén erre figyelmeztet. Gogol A revizor című groteszk komédiájában ostoba, hozzá nem értő, korrupt polgármester. Ízig-vérig kártékony. Kisstílű nagyzoló. Nagy színészként remekbe formázza a romboló pitiánerséget. Ma már lidérces sátánt és bölcs humanistát egyaránt tud játszani. Átvitt értelemben bármikor képes lemeztelenedni a színpadon.
