tankönyv;nevelőszülők;OKJ-képzés;

2014-01-21 06:04:00

Félnek a nevelőszülők

Rosszabbul járnak a nevelőszülők a januártól hatályos változásokkal. Legalábbis ezt állítják az érintettek, de - mint lapunknak írták - nyíltan nem mernek beszélni, mert félnek, hogy elveszik tőlük a gyerekeket. Kifogásolják, hogy 500 órás OKJ-s képzésre kényszerítik őket, bérüket mégsem a szakmai bérminimum alapján kapják majd, a kollégista gyerekek után pedig nem jár nekik a bérkiegészítés. A tananyag ingyenes, ám tankönyv még nincs. A hallgatók maguk nyomtatják az anyagot, vagy kézzel írják a tanulnivalót.

"Jogunk van hallgatni, és aláírni mindent, amit elénk tolnak". Egyebek mellett ezt írták lapunknak a nevelőszülőkkel kapcsolatos változásokról egy pest környékén élő család és "nevelőszülő barátai". A nevelőszülők ritkán nyilatkoznak, de ezen nem kell csodálkozni, "mert sokunknak meg lett tiltva. Ismerünk olyan nevelőszülőt, akinek túl nagy volt a szája, ezt azzal bosszulták meg, hogy a gyereket elvették tőle. Ezért a félelem. A fejesek csak a papírt és a költségeket látják, a gyereket nem".

Mint ismert, januártól az 5200 nevelőszülő egységesen foglalkoztatási jogviszonyba kerül. Újdonság, hogy a nevelőszülőknek 500 órás tanfolyamot kell elvégezniük. A kormány célja, hogy a 12 évesnél fiatalabb állami gondozott gyerekek családba kerüljenek. Az átalakítást több szakember kritizálta, és a nevelőszülők közül is sokan elégedetlenek.

A lapunknak levelet író szülők emlékeztettek arra, eddig hagyományos és hivatásos nevelőszülők dolgoztak. A hivatásos nevelőszülők munkaviszonyban havi bruttó 135 ezer forintot kerestek, és 7 gyermek neveléséről gondoskodhattak. A hagyományos nevelőszülők viszont nem voltak munkaviszonyban, ők 15 ezer forint tiszteletdíjat kaptak gyerekenként, és 4 kiskorút nevelhettek.

Januártól mindenki egységesen foglalkoztatási jogviszonyba került, "de nem munkaviszonyba". A különbségről hiába érdeklődtek az illetékesektől, választ nem kaptak - írták. A befogadható gyereklétszámon is változtatott a kormány. Akinek van saját kiskorú gyereke, hat gyermeket nevelhet, akinek a sajátjai már felnőttek, 5 gyermeket fogadhat magához. A bérezésük is átalakult, a mindenkori minimálbérhez kötötték azt. Az alapdíj a minimálbér 30 százaléka, (30 450 forint), ezt mindenki kapja.

Kiegészítő díjként a minimálbér 20 százaléka, (20 300 forint) jár gyerekenként. Aki fogyatékos, magatartászavaros gyereket nevel, plusz 5 százalékra számíthat. "A csavar az az egészben, hogy míg korábban a nevelt gyerekek után is járt gyed, gyes, gyet, ezt most elveszik. Ráadásul akinek kollégista a gyereke, a tanév közben nem jogosult a 20 százalékos kiegészítő díjra, miközben a kollégiumi díj, útiköltség, költőpénz, szórakozás, heti "egy szatyor plusz étel" költségét már most is a saját pénzükből finanszírozzák a szülők.

Kitértek a kötelező 500 órás tanfolyamra is. Kifogásolták, hogy hiába szerzik meg az OKJ-s képesítést, nem a garantált bérminimum alapján kapnak majd fizetést. A képzés ingyenes, de az útiköltséget maguk állják. Van olyan nevelőszülő - írták -, aki több mint 100 km-t utazik alkalmanként. Emlékeztettek arra, hogy napi bruttó 1000 forint jár a tanfolyam idejére a gyermekfelügyeletért.

Szerintük ez akkor is nevetséges összeg, ha családtag segít, de ha a 3-5 gyerek mellé bébiszittert kell fogadni, gyakorlatilag semmilyen könnyebbséget nem jelent. A tananyag ingyenes - írták - ám tankönyv még nincs. A "hallgatók maguk nyomtatják az anyagot, vagy körmölnek". Utána néztek, más cégnél 140 ezer forintba kerül egy hasonló tanfolyam, "a miénk 390 ezer. Ennyivel drágább valami, ha az EU pénzét költik rá."

Felháborította a szülőket, és bizalmatlanságként élik meg, hogy a nevelt gyerekek számára külön bankszámlát kell nyitniuk 2015-től. Megalázónak tartják azt is, hogy a kormány fokozatosan minden nevelőszülőtől elveszi a gyámságot, és gyermekvédelmi gyámot rendel ki.