Jeruzsálemi jel

Olvasom, hogy 2,5 litert fogyasztó dízelmotorral is kapható lesz a világ legolcsóbb autója. Tulajdonképpen mindegy, hogy melyik autóról van szó. (Történetesen nagyon piciről: a Tato cég gyártja, Nanonak hívják.) Nem mintha érdekelnének az autók. Fölfuvallt fémhólyagoknak látom őket, amelyekben messze nincs annyi, mint amennyit fizetni kell értük - ha újak. Mi persze többnyire régi autókon járunk. Mostanában számos olyan hirdetést leltem, amelyben az volt, hogy kiváló minőségű autókat kevesebbért kínálnak, mint egy okos telefont. De ez most mindegy. Legföljebb azért érdekes, mert a régi autók többet fogyasztanak, mint az újak.

Csak azért figyeltem föl - vagy oda - a hírre, mert eszembe jutott, hogy úgy 30-40 éve a Delta című egészen kiváló heti tudományos híradóban, amit mindig megnéztem, bemutattak egy francia - talán Renault - kisbuszt, amelyik 2,9 litert fogyasztott száz kilométeren. Közönséges kisbusz volt, talán furgon változatban is mutatták. Láttuk gyártás közben, aztán gurulva, és minden lehetséges autópózban. Aztán a végére jött a meglepetés: Kudlik Júlia, hangjában némi gúnnyal megjegyezte, hogy "de ezt az autót természetesen nem fogják gyártani".

Persze én már akkor azon gondolkoztam, hogy vajon miért nem gyártják, és ha ez egy összeesküvés, amely az olajosok érdekeit szolgálja, akkor például a francia állam miért érdekelt ebben. Tudom, hogy van/volt francia olajvállalat. Lehetett egy olyan, akár hosszan is tartó patt-állapot, amikor a gazdasági érdekek elnyomták az emberiség elemi érdekeit. Illetve: mivel akkoriban még nem kellett minden nap szembenéznünk az általános melegedéssel, nem állt össze a kép. (És azt is figyelembe kell venni, hogy mi, Delta-nézők, akkoriban még nem mászkálhattunk Párizsba 2,9-et fogyasztó motorért tüntetni.)

Mindenesetre tény, és nem erről az egyről tudunk: a legalább háromszoros fogyasztású kisbuszok, furgonok és személyautók uralták még évtizedekig a piacot. (Nálunk most is van ilyenből éppen elég.) Aztán lassan - a felismert globális meteorológiai összefüggések matt is - folyamatosan csökkent a fogyasztás. (Ez 2,5 literes dízel is csak egy akkora autócskára vonatkozik, amelyikbe átlag európai férfi bele se fér.)

Ne legyen itt összeesküvés-elmélet, de az jó lenne, ha bizonyos államok - például a forradalmi, mindent, pláne minden gonosz esküvést legyűrő, bátor kis Magyarország - kezdeményeznék, hogy - talán - az ENSZ vizsgálja ki, hogyan történhetett meg, hogy jelentős, a Föld meteorológiai katasztrófáját lassító, vagy a veszedelmet elhárító - találmányokat évtizedeken keresztül "pihentetni" lehetett, és lehet ma is. Ha belegondolunk: a környezetszennyezés, a széndioxid-kibocsátás szempontjából egy szinte alig szennyező motorféle világszintű elterjedésének van akkora jelentősége, mint a szélkerekek és a napelemek gyarapodásának. (Nem lesz ilyen vizsgálat, mert az amerikai érdekeket is sértené. Bár az is igaz, hogy azt se tudtuk volna elképzelni, hogy valaha afro-amerikai lesz ott az elnök.)

És nem azért lenne szükség egy nemzetek feletti vizsgálatra, hogy emberiség-ellenes tevékenység miatt elítéljük, netán büntessük azokat, akik ellobbizták a levegőnket, a vizeinket, halálos kórokat töltögettek belénk, hanem azért, hogy tanuljunk. Még nincs vége: aki már látott kínai-típusú szmog-képeket, annak nem kell magyarázni, hogy nem mindegy, ha nem negyvenszeres, hanem csak tízszeres a levegőben a károsanyag-koncentráció.

Bár a legszennyezőbb amerikaiak folyamatosan azon örvendeznek, ha valami olyan adatot találnak, ami esetleg arra utal, hogy mégsincs általános fölmelegedés - vagyis lehet önfeledten olajszármazékokat pufogtatni -, azért észre kellene venniük, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt -50 fokos amerikai hidegek talán összefüggnek olyan jelenségekkel, mint a Fülöp-szigeteken minden idők legnagyobb vihara, Európa emberemlékezet óta legnagyobb viharai, Argentína minden idők óta legsúlyosabb kánikulája. Nálunk is ilyen volt a nyáron…

Mintha senki nem venné észre, hogy ezek a jelek, így együtt, olyan változásokra mutatnak, amelyekre figyelemmel gyanítható, hogy bármelyik pillanatban a Föld tetszőleges pontján irgalmatlan bajba kerülhetünk. Pedig Isten is üzent, amikor fél méteres havat hullatott Jeruzsálemre. (Moszkva behavazásával nem üzenhet, mert kiröhögnénk.)

Kérdésem, hogy visszatérjünk a magyar valóságba: föl vagyunk arra készülve, hogy valami északi légköri anomália miatt Európában - és benne Magyarországon -, ahol most éppen aggasztóan meleg van, mondjuk két héten át -50 fokos hideg lehet, mint Észak-Amerikában? Utoljára akkor tettem föl ilyen kérdést, amikor pát éve egy szélvihar leborotválta a Tátrát. Fölrémlett előttem, mi történne, ha a magyar Alföld magyar falvain pusztítana egy ilyen szél, és aztán még három napig az eső is esne. Esetleg havas eső. Van-e elég nájlonunk legalább, hogy azt a lepotyogott cserepek helyére terítsük, vagy tehetetlenül kell néznünk, ahogy szétázik mindenünk?

Választ nem kaptam, csak néhány kommentelő csúfolódott, hogy én mekkora egy aljas hazafiatlan vagyok, hogy ilyen kérdéseket teszek föl az illetékeseknek.

Vegyük úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Hátha enélkül is tudtam bogarat ültetni.

Szerző
Andrassew Iván

Értéktelen tolerancia?

Vajon milyen tolerancia nélkülözi az értékalapot? Jónéhány napja töprengek ezen. A magyar kultúra napjához közeledvén a kultúra és a magyar oktatás ügyét is meghatározó csúcsminiszter, Balog Zoltán ugyanis egy esztergomi konferencián, amelyet Becket Szent Tamás emlékére rendeztek, azzal vádolta meg Európát, hogy ott az értékalapot nélkülöző tolerancia került a középpontba, és ezért a földrészünk identitásválságban van.

Már azt sem értem, hogy kerülhet egy egész kontinens identitásválságba, az identitás ugye valami ilyesmit jelent: önazonosság, önmeghatározás, ami például az értékrendekben, vállalt szerepeinkben nyilvánul meg, ezek szerint Európa nem tartja magát európainak? Inkább talán úgy fordítanám le miniszter úr mondatát, hogy ő nem tartja a mostani Nyugat-Európát eléggé európainak. Mégpedig azért nem, mert nem az értéket tolerálja.

Dehát a tolerancia már önmagában érték, a másság elfogadása a modern kor egyik legfontosabb értéke. Miniszter úr szerint azonban Európa olyasmit is eltűr, amit nem kellene.

Például vajon mit? Talán a sajtószabadság megnyirbálását, a köztévé és közrádió kormányzati megszállását, a bíróságok elleni meg-megújuló kormányzati támadásokat, az oktatásügy centralizálását, a piacellenességet, a nacionalista érzelmekre rájátszó kormányzati retorikát? A központi árszabályozás egyre szélesebbkörű bevezetését, a közterhek adócsökkentésnek nevezett brutális emelését? A tanulni vágyó fiatalok külföldre irányítását, a tankötelezettség leszállítását? Vagy azt, hogy 40 fokos hőségben a romatelepen elzárjuk a vizet? Az ilyesmit talán eltűri az európaiság? Nem, az ilyesmin az európai identitás felháborodik.

Nyugat-Európában messzemenően tolerálják az egyéni emberi jogokat, például a nők jogait, a másként gondolkozók jogait, vagy a melegek jogát ahhoz, hogy ne rekesszék ki őket semmilyen olyan közéleti területről, aminek a szexuális irányultsághoz nincs köze, vagy a másvallásúak jogát ahhoz, hogy éppen olyan egyházként működhessenek, mint a katolikus vagy protestáns egyházak. Európa nem mondja meg, ki milyen Istenben higgyen és hogyan, mert ezt minden egyes ember magánügyének tekinti. Ezért minden vallási közösség, ha nem tesz semmilyen törvénybe ütközőt, akkor egyenjogúan működhet. Még akkor is, ha például a szegényeket, a nyomorult, lejtőre került szerencsétlen embereket segíti, a hajléktalanokat, az alkoholistákat, a drogosokat, a prostitúcióra kényszerítetteket, a megalázottakat és megszomorítottakat, amint tette ezt valamikor régen egy Jézus nevű vándortanító. Nálunk az ilyen egyházat Balog Zoltán minisztériumának aktív közreműködésével diszkriminálják.

Becket Szent Tamás, akiről a tisztelgő emléknapot rendezték, kétségtelenül nagy ember volt, színdarabokat írtak róla, de hát mégiscsak arról szól az élete, hogy az egyház hatalmi harcot vívott az állammal, az érsek a királlyal. Ez egy másik történet. Hatalomról szól, pénzről szól, vagyonról. Fontos dolgok ezek is, de ha már a toleranciánál tartunk: úgy vélem, az a vándortanító, az a Jézus nevű, aki kiverte a kufárokat a templomból, ezt biztosan nem tolerálná. Ez persze az ő magánügye, a mi problémánk ez esetben mindössze annyi, hogy kormányzatunk még az Alaptörvénybe is beíratta, hogy keresztény ország vagyunk. Itt mintha lenne némi ellentmondás.

Tartozunk az igazságnak azzal, hogy mondott Balog Zoltán ezen az emléknapon olyasmit is, amivel maximálisan egyet lehet érteni. Kifejtette például, hogy "a keresztények gazdagabbak lesznek attól, hogy adnak a másiknak", és a keresztény, nemzeti kormányzás legfontosabb feladatának nevezte, hogy "az egyéni boldogulás optimumát összekösse a közjó hasznával". Ez egy olyan eszme, amelyet bármilyen tisztességes kormányzat nyugodt lélekkel vállalhat.

Úgy látszik, az angol nagykövetet ez nem nyugtatta meg egészen, mert felszólalásában finoman, diplomatához illően, de teljesen határozottan reagált az Európát ért bírálatra. Az MTI tudósítása szerint Jonathan Knott brit nagykövet az esztergomi emlékülésen kifejtette, az Egyesült Királyságban Európa jövőjét a jólét, a tisztelet, az igazságosság és a demokrácia jegyében képzelik el. "Enyhén aggódnak" viszont amiatt, hogy az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, "amelyekkel Európa nem fog közelebb jutni polgáraihoz".

Nézzünk egy pillanatra szembe a lényeggel. Természetesen egy-egy politika lényegét az összes, korábban esetleg titkosított dokumentum ismeretében, évtizedes kutatómunka után sem tudják még a történészek sem száz százalékosan leírni, tehát igazából felelősséggel csak arról lehet beszélni, amit az ember lényegnek gondol, amit annak tart.

Ezzel a megszorítással, de azt talán kimondhatjuk: a jelenlegi magyar kormány és az Európai Unió politikai elképzelése lényegében különbözik. A magyar kormány kollektivista eszméket hirdet, nemzeti összetartozásról beszél, az állam mindenekfölötti szerepét favorizálja, a keresztény egyházra pedig mint az alattvalókat összefogó hatalmi ágra tekint, aminek ilyen vagy olyan társadalomirányító feladatokat oszt le. Mint Balog miniszter úr előadásából is hallottuk, most éppen elfogadható feladatokat. Európa azonban az egyéni emberi jogokra épít, a központi irányítás helyett a szociális piacgazdaságban bízik és a hitet, a meggyőződést, a vallást a magánélet körébe utalja. Miért? Mert csak így látja a közjót és az egyéni boldogulást összeegyeztethetőnek.

Tavasszal azt is el kell majd döntenünk, melyik úton járjunk.

Orbán, a támadó

Blatter úr, a FIFA elnöke mindig is érzékeny volt a politikára, s nem próbált úgy tenni, mintha a sport - jelesen a foci - valami külön szigetet képviselne globálissá váló világunkban. Sőt, inkább azt vallotta, hogy a gömbölyű játékszer képes arra, hogy a politikai ellenfeleket is egy futballpálya köré ültesse. Használta is a labdarúgást a politikai konfliktusok elsimítására. Elég csak arra utalnunk, hogy Blatter személyes presztizsét latba vetve érte el, hogy a legutóbbi világbajnokság az apartheid szörnyűségeit túlélt, s abból föltápászkodó Dél-Afrikában legyen. S alighanem az is politikai megfontolás tárgya volt - noha érvelni magunk nem nagyon tudnánk mellette -, hogy 2022-ben a sok vihart megélt Öböl mentén húzódó Katar rendezzen foci vébét.

De talán túlságosan is a politika bűvkörébe került a FIFA elnöke. Elveszteni látszik egykor híres óvatosságát, s szem elől tévesztette, hogy a futball nem csak jó célok szolgálatába állítható. Négy éve még ellenezte, hogy politikus - nevezetesen Bajnai Gordon akkori miniszterelnök - adja át a frissen alapított, s magyar kezdeményezésre született Puskás-díjat, idén azonban már nem tudott ellenállni Orbán Viktor cseleinek.

Jóllehet sosem fogjuk megtudni, hogy került a hivatalban lévő magyar miniszterelnök a zseniális futballistával, Zlatan Ibrahimoviccsal egy társaságba, a svájci magyar nagykövetségről ugyanis hiába várjuk a választ, hogy Blatter valóban a berni magyar nagyköveten keresztül kérte volna fel Orbánt az Aranycsapat kapitányáról elnevezett díj átadására, azt világosan látjuk, hogy Puskás holtában is része lett a most induló választási kampánynak.

Azt maga a FIFA is megerősítette, hogy a javaslat a díjátadás személyére Felcsútról érkezett, de hogy ezúttal miért mondtak igent, négy éve pedig nemet arra, hogy a díjátadó politikus legyen, azt nem tudnánk megmondani. A FIFA pedig nem akarja beleártani magát egy tagországának belpolitikájába.

Hacsak a két szóban forgó miniszterelnök egykori játékos karrierje nem szolgál némi magyarázattal. Bajnai, mint hajdan volt kapus, védekező játékos, Orbán pedig a pályán is és a politikában is támadó. Blatter meg ezúttal úgy fújta a sípot, hogy senki ne vádolhassa részrehajlással.

Szerző
Seres Attila