Kósza gondolataim

Állandóan vizsgáztatom magam. Az imént azt akartam újra megírni, hogy ugyan miért választ magának a nagyhatalmú kormányzó párt szinte mindig ellenszenves, támadhatóan fogalmazó, fintorgó, fontoskodó szóvivőket? Addig-addig törtem a fejem, míg el nem jutottam az önbírálatig. Hoppál úr fölényes-felületes, gőgös gunyorossága, Zsigó úr kihívó önteltsége, vagy az éppen csak nem toporzékoló, dússörényű hölgy határtalan határozottsága, és örökös diadalmasságának hatására nem csak engem lep el tetőtől-talpig a politikai viszketegség - ma már megszólalásuk előtt is. Tán már akkor is, ha nem is azt (és úgy) mondanák, amit (és ahogy) mondják.

Tehát alighanem bennem a hiba. Már-már szinte mindattól, amit és ahogy mondanak, és amilyen szándékkal. Rejtett kacsintással, bólogatást várón: nekem undorító. Szóvivők, tehát közlők, közreadók legyenek, ne agitátorok, mert az agitátor stílus a néző-hallgatóban azonnal bekapcsolja a kétkedést, az iróniát, az undort. Ne zárják ki eleve annak esélyét, hogy csak pillanatnyilag vannak ők a hatalom (kicsi) csúcsán. A hivalkodó-hencegő stílus súlyosan kompromittál; bizony még Hoppál úr szobrát is ledönti. Ha végképp rászárad ez az öntelt derű, s majd örökké ilyen fényes-arccal, diadalittasan, díszlépésben beszél, hangosan röhöghetünk szegényen.

Ezzel szemben nekem szavahihetőnek tűnnek Ángyán úr és rokonszenves ifjú követője nagy nyilvánosság előtt tett bátor nyilatkozatai. Ha az adónagyipari visszaélésekről szóló híreknek csak tized-, századrésze hiteles, a hatalomnak már akkor is ostromállapotot kellett volna hirdetnie e területen. Ángyán is, tudjuk rég, s láthatólag Horváth András is integer jellem, nem bolondok felfújni semmiségeket, csak azért, hogy egy-két hír a TV-ben, rádióban róluk szóljon.

Több ezernyi, ellenőrizendő számoszlop esetében (képletesen szólva) bármily ultragyors ellenőrzés sosem zárhat ki évekig tartó, ezer és ezer napot fölfűző, számtalan helyszínt és szereplőt érintő vizsgálatot. Magával rántó, netán bűnös, vagy (nem minden ok nélkül) bűnösnek vélhető folyamatok ezek - különösen olyan időszakban, amikor az élet (és a gazdaság), meg a zsebek nagy részét pénzhiány jellemzi. És különösen akkor, ha olyanok jeleznek, akik ezer napokat működtek a belülről megfigyelt, bűnösnek észlelt rendszerben.

Nem vádolok senkit. Azokat sem, akik nálam sokkal mélyebben ismerhetik az egész rendszer ártatlan vagy bűnös természetét. Nekem azonban nem csak jogom van gyanakvóbbnak lenni őnáluk. 1946 óta újságíróskodom, öreg vagyok és tapasztalt. Nem hiszem, hogy Ángyán és Horváth András a levegőbe beszélt, amikor kiterjedt, vastag visszaélésekre hívta fel az ország figyelmét. Ha nem zajlik le mihamarabb alapos, könyörtelen vizsgálat - mindenki, aki gyanúsítható, egy évszázadra súlyosan gyanús lesz.

Szeretném ehelyütt bejelenteni: én is vállalok stadionépítést. Természetesen nekem sincs szakirányú végzettségem, vállalatom, tapasztalatom, mérnök+mestercsapatom, diplomám eddigi sikereimről, fényképeim "monumentális műveimről", vagy berámázott köszönőleveleim a brazil, portugál, olasz, francia, holland és bajor kormánytól, legföljebb Deutsch Tamással volt talán egy fotóm, amint homlokon csókol, és még egy, amikor dicséri a korábbi, potom néhány milliárdért vásárolt kulcscsomókat ahhoz a remek focipályához. De lehet, hogy mégis elnyerem az azeri birodalom sport-beruházásaira meghirdetett pályázatot, és hozzá néhány aranybaltát.

Istenkém, ha arra gondolok, hogy a Nobel-díj első fillérei Azerbajdzsán legfőbb városában, Bakuban csengtek! Meglepett-meghatottan bámultam az öreg, itt-ott észak-európaias meg londonias, tekintélyes, régi palotákat; csak lassan-lassan éledezett föl ősemlékezetemből, olvasmányokból, hogy na persze, itt indult egykoron a Nobel-díjhoz vezető vagyon is…

A parton sekély, sárgásbarna-foltos a Kaszpi-tenger vize. Rideg vidék: némely cowboy-filmé is ilyen odaát, Észak-Amerikában. Csak dübörgő bivalycsordákat, virgonc lovakat, lovasokat nem látok. De olajfoltokat a tengervízen igen. Mintha át is érnének az Óceánon - Észak-Amerikáig. Persze, nem minden olvasóm ismeri a közhelyet: igen, itt alapozta meg az a híres svéd család a világ tán leghíresebb magánvagyonát. A Nobel-díjat is olajból fejték…