Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot - áll Esterházy Péter Harmonia Caelestisének élén a magyar irodalom egyik legjobb kezdőmondata. A Magyar retro 2. archív képkockái azonban sután és ügyetlenül hazudnak - és nem pusztán azért, mert alkotóik nem voltak birtokában az igazságnak.
A filmkészítők önmagukat leplezik le: a beállítások hősiessége nevetséges, a megszólalások pátosza hazug, a győzelmi jelentések hurráoptimizmusa mögött kiérezni a kényszert, a megfelelés igényt, az első lakáshoz jutó fiatalok boldog örömében a lakótelepi egymásra utaltságot, az átszűrődő zajokat, a nyáron átforrosodó betont, és a linóleumpadló alól felénk kukucskáló csótányokat.
Mégis sokaknak - e sorok írójának is ez a kor volt az ifjúsága, az élet felfedezésének nagy pillanata. Ha látjuk a régi Tesla vagy Unitra magnót, halljuk a másolt dalokat is, az Ikarus busz műbőr ülései felidézik a forróságot, amelyet az első ölelések jelentettek. Értetlenül állunk a jelenség előtt, ahogy nem értettük a szüleinket sem, akik boldog pillanatokról (is) meséltek a csengőfrász korából.
A rendező legkevésbé nosztalgiázni szeretett volna a régi tekercsek láttán. "Elképzelhető, hogy némelyekben nosztalgiát ébresztenek a mostani és a korábbi retró filmjeim egyes jelenetei, de nem ez volt a cél, sőt, az ellenkezője" - vélekedett lapunknak Papp Gábor Zsigmond a film rendezője és producere. - Azt megmutatni, hogy ha egy propagandagépezet - jelen esetben a kádári - ennyire görcsösen igyekszik bizonygatni a maga tökéletességét, azzal saját magát leplezi le.
Kisszerűvé és nevetségessé válik. Sokszor a kortársak számára is, de az utókor számára mindenképpen. Nekem személy szerint egy csepp nosztalgiám sincs a Kádár-kor iránt, mert tisztában vagyok a bűneivel és a hibáival, és azt gondolom, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra."
A Kádár-korszak más miatt is különleges, hisz hivatalosan, az alaptörvény betűje szerint tekinti a regnáló hatalom nem legitimnek, a magyar történelem egészétől idegennek a korszakot. Tekintve, hogy az 1989 után született fiataloknak semmiféle személyes emlékük nincs ebből a korból, valóban úgy múlhat el, mintha nem is lett volna. Ehnaton reformfáraó kora, II. József felvilágosult abszolutizmusa óta nem az első, nem is az utolsó ilyen korszaka a történelemnek. Különös tréfája a történelemnek, hogy pont az a kor tűnhet semmivé, amelyik a múltat akarta eltörölni.
A politika tervez, a történelem azonban végez. A társadalom mélyrétegeiből, az érett korosztály szocializációs mechanizmusaiból aligha lehet kitörölni a kádári éveket, és a rendszerváltozás társadalmi mechanizmusai sem függetleníthetőek a pártállam korától. A filmet övező nézői reakciókban is jól nyomon követhető a szocializmus éveihez fűződő viszony.
"A nézői reakciók általában pozitívak, a közönség derűsen nézi a filmet a mozikban, és ez azt mutatja, hogy tudunk már nevetni a saját múltunkon, ami nagyon fontos. Nagy összecsapások csak az internetre - legálisan vagy illegálisan felkerült retró filmjeim esetében vannak, ott a kommentelők esnek egymásnak, de persze nem filmesztétikai kérdésekben, hanem politikai-ideológiai törésvonalak mentén" - mesélte a rendező.
Papp Gábor Zsigmond filmje a mindennapok világába kalauzolja a nézőjét. Megismertet a szocialista nagyvárosok, az iparosítás hatására kialakult lakótelepek világával. A kollektivizálás éveinek suta propagandájával, a korabeli iskolákkal és a szórakozással. Az összeállítás alapforrását a korabeli propagandisztikus dokumentumfilmek adják, a végfőcímben felsorolt alkotók között azonban elismert és méltán tisztelt filmkészítők nevei is feltűnnek.
Mindegyik film végefőcímében feltűnik egy-egy neves filmes a felhasznált részletek alkotói között: Mészáros Márta, Schiffer Pál, korábban Gyarmathy Lívia, Szomjas György, Dobray György… De az ő filmjeik mindig kilógnak a sorból, inkább kritizálják vagy nevetségessé teszik a rendszert, nem pedig dicsérik."
Az igazi meglepetés e sorok íróját valahol a 47. percben érte, amikor egy matematika óra jelenétben saját osztálytársaira ismert a képekben. Bizonyára másokkal is történt hasonló, ha magukra nem is, de az utcalámpában, a gyerekkocsit toló nőben, a múltban és az emlékekben rájuk köszönt egykori önmaguk.
"Elfogadom, hogy sokan gondolják úgy ma Magyarországon, hogy a Kádár-rendszer egy viszonylag élhető korszak volt. És itt a viszonylagosságon van a hangsúly - vélekedett a rendező. - Mert a 60-as években - főleg 63 után - úgy érezhették az emberek, hogy ez már sokkal jobb, mint az 50-es évek, amikor minden különösebb indok nélkül lecsuktak embereket, és külföldi utazásról csak az élsportolók álmodozhattak.
A 60-as években már sokan kaptak útlevelet, a boltokban színes, csíkos, pöttyös konfekcióruhák jelentek meg az 50-es és szürke-barna ruhái után… A viszonylagosság földrajzi alapon is működött, hiszen ha körülnéztünk a blokkon belül, azt láttuk, hogy Magyarország még mindig sokkal élhetőbb, mint a rendőrállam NDK, vagy Románia, Lengyelország és a Szovjetunió amelyek még állandó élelmiszerproblémákkal is küzdöttek.
Tehát több szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy egy történelmi kor fölött elfogultság nélkül tudjunk ítélkezni."