atomerőmű;Paks;Németh Lászlóné;orosz hitel;

2014-01-26 10:47:00

Atombiznisz: Így készítenek fel magyar cégeket a paksi bővítésre

Németh Lászlóné a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte a magyar cégek felkészítését a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre. A nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek adott interjúban remélte, hogy viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és így hamarosan indulhatnak a műszaki egyeztetések.

Emlékeztetett arra, hogy az orosz féllel kötött megállapodások alapján a Roszatom kész fogadni 40 százaléknyi magyar beszállítói hányadot, de ennek tartalommal való megtöltéséhez a potenciális cégeket fel kell készíteni a kontrollált és szigorú szakmai feltételekre, kapacitásuk bővítésére.

A felkészülés jegyében az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. országos fórumokat tart, ahol a lehetséges beszállítók megismerhetik az elképzeléseket - mondta. Hozzátette: azzal, hogy Magyarország a 2014-2020-as időszakban a források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, lehetőségük lesz a cégeknek technológia- és kapacitásfejlesztésre is.

A felkészített magyar cégeket a Roszatom is minősíti, és a folyamaton átjutó magyar cégek számára ez nemcsak egyedi és belföldi lehetőséget jelent, hanem az orosz atomenergetikai cég más projektjeikbe is bekapcsolódhatnak - tette hozzá.
Németh Lászlóné reményei szerint viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és ennek alapján a műszaki egyeztetéseket, a megvalósíthatósághoz szükséges lépéseket a szakemberek hamarosan megkezdik.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a két új blokk építésének megkezdéséig több éves előkészítő munkával lehet eljutni, és ebben meghatározó jelentősége lesz a jelenlegi is működő paksi atomerőműben szerzett tapasztalatoknak, amelyet nemzetközi szinten is elismernek.

Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy az atomerőmű bővítésének elvi előkészítése régóta tart az MVM által elindított Lévai-projektben, tavaly májusban pedig a projektben végzett munkát, és az összegyűlt dokumentumokat az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vette át és viszi tovább.

Építeni lehet a Budapesti Műszaki Egyetemen meglévő jelentős atomenergetikai szaktudásra és nemzetközi együttműködésre. Nemzetközi szerződések alapján a magyar egyetem külföldi szakemberek képzésébe tudott már eddig is eredményesen bekapcsolódni, a hallgatók az elméleti ismeretet az egyetemen, a gyakorlati tudást az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-ben szerezhetik meg - mondta Németh Lászlóné.