közmunkaprogram;Rakaca;

2014-02-04 06:00:00

Bér nélkül a közmunkások

Rakacán nem kapták meg a közmunkások a bérüket. Bár a polgármester állítása szerint országos problémáról van szó, mert a Magyar Államkincstár nem biztosította az ehhez szükséges fedezetet, a környező településen élők már pénteken, illetve tegnap megkapták a pénzüket. Többen gyanítják, a település számláját zárolták, mégpedig a támogatásból végzett munkák késése miatt. A polgármester ezt cáfolta. Állítólag Heves megyében is késnek az utalások, de az ok egyelőre ismeretlen. A kincstár mára ígért tájékoztatást.

Tegnap kellett volna kifizetni a közmunkások bérét, ám Borsod megyei Rakacán hiába várták a pénzeket. Az érintettek elmondása szerint a polgármester azt mondta nekik, hogy az összeg január 26-án megérkezett a település számlájára, ám azóta már zárolták, mivel a támogatásból készülő játszótér nem készült el december 31-éig. A segélyen élőknek "szerencséjük" volt, ők pénteken fölvehették a 22 ezer 800 forintjukat.

Kiss Béla polgármester lapunknak másról beszélt: szó nincs arról, hogy a játszótérépítéssel lenne baj, mert azzal ő még tavaly elszámolt. Azért nem tudta kifizetni a közmunkásokat, mert a Magyar Államkincstár nem utalta át a pénzt. Érdeklődött a kincstárnál, ahonnan azt a választ kapta, hogy országos szintű a probléma, egyetlen településre sem küldték a bérek forrását. A polgármester azt mondta, az okot nem árulták el neki, de szerinte valamilyen "banki probléma" állhat a háttérben, és azt ígérték neki, szerdán a települések számláján lesz a szükséges összeg.

Megjegyezte, hogy ő legalább a segélyeket ki tudta fizetni, de van olyan szomszédos falu, ahol senki nem kapott egy fillért sem. "Ilyen még soha nem fordult elő" - mondta hozzátéve, Rakacán most 138 ember várja a pénzét, ők tegnap még türelmesek voltak. Lapunknak arról számoltak be helyi közmunkások, hogy egy kiló kenyeret sem tudnak venni, és elkeseríti őket, hogy fogalmuk sincs, meddig maradnak pénz nélkül. Mivel a településen vagy közmunkán, vagy segélyből élnek az emberek, még kölcsön adni sem tudnak egymásnak néhány napra.

Nem fizették ki a közmunkásoknak a béreket Rakacán
Több időponttal hitegetik az embereket

Amikor erről értesült Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, felajánlotta a segítségét a polgármesternek. Neki azt mondta Kiss Béla, a fizetési késés ilyenkor év elején megszokott, de a munkaügyi kirendeltségvezető azt ígérte neki, bármikor megérkezhet a pénz. Komjáthi érdeklődött a környéken, és kijelentette: a Rakaca környékén lévő településeken, Szendrőládon, Szalonnán, Szuhogyon a közmunkások megkapták a pénzüket pénteken, Szendrőn pedig tegnap fizettek. Később maguk a szendrőládi közmunkások is megerősítették ezt, és állították, a környékbeli falvakban élők nem maradtak pénz nélkül. A szendrőládiak is úgy tudják, hogy egy pályázat miatt zárolták a rakacai önkormányzati számláját, mivel a vállalt munkák nem készültek el.

Szerettük volna megtudni azt, hogy valóban országos problémáról van-e szó. A Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen azt mondták lapunknak, hozzájuk megérkezett a pénz, ám Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára arról tájékoztatott, neki Heves megyéből jeleztek a rakacaihoz hasonló problémát. Zongor Gábor nem tudja, mi okozza a kését, de úgy értesült, az informatikai rendszerrel lehet baj, és "várhatóan" a hét másik felében lesz csak pénz. Ám még ez sem biztos. A főtitkár jelezte a problémát a Belügyminisztériumnak.

Lapunk érdeklődött a Magyar Államkincstárnál, a pénzt ugyanis - miután a Belügyminisztérium biztosította a fedezetet - onnan utalják. Választ mára ígértek. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a parlamentben a közmunkaprogrammal kapcsolatban kritizálta annak bírálóit, mert szerinte több százezer ember önbecsülésébe gyalogolnak bele. Szerinte a jövő szempontjából is jelentősége van annak, hogy ezek az emberek munkába járnak, és nem segélyből kívánnak megélni.

A Belügyminisztériumnál tartott múlt heti évértékelőn pedig úgy fogalmazott: a BM szigorúan, de emberségesen látja el a közmunkaprogramok felügyeletét. Szerinte jó döntés volt a tárcára bízni a szervezést, mert ahhoz, hogy a közmunka ne csak formalitás legyen, "egyenruhás emberre is szükség van". Szólt arról is: bár vannak, akik gúnyolódnak ezen, a kormány a téli közmunka keretében, évtizedek óta először, képzést indított a munkanélkülieknek. Ez "mély erkölcsi alapokon nyugvó, keresztény indíttatású" döntés volt, az induláskor becsúszó hibák ellenére is - tette hozzá. Arra kérte a BM vezetőit, ne engedjék, hogy bárki leértékelje a közmunkát, mert elismerés jár azoknak, akiket noha 15-20 évig arra szoktattak, hogy segélyből éljenek, mégis képesek ismét munkába járni.

A közmunkások bére az idén 2,4 százalékkal lett több, mint tavaly, aki 8 órában dolgozhat, nettó 50 632 forintot visz haza. Ám a nagy többség négy vagy hat órában dolgozik, ráadásul a közmunka évi átlagos időtartama nem haladja meg a három hónapot.