Ciprus;békefolyamat;

2014-02-09 09:50:00

Esély az újrakezdésre Cipruson?

Majdnem két évig tartós szünet után előrelépés történhet a ciprusi megbékélés folyamatában. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi görög, valamint az Észak-Ciprusi Török Köztársaság elnöke, Dervis Eroglu megállapodott abban, hogy kedden Nicosiában megbeszéléseket folytatnak egymással az újraegyesülés lehetőségeiről – közölte az ENSZ. 

Megállapodtak továbbá arról is, hogy a tárgyalásokat más koncepció szerint folytatják majd. Anasztasziadisz még pénteken elismerte, hogy a legnagyobb feladatok megoldása még hátravan. Így a megállapodás még nem jelenti azt, hogy közelebb kerültek volna az újraegyesüléshez, de „megteremtettük az alapfeltételeit a tárgyalásoknak” – jelentette ki.

Ciprus 1974 óta megosztott. Az akkori görögországi katonai junta által támogatott katonai puccsra adott válaszként vonultak be a török csapatok, s foglalták el a szigetország északi részét. Az 1983-ban kikiáltott államot nemzetközileg nem ismerik el. A Ciprusi Köztársaság az Európai Unió és az euróövezet tagja.

A két országrész egyesülésére egyelőre vajmi kevés az esély, óriásiak a két fél közötti ellentétek.