Ukrajna;erőszak;tüntetés;Kijev;Vitalij Klicsko;előrehozott választások;radikális ellenzék;

2014-02-19 06:35:00

Kijev: elszabadult a pokol

Polgárháborús hangulat uralkodott el tegnap Kijevben, már tizennyolc halottja és több száz sérültje volt a tegnap kiújult erőszaknak. Ellenzéki vezetők szerint a további vérontás elkerülésének egyetlen módja az előrehozott választások azonnali kiírása, de sokan attól tartanak, hogy az elszabadult indulatok megfékezéséhez ez sem elegendő. A konfliktus eszkalálódása valós veszély, hiszen már a kormánypártiak is, bár kisebb számban, de utcára vonultak, a radikális ellenzék soraiban pedig megjelentek a felfegyverzett csoportok.

Az ukrán fővárosban tegnap elszabadult a pokol, miután egyes források szerint 2 ezer, mások szerint 5 ezer tüntető megrohamozta a parlamentet, ahol egy hetes szünet után folytatódott a rendkívüli ülésszak.

A tüntetés meglepetésszerűen hatott, hiszen a hét végén kompromisszum kezdett körvonalazódni a november vége óta szemben álló felek között – a főügyész bejelentette a bebörtönzött tüntetők szabadon bocsátását és az amnesztiatörvény hatálybalépését, amint a demonstrálók felszabadítják az elfoglalt kormányzati épületeket, lebontják az utcai barikádokat és lehetővé teszik a forgalmat a lezárt közterületeken. Bár részlegesen, de több épületből kivonultak a tüntetők, a lezárt utcákat is felszabadították.

Halálos áldozatok
A belügyminisztérium szerint éjfélig hét rendőr vesztette életét az összecsapásokban, az egészségügyi minisztérium pedig 11 tüntető halálát erősítette meg. 

Úgy tűnt, elkezdődik a békés, tárgyalásos rendezés. Az ellenzék két vezetője Vitalij Klicsko UDAR és Arszenyij Jacenyjuk Batkivscsina elnök hétfő este Berlinben tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

Az uniós intézmények vezetői is jelezték, amennyiben Kijev kész alkotmányos reformokat végrehajtani, újra napirendre kerülhet a társulási egyezmény és a vele járó anyagi támogatás. Moszkva, amely az Azarov-kormány bukása után felfüggesztette a decemberben aláírt hitelszerződés második részletének folyósítását, tegnap bejelentette, még e héten kész a második, 2 milliárd dolláros hitelrészletet folyósítani.

A radikális csoportok kezdettől bírálták a kompromisszumot, tegnap pedig újra utcára vonultak. A parlamentnél kezdődött véres összecsapások egész napos zavargásba torkolltak. A Jobb Szektor hívei elfoglalták a kormányzó Régiók Pártja székházát, ahol túszokat is ejtettek. A rohamrendőrök ugyan kiszorították őket az épületből, de Molotov-koktélokkal felgyújtották azt.

Délután a városháza is lángba borult. Mindkét oldalon lőfegyver okozta sérülések és halálesetek történtek. Hivatalos források szerint estig 8 halálos áldozat volt, 59 személyt kórházban kezeltek, közülük 23 személy állapota válságos.

A hatalom két órás ultimátumot adott a visszavonulásra, majd kijevi idő szerint 18 órakor elkezdte bekeríteni a demonstrálókat.A városban leállították a forgalmat, kiürítették a központi intézményeket, este a rohamrendőrség különleges egysége, a Berkut harci készültségben állt, egyes ellenzéki források szerint éles fegyverrel.

De ukrán tudósítások szerint az ultimátum lejáratkor két teherautónyi maszkos, Kalasnyikovval felszerelt erősítést kapott a Jobb Szektor, és a Függetlenség téren, a Majdanon is már 20 ezerre nőtt a tüntetők száma. A Majdant körbevették a rohamrendőrök, este nyolckor megindult az ostrom.

Az ellenzéki vezetők kitartásra szólították fel a téren lévőket. Viktor Janukovics államfő bejelentette, hogy ma újra egyeztet a parlamenti ellenzék vezetőivel.

A Jobb Szektor vezetője közösségi oldalon szólított fel mindenkit, „akinek lőfegyvere van”, hogy csatlakozzon hozzájuk, a Svoboda elnöke, Oleg Tahnyibok is általános mozgósításra hívott fel. Viktor Psonka főügyész úgy nyilatkozott: a tegnapi eseményekért már senki sem kerülheti el a felelősségre vonást.

Az európai uniós államok és intézmények vezetői hangot adtak aggodalmuknak, elítélték az erőszak aránytalan alkalmazását és békés megoldásra szólították fel a feleket.