Hagyjátok békén Ráhelt!

Megesküdtem, hogy a mostani választási hadjárat részleteiről nem írok, s lehetőleg nem is gondolkodom rajtuk. Az előjelek igen rosszak, az eddigi viták alacsony színvonalúak, méltánytalanok, és - amennyire meg tudom ítélni - nem nagyon foglalkoznak a magyar nép sorsát érintő legfontosabb kérdésekkel. Egyelőre legalábbis.

Fontosnak tartanám, hogy a baloldal (ez esetben a mérsékelt, szociálliberális balközép) módszertanában, stratégiájában, modorában tartson ki az egyenlő méltóság elve mellett, amelyen mind az emberi jogok liberális, mind a társadalmi igazságosság és egyenlőség szociáldemokrata gondolata nyugszik.

S ha erre a jelenlegi magyarországi balközép politikusai nem nagyon képesek, akkor az a minimum, hogy a szociálliberális irányzatú lapok szerkesztőségeiben dolgozó haladó értelmiségiek tartsák tiszteletben a történelmi baloldal - mármint a demokratikus baloldal - hagyományos, azonosságalakító alapelveit, lényegi beállítottságát.

Evvel nem fér össze, hogy a legrégebbi, folyamatosan megjelenő magyar újság, a nagy hagyományú Népszava - akár csak pár sorban a "kis színeseket" közlő leghátsó oldalán - arról tájékoztassa olvasóit, hogy a miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt látták, amint (fülhallgató, azaz a "headset" használata nélkül) mobiltelefonált gépkocsijának volánja mögül, vezetés közben, ami (ha jól értem) szabálytalanság. A Népszava azt is kiemeli, hogy Orbán Ráhel a miniszterelnök úgynevezett évértékelő beszédét készült meghallgatni, a helyszínre sietett.

Egyrészt senki nem lobbanthatja Orbán Ráhel szemére, hogy szereti az édesapját, és büszke rá. Ezek természetes és tiszteletre méltó emberi érzések. Magától értetődik, hogy kíváncsi volt a miniszterelnök nagy jelentőségűnek vélt előadására.

Másrészt Orbán Ráhel magánszemély, akinek hétköznapi, politikai értelemben jelentéktelen cselekedeteihez (kocsiban ül, telefonál, előadásra igyekszik) senkinek semmi köze. Ahhoz se, ha eközben óvatlanul elkövet holmi apró szabálytalanságot. Ennek semmi helye az újságban - én most nem is erről írok, hanem az újságról. Az újságnak hallgatással kell óvnia magánszemélyek magánéletét.

A baloldali attitűd lényege a - kivétel nélkül - minden ember egyenlő szabadságának és méltóságának védelme. Ez a politikai ellenfelekre is áll, és hatványozottan áll azokra, akiknek a politikai ellenfélhez fűződő viszonya tisztára magánjellegű. Ámde magát az ellenfelet se szabad dehumanizáló, lealacsonyító módon személyében támadni.

Azt mondhatja az olvasó, hogy a Népszava is pusztán aprócska hibát követett el. Ez igaz. Mégis nagy dolgok forognak itt kockán. Többek között: a sokak szerint pusztulásra ítélt parlamenti demokrácia értéke és rangja.
Minden egyes szó számít.

Most, a legélesebb politikai küzdelem megindulásának pillanatában kell megfogadni, hogy betartjuk: minden személy személyisége szent és sérthetetlen. A nagylelkűség és az udvariasság nem külsőség. Csak külsődleges kifejezése valaminek, ami remélhetőleg mély: és ez a humanista civilizáció alapszabálya, a kölcsönös tisztelet, amelynek a kíméletben és a lovagiasságban kellene testet öltenie. Senki nem tökéletes - én se - , szoktunk hibázni és tévedni. De elengedhetetlen, hogy hibáinkat és tévedéseinket elismerjük és kijavítsuk.

A küzdőfelek családtagjairól ne essék több szó.

Én - mint a Népszava olvasója és alkalmi munkatársa - elnézést kérek Orbán Ráheltől. Jó munkát kívánok Táncsics, Frankel, Garami, Mónus újságja nehéz körülmények között dolgozó szerkesztőségének.