Egyes cégekkel kötött stratégiai megállapodásokkal nem lehet bizalmat teremteni, ennek hiányában pedig a beruházások és a GDP növekedése is visszafogott marad - véli Inotai András. Az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének vezető kutatója kiemelte: a kormány viszonya ellentmondásos a nemzetközi tőkével. Az egyik oldalon üldöz mindent, ami külföldi: harcol az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellen, deklaráltan fele részben magyar tulajdonú bankszektort szeretne, ugyanakkor pedig stratégiai partnerség keretében maga köré gyűjti a jómultikat. Ez Inotai András szerint provinciális gondolkodásmódra vall: mintha a nemzetközi cégek nem beszélnének egymással. Ezzel szemben a vállalatvezetők tartják egymással a kapcsolatot, ha az egyiket adókkal sújtjuk, az a másik figyelmét sem kerüli el.
Taktika és stratégia
A nemzetközi gyakorlatban gyakran használják a stratégiai megállapodásokat, így például az EU-ban bizoyos bilaterális szerződésekre Indiával, Kanadával vagy legutóbb Kínával - mondta el lapunknak Inotai András. A magyar szerződések esetében azonban érdemes különbséget tenni taktika és stratégia között. Előbbi ugyanis a rövidtávú érdekek figyelembevételén alapul, míg utóbbi hosszú távú együttműködést jelent. A kormánnyal kötött stratégiai megállapodásokat az Világgazdasági Intézet vezető kutatója szerint inkább rövidtávú érdekek számbavétele vezérli, ám hosszútávon ebből bizalom nem lesz.
A cégek ugyanis azt látják, hogy néhány vállalkozással összeborul a kormány, a többit pedig elüldözi - így nem lehet bizalmat építeni. Inotai szerint önbecsapás a kormány részéről a stratégiai megállapodások sora, bár kétségtelenül kiváló marketingeszköz.
Büszkén jelenti a kormány, hogy a stratégiai megállapodásoknak köszönhetően 5500 munkahely jött létre az elmúlt két évben. Azt azonban nem teszi hozzá, ha elbocsátásokról kell dönteni, ezek a cégek sem vonakodnak megtenni a szükséges lépéseket. A kormány egyik stratégiai partnere, a Jabil Circuit tavaly novemberben döntött 673 dolgozójának elbocsátásáról. A tiszaújvárosi elektronikai gyártócég a vevői igények megváltozásával indokolta a döntését.
Kérdés, hogyan számolta össze a kormány ezt az 5500 új munkahelyet. A stratégiai megállapodások megkötésénél a kormány előszeretettel bábáskodik már eldöntött, vagy a végéhez közeledő beruházásoknál, gyárbővítéseknél. Ez is mutatja, hogy a kabinet - és feltehetően a vállalkozások is - igyekeznek ezeknek a megállapodásoknak a marketingértékét maximalizálni. Az első ilyen megállapodást 2012 nyarán a Coca-Cola HBC-vel egy gyártósor átadása alkalmával írta alá a miniszterelnök. A Bridgestone-nal 2012 májusában kötött megállapodást a kabinet, alig egy hétre rá pedig az új 71,5 milliárd forintos gyár alapkőletételére utazott a miniszterelnök Tatabányára.
Tavaly novemberben a Phoenix Meacnoval kötött megállapodás aláírása épp egybeesett a gyár új logisztikai központjának átadásával. Majd decemberben az Egisszel írt alá a kormány, egyúttal felavatták a cég 4,6 milliárd forintos beruházással elkészült új hatóanyag-technológiai kutató- és fejlesztőközpontját. Néhány hete a Knorr-Bremsevel aláírt megállapodás alkalmával egyúttal felavatták a gyár új tesztkamráját, melyben mínusz 75 fokon vizsgálják a fékrendszereket. Ezeket a beruházásokat kár volna a stratégiai partnerségi megállapodások hozadékaként elszámolni, nagy valószínűséggel ugyanis jóval a kontraktus aláírása előtt döntés született róluk. A kormány azonban vélhetően ezeket is beleszámolta az 5500 új munkahelybe és a 650 milliárd forintnyi beruházásba.
Autóipari cégek az élen
Az elitklubba nagy arányban kerültek be az autógyártás különböző szereplői: többek között a Daimler, a Suzuki, a Hankook, az Audi, a már említett Jabil vagy a Knorr-Bremse. A foglalkoztatásban és a bruttó hazai össztermék előállításában betöltött szerepéhez képest azonban alul van reprezentálva a szolgáltatószektor. Ebben a tekintetben a súlypont már a kormányváltás után az ipar felé tolódott el: a szolgáltatókat bankadóval, telekom-, közmű-, biztosítási- és kiskereskedelmi adóval terhelte a kormányzat, míg az ipart jobbára érintetlenül hagyták a válságadók. A Tesco csaknem 12 milliárd forintot fizetett be kiskereskedelmi adóként a költségvetésbe - mégis elsők között, 2012 decemberében lett "jómulti", majd tavaly már megszűnt a hipermarketeket sújtó különadó, szemben a többi válságadóval. A cégnél korábban új beruházásokra fordított évi 35-40 milliárd forintot azonban jócskán megkurtította a brit vezetés: ők ugyanis a beruházások megtérülését helyezik előtérbe a döntéseknél.
Az energiaszolgáltatók közül egyedül a Dalkia energia vált a kormány stratégiai partnerévé: áprilisban, a rezsicsökkentés után. Szijjártó Péter, a miniszterelnökség külgazdasági államtitkára akkor azzal indokolta a választást, hogy a cég Európában egyedülálló technológiai újítást hozott Magyarországra. Példaként említette, hogy Pécsett a modern kornak megfelelő technológiával váltja ki a régit, a helyiektől származó megújuló energiaforrásból, biomasszából fenntartható módon biztosítja az energiát a távhőrendszer számára az új beruházásával, amely az energiafüggetlenség irányába mutat. A cég francia vezérigazgatója, Gérard Bourland akkor úgy fogalmazott, hogy a stratégiai megállapodás a párbeszéd új formáját teremti meg számukra.
Azóta a parlament megszavazott még egy rezsicsökkentést, valamint épp most fontolgatja, hogy eltörli a közműszolgáltatások alapdíját. Emellett döntött még a kormány, hogy a paksi atomerőművet az orosz Roszatom segítségével bővíti. Mindezen intézkedések mind épp a megújuló energiaforrások használata ellen hatnak. Közgazdasági megközelítésben az árak mesterségesen alacsonyabbá tétele, a rezsicsökkentés csökkenti a megújuló energiaforrások versenyképességét. Rontja a Dalkia biomassza erőművéhez hasonló megújuló energiaforrásokra épülő beruházások megtérülési rátáját.
Utált szolgáltatók
Avitt szocialista gazdasági felfogásra utal, hogy a kormány ennyire előtérbe helyezi az ipart: van helye az ipar preferálásának, de közben nem szabad minden eszközzel akadályozni a szolgáltatószektort - véli Inotai András. A miniszterelnök többször kifejtette: valódi értéket a feldolgozóipar teremt. Ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar GDP 70 százalékát a szolgáltatószektor állítja elő, és a foglalkoztatásból is nagy arányban veszi ki a részét. Ha megnézzük a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, tavalyi negyedik negyedéves adatai szerint az iparban 1 millió 227 ezren dolgoztak, ebből a kormány által preferált feldolgozóiparban csaknem 866 ezren. Ezzel szemben a szolgáltatószektorban 2 millió 602 ezren, ezen belül a piaci szolgáltatások területén 1 millió 476 ezren. Míg az iparban a foglalkoztatottak száma hat százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, a szolgáltatószektorban 2,2 százalékkal. Holott minden, az iparban teremtett munkahely további 1-2 munkahelyet teremt a szolgáltatói szektorban.
A feldolgozóipar és a szolgáltatások kéz a kézben járnak - mutat rá az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének vezető kutatója. A gyárban összerakott autóhoz be kell szerezni a nyersanyagot, meg kell tervezni, a készterméket piacra kell vinni, garanciát kell nyújtani, marketinget kell hozzá tervezni - ezt mind a szolgáltatószektor teszi meg, a kettő tehát nem választható el oly módon, ahogy a kormány teszi. Sőt az előállítás során energiát használnak, és a feldolgozóipari vállalkozások is vezetnek bankszámlát, ilyenformán a szolgáltatószektort érő terhek őket sem hagyják érintetlenül.
Milyen ipar kell nekünk
A kormány ipart preferáló magatartása látszólag összecseng az EU-ban meghirdetett reingeneering-trenddel: nemrég az unió célul tűzte ki, hogy az uniós GDP 20 százalékára kell emelni az ipar részarányát. Fontos azonban leszögezni, hogy közben az EU nem kívánja adókkal és egyéb terhekkel visszaszorítani a szolgáltatószektort - ahogy teszi azt a magyar kormány. A fejlett országokban ipar részarányának növelése egy méltányolható szempont: az elmúlt években a termelés súlypontja a távol keletre, elsősorban Kínába tevődött át, nagyrészt az alacsony béreknek köszönhetően - véli Inotai András.
Az ipar alulreprezentáltsága elsősorban az angolszász országokra jellemző: míg Németországban a GDP mintegy 20 százalékát adja az ipar, addig Angliában ez csak 15 százalék. Az ipar tekintetében valóban van egy növekedési tartalék, azonban azt kell megvizsgálni, hogy milyen ipart hozunk az országba. A kutató szerint a magas hozzáadott értékű iparra kellene helyezni a hangsúlyt, munkabérekben ugyanis nem versenyezhetünk a Távol-Kelettel. Ennek érdekében például uniós forrásokból is támogatni kellene a versenyképes vállalatokat: mindegy milyen nemzetiségűek, ha hatékony bedolgozójává tudnak válni egy Magyarországon működő multinacionális vállalatnak.
Ez csak akkor működhet, ha a cég maga is kutat és fejleszt, ehhez innovatív társadalomra is van szükség. Jelenleg ugyanis az a trend, hogy az innováció itthon megszületik, majd külföldön érik be. Az ország versenyképességéhez arra lenne szükség, hogy az új technológiák itthon maradjanak. A versenyképességhez emellett az oktatást és az infrastruktúrát kellene fejleszteni. Inotai András ugyanakkor hozzátette: ebben nem csak a mostani kormánynak, az előzőeknek is van elmaradása. A második Orbán-kormány ugyanakkor kifejezetten leépíti az innovatív társadalmat.
