Edelény;Klimon István;

2014-02-28 06:08:00

Edelényben bíznak a változásban

Ha ismét a Fidesz alakít kormányt, a borsodi települések biztosan nem fognak több pénzhez jutni - nyilatkozta lapunknak Csabai Gyula. Az edelényi szocialista önkormányzati képviselő bízik a változásban, abban, hogy a baloldali Összefogás kerül kormányra és akkor jobb lesz az élet. Ezért is kér arra mindenkit, ha változást akar, szavazzon Klimon Istvánra, a demokratikus ellenzék helyi jelöltjére.

Munkanélküliség, elszegényedés, félelem. Csabai Gyula szocialista önkormányzati képviselő szerint Edelényben, de a környező településeken is ez jellemzi a mindennapokat. A városban azok a családok sem élnek jól, ahol mind a két szülő dolgozik. Ezért sokan bíznak a változásban, abban, hogy a baloldali Összefogás kerül kormányra és akkor jobb lesz az élet. Ha nem is egyik napról a másikra, de akad majd munka, tisztességesebb fizetés és oldódik a félelem. Csabai Gyula mostanában mindenkinek el is mondja, hogy ebben a választókerületben Klimon Istvánra kell annak szavazni, aki változást akar. A szocialista önkormányzati képviselő bízik abban, hogy a baloldali jelölt az itt élők érdekeit éppen úgy képviselni fogja, mint a körzethez tartozó másik 81 települését. Helyben egyébként ma is az önkormányzat foglalkoztatja a legtöbb embert; annak ellenére, hogy a kórházat, az iskolákat államosították, az intézményekben dolgozók számára fontos, hogy milyen a munkahelyi légkör.

Edelényben az önkormányzati képviselő szerint rossz a hangulat, mert a hétköznapokat a politikai acsarkodás uralja. Mostanában nem az a fontos például, hogy valaki adakozást szervez, hanem azt firtatják, ki áll az akció mögött. Pedig az emberek várják a törődést, a segítséget. A közbiztonság is csak a statisztikák szerint jó a településen - a város lakói azonban erről mást gondolnak. Fejleszteni csak nagyon nehezen tud Edelény, örülnek, ha a kötelező feladatokra jut a forrásokból és ha ismét a Fidesz alakít kormányt, a borsodi települések biztosan nem fognak több pénzhez jutni.

A városban sokáig találgatták, hogy Molnár Oszkár polgármester elindul-e a képviselőválasztáson. Csabai Gyula különböző városi pletykákat felidézve elmondta, akadtak, akik tudni vélték, hogy Molnár a háttérben megegyezett a fideszesekkel: nem lesz képviselőjelölt, sőt a kormánypárti jelöltet támogatja majd a kampányban, a Fidesz pedig nem lesz hálátlan. Mások viszont a polgármester jobbikos kapcsolatairól tudnak. Molnár aztán február közepén hivatalosan is bejelentette, nem indul országgyűlési mandátumért, továbbra is Edelény polgármestere akar lenni. Közleményben tudatta, hogy mivel a választási törvény szerint már nem lehet egyszerre parlamenti képviselői és polgármesteri tisztséget is betölteni, ezért döntenie kellett és ő az utóbbit választotta.

Molnár Oszkárt azonban már nem kedvelik annyira a városban, mint korábban - jelentette ki az MSZP-s helyi képviselő, hozzátéve, hogy Putnok, Szikszó és Encs is elhúzott mellettük. A polgármester szerint Edelény ugyan szépen fejlődik, azonban az itt élők ezt nem így tapasztalják. Amikor arról kérdeztük, milyen esélye van a városban Klimon Istvánnak, szavaznak-e az itt élők a baloldalra, Csabai Gyula azt mondta, hogy Edelényben inkább a jelölt személye számít, kevésbé a pártkötődés. A borsodi 4-es választókerületben pedig szerinte Klimon Istvánnak jó esélye van a győzelemre.

Önfenntartó beruházások kellenek

Mindenkinek lehet munkája. Klimon István, az Összefogás borsodi képviselőjelöltje hisz abban, hogy ezen a szegény vidéken is lehet megélhetést biztosítani az emberek számára. Azonnali és érdemi segítséget az önfenntartó beruházások jelenthetnek a munkanélkülieknek: az egyik helyen növényeket lehet termeszteni, máshol falazóelemeket gyártani, a munka beindításához szükséges eszközök megvásárlásához pedig az állam adna támogatást. A megye 4-es választókerületének ellenzéki jelöltje azonban tudja, ahhoz, hogy a cégek a térségbe telepedjenek, jó minőségű utakra van szükség. A 2010-es kormányváltás előtt rendelkezésre állt az ehhez szükséges összeg, a Fidesz viszont másra költötte a pénzt, mert Klimon szerint az itt élők ügyét nem tartotta elég fontosnak. Így a Kazincbarcikát és Sajószentpétert elkerülő főközlekedési út máig nem épült meg.
Az Összefogás politikusa hisz abban, hogy a legszegényebb falvakban is lehet tisztességes életet, kenyeret biztosítani az embereknek. Kazincbarcika alpolgármestereként megtanulta, hogyan kell elmaradott, nélkülöző városrészeket lakhatóvá, magát a települést pedig vonzóvá tenni.

Úgy gondolja, hogy annak a 82 településnek, ami választókerületéhez tartozik, országgyűlési képviselőként szintén tudna segíteni. Ahhoz, hogy a Cserehát településein legyen munka, Klimon szerint elsősorban mezőgazdasági vállalkozásokat kell ide csábítani. Ezen a vidéken évszázadokon át ebből és a termékek feldolgozásából éltek az emberek. Ha a helyi közösségeket az állam támogatná, akkor maguk is művelhetnék a földet, állatot tarthatnának, gazdálkodhatnának. Máshol az ipari parkokat kell fejleszteni, a szlovák határ közelsége ugyanis vonzóvá teszi a térséget.

A baloldal képviselőjelöltje felidézte, a rendszerváltáskor ezen a vidéken szinte mindenki dolgozott. Azóta tönkrementek az utak, nem fejlődtek a falvak, az utóbbi négy évben pedig elszegényedtek az itt élők. Pedig gyönyörű a vidék; a Cserehátot, de egész Borsodot és Abaújt, vagy a sík területeket is érdemes felkeresni. Ahhoz azonban, hogy vissza akarjanak települni a gyárak, vagy turisták érkezzenek, pénzt kell áldozni.

Az adók számát is csökkentenék

Borsodban nem jártak jól azzal, hogy a kormány átvállalta a települések adósságát. Sokak szerint ez még a fideszes polgármesterek is elismerik. Az állam ugyanis nem egyenlő mértékben, a helyi viszonyok vizsgálata nélkül vállalta át az adósságok egy részét, ráadásul a legtöbb esetben a kormányzati "hátszéltől" függött, mekkora összegtől szabadultak meg - az adófizetők pénzéből. Az ötezer fő alatti települések megsegítésére az eredetileg szánt 95-100 milliárd forintnál kevesebbet, 74 milliárdot fordítottak - ez összesen 1710 település teljes adósságállományának átvételét jelentette.
A legtöbb terhet, 70 százalékot, a fideszes irányítású Soprontól, Székesfehérvártól, Pécstől, Hódmezővásárhelytől vállalták át, Borsod megyében pedig Miskolctól. A megye 4-es választókerületében, ahol Klimon Istvánt indítja az Összefogás, néhány település valóban "lélegzethez jutott", de amit az állam adott, azt később el is vette. A legszegényebb falvakban, ahol szinte alig van az önkormányzatoknak bevétele, az adósság átvállalása átmeneti segítséget sem nyújtott. Ráadásul ezeken a településeken nincs vagyon, amit eladhatnának, nincs fölösleges foglalkoztatott, akit elküldhetnének, egy adóemelést pedig a helyiek nem bírnának ki.

Klimon szerint a jövőben legalább annyi lehetőséget kellene adni akár a csenyéteieknek, a Hernádszentandráson élőknek, a litkaiaknak, a csereháti embereknek, mint amennyit az előző szocialista kormányok idején kaptak. A legfontosabb persze, hogy legyen munka, mert akkor az önkormányzatoknak is nagyobb lesz a bevétele. Az Összefogás képviselőjelöltje azt ígéri, ha győznek, a következő baloldali kormány nemcsak munkahelyeket teremt majd, hanem az adók számát is csökkent annak érdekében, hogy ne szegényedjenek tovább a falvak.
Kazincbarcika megtehette, hogy az adósságok átvállalása után megmaradt pénzből az iskolák, óvodák, bölcsődék, önkormányzati hivatalok hőszigetelését, fűtését, villamoshálózatát fejlessze. Ám a közigazgatás átszervezése miatt idén 291 millió forinttól esett el a város.

Miért támogatja Klimon István jelöltségét?

Faragó Péter, Sajószentpéter polgármestere (MSZP): Április 6-án Klimon István a jó választás, mert a fiatal, tevékeny, széles látókörű alpolgármester 2006 óta már bizonyította, hogy tehetséges politikus. Mindamellett a kétkezi munkától sem ijedt meg soha, hiszen egyetemi évei alatt villanyszerelőként és építőipari segédmunkásként, festőként is dolgozott. Pedig a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karán végzett. Személye lehet a biztos záloga annak, hogy a sajószentpéteri és edelényi térség fejlődését szolgáló Sajószentpétert elkerülő útszakasz mielőbb megépüljön.