Egyiptom;bizonytalanság;átmeneti kormány;

2014-03-01 06:44:00

Kairó: forradalmi tündérmese

Új átmeneti kormány alakulhat ma Egyiptomban, miután az előző váratlanul, indoklás nélkül lemondott hétfőn. A távozás hátterében az elnökválasztás állhat: az eddigi védelmi minisztert tartják ugyanis a legesélyesebbnek az államfői posztra. A népszerű tábornok azonban a hatályos jogszabályok értelmében akkor indulhat, ha előbb lemond tisztségéről. Áprilisig pedig meg kell tartani a parlamenti és elnökválasztást is.

A tervek szerint ma alakul meg az új ideiglenes kabinet Egyiptomban, miután hétfőn a hadsereg által támogatott kormány váratlanul benyújtotta lemondását, indoklás nélkül. A második ideiglenes miniszterelnökének a lakhatásügyi tárcavezetőt, Ibrahim Mahlabot nevezte ki Adli Manszúr elnök. Mahlab veterán politikus, a 2011-es Arab Tavasz gerjesztette forradalom során megbuktatott Hoszni Mubarak pártjának, a mára feloszlott Nemzeti Demokrata Párt tagja volt, állítólag az elnök barátja - írja az al-Ahram kairói napilap - korábban az egyik legnagyobb építési vállalat vezérigazgatójaként ténykedett több mint egy évtizeden át. Mahlab eredetileg mérnökként szerezte diplomáját. Sokan személyével is igazolni látják, hogy a régi, felkelés előtti rendszer visszatérőben van.

Ibrahim Mahlab keddi beszédében a közbiztonság helyreállítását nevezte meg elsődleges feladatának. Mint fogalmazott, miniszterei "szent harcosok" lesznek, akik az egyiptomi nép szolgálatában állnak majd. "Együtt helyreállítjuk a rendet Egyiptomban, és leküzdjük a terrorizmust az ország minden szegletében" - nyilatkozta az AP beszámolója szerint.

Szükség is van rá. Mohammed Morszi iszlamista elnök tavaly nyári megbuktatása óta elszaporodtak a merényletek Egyiptomban. A szélsőséges - az al-Kaidával, a libanoni síita Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal kapcsolatban álló - szervezetek főként a Sínai-félszigetről indítottak támadást a biztonsági erők, s így közvetve az államfőt leváltó központi hatalom ellen. A Morszi mögött álló Muzulmán Testvériséget ugyan terrorszervezetté nyilvánította Egyiptom, több ezer tagja, köztük majd' a teljes vezetőség rács mögött ül, s a volt elnökkel egyetemben eljárás indult tagjaival szemben, a mozgalom nem adja fel küzdelmét. Az egykor szociális munkákat ellátó tömörülés tüntetésekkel és merényletek elkövetésével kíván újra az ország vezető erejévé válni.

Az új kormányfő közel állt Mubarakhoz
Mohammed Morszi ellen négy per folyik
Kairóban nő az elégedetlenség

Csak ezen a héten, Ibrahim Mahlab kinevezése óta 26 személyt ítéltek halálra, azzal vádolva őket, hogy terrorcsoportot alakítottak és merényletek terveztek. Mohammed Morszi ellen már négy per folyik, köztük kémkedés, terrorszervezetek közbenjárásával elkövetett merényletek, tüntetők, és rendőrök meggyilkolásában való bűnrészesség vádjával, ahogy az igazságszolgáltatás megsértése is felkerült bűnlajstromára, miután bekiabálásaival, a rabruha viselésének megtagadásával akadályozta a tárgyalások lefolytatását.

Kairóban, és a vidéki nagyvárosokban eközben egyre többször vonulnak ismét utcára az emberek: nő az elégedetlenség, magas a munkanélküliség, a gazdaság egyik fő bevételének számító, egykor virágzó turizmus a szakadék szélén áll, a befektetők sem térnek vissza, amíg az ország nem stabilizálódik. Elsősorban a közszféra dolgozói sztrájkolnak, szerdán az egészségügyi alkalmazottak hallatták hangjukat: orvosok, ápolók és gyógyszerészek csatlakoztak a részleges munkabeszüntetéshez. Az egészségügyi minisztérium alá tartozó kórházak dolgozói idén minden héten tüntettek, nagyobb béreket, és az egészségügyi szolgáltatások magasabb állami támogatását követelve. A héten tömeges lemondást is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha a kormány nem ülteti gyakorlatba az elnöki rendeletben megszabott reformokat. Egy új kormányzatra tehát égető szükség van.

Ibrahim Mahlab sajtótájékoztatóján azt ígérte, szombatra megalakul a kabinet. Ez lesz a hatodik a 2011-es forradalom óta. A világsajtó viccesen "rendkívül átmeneti" kormányfőnek is nevezi Mahlabot, hiszen a januári népszavazáson is biztosított alkotmány megszabja, áprilisig meg kell tartani a parlamenti és elnökválasztást. Az ideiglenes kormányzat tiszavirág életű lesz.
Három tárcát Mahlab rögtön vissza is adott korábbi gazdájának, visszahelyezte posztjára az olajügyi, a tervezési és belügyminisztert is. Ami a védelmi miniszteri tárcát illeti, Abdel-Fattah el-Szisszi, Egyiptom legbefolyásosabb embere egyelőre marad a minisztérium élén, mint mondta, addig legalábbis, amíg nem tisztázzák a választási törvénnyel kapcsolatos kérdőjeleket, de az áprilisi elnökválasztásig, melynek ő a favoritja, biztosan lemond. Védelmi tárcavezetőként ugyanis nem indulhat. Bár hivatalosan még nem jelentette be elnökjelöltségét, ez csak idő kérdése. Elemzők már az új kormány váratlan megalakításának hátterében is az állt, hogy utat nyissanak Szisszi jelöltségéhez. Ahogy a BBC zsurnalisztája fogalmaz: "Így működnek az arab monarchiák: rúgd ki a kormányfőt, Egyiptom óvja (a királyt) az államfőt".

Ahogy az amerikai-egyiptomi dokumentumfilm, a 2011-es felkeléstől eltelt időszakot vázoló The Square (A tér) három különböző szereplőn át bemutatja a kairói Tahrír tér forradalmait, és ellenforradalmait, két és fél év eseményeit, arra a következtetésre jut, a változás mindössze tündérmese. Az Oscar-díjas alkotás a felkelés szívébe, a tiltakozás szimbólumává vált körforgalomhoz vezeti el a nézőt, felismerve: a hatalom felelősségre vonható, akár Mubarakról, akár Morsziról, akár a hadseregről van szó. Három év alatt Egyiptom három alkotmányon, hat választáson, négy elnökön, s lassan hat kabineten van túl. Az átmeneti kormányfő egyelőre ígéretekkel szolgált csupán, az arab ország azonban tettekre vár. Ha Szisszi tábornokot az előrejelzések szerint elnökké választják, újra katonaember kerül az államfői posztra, s ez ismételten átalakíthatja a politikai színteret. A jelen Egyiptomban azonban egy biztos: a bizonytalanság.