Hoffmann újabb meséi

Publikálás dátuma
2014.03.03. 06:07
Legutóbb januárban tiltakoztak a pedagógusok és a diákok, ám a kormányt ez nem hatotta meg FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Harmincezer tanár jelentkezhet a pedagógus II. minősítésre a következő tanévben, a portfólióírás határidejét pedig várhatóan meghosszabbítják - ezzel söpörte félre a szakma elutasító álláspontját a kormány. Miközben a minősítési rendszert a tanártársadalom jelentős része elutasítja, Hoffmann Rózsa államtitkár a jó pedagógusok öröméről beszélt, amiért "megmérik" őket. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szombati fővárosi fórumán az ellenzéki szakpolitikusok keményen kritizálták a pedagóguskart, a kormányoldal viszont nem is képviseltette magát.

Összesen 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a minősítésre a következő tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa még pénteken. A köznevelési államtitkár megerősítette: pályázatot a legalább nyolcévi szakmai gyakorlattal és szakvizsgával rendelkező pedagógusok adhatnak le, a harminc évnél régebben a pályán lévők pedig szakvizsga nélkül is jelentkezhetnek. A sikerrel pályázó tanárok a 2016-os tanévtől kaphatják meg a magasabb besorolással járó bért.

A jelenleg érvényben lévő március 31-i jelentkezési határidőt ugyanakkor várhatóan november 30-ra módosítják - tette még hozzá az államtitkár. Pedig Hoffmann hangsúlyozta, "egy szó sem igaz abból", hogy a pedagógusoknak több száz oldalas dokumentációt kell felvinniük az elektronikus rendszerre. A pályázóknak önéletrajzot, óravázlatokat, az általuk tanított osztály vagy csoport bemutatását és más szakmai anyagokat kell készíteniük - állította, hozzátéve: azok a tanárok, akik ezt április 30-ig megteszik és megfelelnek a kritériumoknak, a következő tanévben már a pedagógus II. kategóriában folytathatják a munkát. Mindezek alapján ugyanakkor érthetetlen, miért látja szükségesnek meghosszabbítani a határidőt.

Egyébként az idén 25 ezer szakvizsgával rendelkező, és legalább 14 esztendeje a pályán lévő pedagógus vehet részt a minősítésben, közülük - Hoffmann állítása szerint - már több mint 11 ezren elkezdték a portfóliójuk feltöltését. Az államtitkár szerint ugyanis "egy jó tanár soha nem félt attól, hogy megmérjék", ahogy egy jó orvos vagy egy cég alkalmazottja sem fél a megmérettetéstől, mert mindenkinek bizonyítania kell.

Mindez jól mutatja: a kabinet mit sem fogott fel a szakmai kritikákból, s mindenáron bevezeti a pedagógusok minősítési rendszerét. Több ismert, neves tanár bojkottot hirdetett és nem tölti fel a pedagógus II. fokozatba lépés feltételeként előírt portfólióját, mert úgy vélik, a pedagógus I.-ben való maradásuk "a jelenlegi minősítési rendszer szégyene". Ezzel fejezték ki tiltakozásuk, amiért a kormány a pedagógus életpályamodell részeként szakképesítéstől, tudományos fokozattól és szakmai tapasztalattól függetlenül egységes, "Pedagógus I." minősítésbe és fizetési kategóriába sorolta be a közoktatásban dolgozó tanárokat.

A jövőbeni előmenetel feltételéül pedig egy csaknem százoldalas szakmai anyag - portfólió - elkészítését várják a pedagógusoktól, amelyet gyorstalpalókon kiképzett "szakértők" bírálnak majd el. Az anyagban a pedagógusoknak évekre, évtizedekre visszamenőleg kell tudniuk számot adni szakmai tevékenységükről, az általuk alkalmazott módszerek sikerességéről vagy sikertelenségéről. A megfelelő portfóliótól függ magasabb bérük.

Mint megírtuk, nemcsak a szakma kiemelkedő elismertségű képviselői, hanem a közoktatási érdekképviseletek is felemelték szavukat. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nyílt levélben fordult az emberi erőforrás miniszterhez a pedagógusok minősítési eljárása miatt. Galló Istvánné egyebek között azt tette szóvá, hogy a közoktatási sztrájkbizottsággal kötött kormányzati megállapodás ellenére a feltételek kialakításába az érdekképviseleteket ezúttal sem vonták be.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint is szükség van az életpályamodell és a pedagógusok minősítési rendszerének újragondolására, minden érdekelt fél bevonásával. Mendrey László elnök közölte, támogatják a pedagógus portfólió feltöltésének bojkottjára felszólító kezdeményezést. Szerintük a minősítési rendszer alapvetően elhibázott, nem alkalmas annak megállapítására, hogy ki a jó pedagógus, nem szolgálja a pedagógus hivatás fejlődését, a közoktatás valódi érdekét.

Igazolatlan kormánypárti hiányzás

Egész Európában egy kormány van, amelyik szűkítette a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét, Orbán Viktoré, amely csökkentette a tankötelezettség korhatárát - mondta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által rendezett szakmai konferencián Hiller István. A volt szakminiszter ördögtől való gondolatnak nevezte ezt a lépést, amely "pokolra küldi" a legszegényebb rétegekből származókat.

Az Összefogás politikusai az életpályamodellt megtartanák, a portfóliót eltörölnék és új minősítési rendszert dolgoznának ki. De a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetését is megígérték kormányra kerülésük esetére.

A DK-s Arató Gergely elsietett, erőltetett, politikailag motivált központosításnak nevezte a Klik létrehozását, Karácsony Gergely az Együtt-PM nevében pedig arról beszélt, hogy az iskolákat vissza kell adni a helyi közösségeknek.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke kiemelte: az oktatás nemcsak a pedagógusok ügye, hanem közügy, és következményeit minden magyar állampolgár viseli. Azt mondta, nem pártpolitikai, hanem kifejezetten szakmai tanácskozást szerveztek, ezért külön fájó, hogy sem a Fidesz, sem a KDNP nem delegált arra résztvevőt.

Értékelések
- Hiller István (MSZP): "Szakmai értelemben nincs oktatáspolitika, hatalmi politika van, és az egész jelenlegi rendszer a legkisebbeket, a 6-14 éveseket akarja előre idomítani."
- Arató Gergely (DK): "A Klik létrehozásával elsietett, erőltetett, politikailag motivált központosítás történt, amivel átgázoltak a pedagógusok autonómiáján."
- Karácsony Gergely (Együtt-PM): "Az iskolákat vissza kell adni a helyi közösségeknek, és a Kliket nemcsak meg kell szüntetni, hanem azt a szellemiséget, amit képvisel, fel kell váltania egy másiknak."

Szerző

A Fidesz "álruhása" nyert

Publikálás dátuma
2014.03.03. 06:05
Tegnap a szavazásra jogosultak mindössze 29,45 százaléka adta le voksát Fóton FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Az eddigi alpolgármester lett Fót új vezetője - erről döntöttek alacsony részvétel mellett a vasárnapi, megismételt polgármester-választáson a Pest megyei város lakói. Az 50,12 százalékos eredményt elérő Bartos Sándor függetlenként, de a "nemzeti oldal" támogatásával indult a bíróság által megismételtetett önkormányzati voksoláson. Takács István, az Összefogás jelöltje 42,4 százalékkal második lett.

A Fidesztől a kisgazdákon át a "nemzeti oldal" számos szereplője által támogatott független Bartos Sándor eddigi alpolgármester nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást. Ismert, tavaly november 24-én volt már időközi polgármester és önkormányzati képviselő választás a Pest megyei városban, csakhogy azt a bíróság szavazószállítás és láncszavazás gyanúja miatt megismételtette.

Az öt év alatt három fideszes polgármestert is elhasználó Fót új vezetője sem marad posztján sokáig, csak az októberi "rendes" önkormányzati voksolásig. Az önkormányzat honlapján közzétett nem végleges, előzetes adatok szerint Bartos 50,12 százalékos eredménnyel győzött alacsony részvétel mellett - a szavazásra jogosultak 29, 45 százaléka járult az urnákhoz.

A tavaly novemberi, megismételt szavazás eredményéhez képest sokkal több voksot kapott az Összefogás pártjainak jelöltje, ám ez kevésnek bizonyult a győzelemhez. Takács Istvánra 1913 fóti szavazott, ami hiába több a novemberi - akkor győzelmet hozó - 1116 voksnál, most a csupán három indulóval megismételt választáson a második helyhez volt elég. Takács 42,4 százalékos eredményt ért el, a harmadik induló, a független Mádly Zsolt pedig mindössze 7,47 százalékot.

A megismételt választás előzménye, amiért tavaly novemberben először kellett időközi voksolást tartani az, hogy a fideszes Cselőtei Erzsébetet - aki helyi önkormányzati képviselő is volt - előbb leváltották pártelnöki posztjáról, majd szeptemberben mindkét önkormányzati posztjáról lemondott. Úgy tudjuk egyébként, hogy miután a Fidesz az elmúlt időszakban három polgármesterével is súlyos kudarcot vallott Fóton, és belső csatározások is voltak, még az áprilisi országgyűlési voksolás előtt feloszlatják a párt helyi szervezetét.

A megismételt választás érdekessége, hogy az elmúlt hónapokban a jobboldalon alaposan összekuszálódtak a szálak: a novemberi független jelöltet, Bartost most a Fidesz támogatta, a korábbi fideszes polgármester Mádly pedig függetlenként indult.

Az egyéni önkormányzati képviselői helyért öten indultak, a mandátumot a voksok 30,39 százalékával Madaras Ádám független jelölt nyerte. Második helyen az ugyancsak független Varga József Csongor végzett 30,09 százalékkal, míg az Összefogás jelöltje Fábry Béla a harmadik helyen végzett 27,1 százalékkal.

A fóti helyztet azért is különleges, mert a Budapest Környéki Törvényszék szavazószállítás és láncszavazás gyanúja miatt a teljes választási eljárást megismételtette. Korábban sohasem fordult elő, hogy a névjegyzék összeállításától kezdve a jelöltállításon át, a kopogtató cédulák gyűjtéséig és a szavazásig a teljes eljárást meg kelljen ismételni, nem csupán a voksolást.

Új helyzetet jelent az is, hogy csütörtökön az ideiglenes polgármester, Pozderka Gábor - ő a helyi Fidesz elnöke is - a jobboldali többséggel elfogadtatta a város 2014-es költségvetéséről. Ezzel - bár még két hetük lett volna a büdzsé benyújtására - megkötik az új városvezetés kezét.

Az MSZP a választás eredményét úgy értékelte közleményében: a tizenöt éve képviselő, a város lepusztultságához aktívan hozzájáruló Bartos Sándort választották a fótiak polgármesterüknek. Az MSZP helyi szervezet becsületes kampányt folytatott, jelöltjei, aktivistái tisztességes munkát végeztek szemben a Fidesszel, amelyik "álruhás" jelöltjével megtévesztette a választókat. Hozzátették: a választás napján előforduló visszaéléseket még vizsgálják, a jogi lépések megtételét fontolgatják.

Szerző

Nyomoznak az adóhatóság ellen

Publikálás dátuma
2014.03.03. 06:00
Horváth András három hónappal ezelőtt lépett a nyilvánosság elé az ezermilliárdos áfacsalásokkal FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Hivatali visszaélés, csalás illetve adócsalás bűntettében nyomoz a Nemzeti Nyomozóiroda - derült ki Polt Péter legfőbb ügyész parlamenti válaszából. Az eljárás Horváth András volt NAV-dolgozó feljelentése nyomán indult.

Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem adott hitelt a NAV-botrányt tavaly kirobbantó Horváth Andrásnak, aki az ezermilliárdos adó- és járulékcsalásokra, ezen belül legfőképp az áfavisszaélésekre hívta föl a figyelmet, erre az évre azért bejelentette, hogy az általános forgalmi adó lesz ellenőrzései fókuszában.

Végre információt kapott a nyilvánosság a Horváth feljelentése nyomán indult eljárásról is. Az ügyben a nyomozás folyamatosan és időszerűen halad - ezzel zárul Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válasza Schiffer Andrásnak és Vágó Gábornak. A két LMP-s képviselő a NAV-botrányról kérdezett "Milyen konkrét lépések történtek az áfacsalások ügyében?" címmel. Amikor Horváth András a botrányt kirobbantó adó-ellenőrzési szakember a nyilvánosság elé állt, a NAV egy egyetlen hétvége alatt lefolytatott vizsgálatra hivatkozva igyekezett cáfolni Horváth állításait, azt sugallva, hogy a NAV-nál minden tökéletesen működik - emlékeztettek a honatyák. Ugyanakkor a NAV feljelentése nyomán Horváth ellen kezdtek nyomozni, házkutatást tartottak nála.

Polt Péter válasza szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztály kiemelt ügyek osztálya hivatali visszaélés, csalás illetve adócsalás bűntettében nyomoz. Meghallgatták Horváth Andrást és okirati bizonyítékokat szereztek be - írta a legfőbb ügyész. (Az utóbbi kitétel remélhetően nem kizárólag az ügy kirobbantójánál lefoglalt dokumentumokat jelenti.)

A nyomozóhatóság jelenleg azt vizsgálja, hogy a NAV-ban hogyan végezték az adóellenőrzéseket és a belső vizsgálatokat, illetve azt, hogy valóban az eredményes ellenőrzések meghiúsítása volt-e a célja a kiemelt adózókkal foglalkozó részleg megszüntetésének - derül ki Polt szövegéből.

Közben szinte szó szerint azt a megfogalmazást használta a NAV bűnügyi szóvivője egy kétmilliárd forintos áfacsalás felgöngyölítéséről beszámolva, amit Horváth András. „A gyanúsítottak, a többi között étolaj és cukor kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat működtettek, amelyek a papíron Szlovákiából beszerzett árukat egy cégláncolat közbeiktatásával, főként multinacionális üzletláncoknak és nagyüzemi felhasználóknak értékesítették” – mondta az MTI-nek Sárközi Alexandra.

A bűnszervezetre egyszerre több mint ötven helyszínen, 200 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr csapott le.
A bűnszervezet nyolc tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a cégláncolatban stróman ügyvezetőként közreműködő 5 hajléktalan férfit pedig közokirat-hamisítás miatt hallgatták ki - közölte a szóvivő.

Ebből a hírből is az derül ki, hogy csak a strómanokat fülelték le - mondta lapunknak Horváth András. Pedig a NAV tudja, hogy az áfacsalással beszerzett termékek kereskedelmi láncok polcain kötnek ki, de arról nem szól a hír, hogy ezek ellen is felléptek volna. A megrendelőket tehát megint futni hagyják - folytatta.

Az áfacsalások olyan volumenben zajlanak, hogy az már a külkereskedelmi statisztikán is látszik. A magyar élelmiszer-gazdaság legnagyobb felvevője Szlovákia - hívta föl a figyelmet Raskó György agrárvállalkozó közgazdász Facebook-bejegyzésében.

Ugyanakkor Szlovákia a harmadik legnagyobb élelmiszerszállítónk, ráadásul a forgalomban nagyrészt azonos termékféleségek - gabona, cukor, kávé, tea - vesznek részt. Valóban nehéz megmagyarázni, hogy hatalmas mennyiségben szállítanak például kristálycukrot mindkét irányba, ha nem tételezünk föl adócsalást - kommentálta a statisztikát Horváth András.

Sőt, sokszor ugyanaz a cég exportálja és importálja ugyanazt a terméket. Gyakran az áru csak papíron megy át a határon, ezzel lehetővé téve, hogy az áfát elcsalják. Az adószakember szerint egyébként ugyanez a helyzet más termékekkel, például az étolajjal és más relációkkal is, a román-magyar kereskedelemben is megfigyelhető ez a jelenség.

Hogy ne szálljon ránk a NAV

Az áfa rendszere bonyolult, ez ad módot a csalásokra, ugyanakkor a becsületes adózóknak sem egyszerű úgy eljárniuk, hogy a NAV elfogadja, hogy jogosan igénylik vissza az áfát. Mivel az értékesítési láncban résztvevő adóalanyok egymástól is függnek, a partner mulasztása vagy csalárdsága okán a becsületes fél is az adóhatóság célkeresztjébe kerülhet, különösen, ha jóhiszeműségét nem tudja alátámasztani - figyelmeztet Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Ha a formailag korrekt számla alapján a vevő érvényesíti adólevonási jogát, a rosszhiszeműség, a csalás bizonyítása az adóhatóság feladata. A jóhiszemű adóalanyoknak a legnagyobb problémát a határokon átnyúló értékesítés jelenti, az adóhatóság nem mindig fogadja el a kiszállításaik igazolására bemutatott dokumentumokat. A nemzetközi közúti árufuvarozási okmány (CMR) nem mindig elég az adóellenőröknek. Szükség lehet átvételi nyilatkozatra, a vevő által befogadott szállítólevélre, teljesítési igazolásra, menetlevélre, GPS-adatokra, raktárbevételi elismervényre, hiteles közjegyzői, ügyvédi igazolásra, postai, vasúti szállítási igazolásra.

A vásárlók szerencsére sokkal könnyebb helyzetben vannak, ha igazolni akarják, hogy jogszerűen éltek adólevonási jogukkal, mivel ez esetben a bizonyítás a hatóságot terheli. Főszabály szerint az adólevonási jog annyiban illeti meg az adóalanyokat, amennyiben a beszerzett terméket, szolgáltatást saját adóköteles tevékenységük érdekében használják fel, és rendelkeznek nevükre kiállított, formailag helyes számlával.

Szerző