Választás - 2014;Fidesz;Policy Agenda;pártprogram;

2014-03-05 10:19:00

Program nélküli Fidesz

Soha nem látott számban kerültek elő Magyarországon a kispártok és több mint 71 százalékuknak írásos programja sincs - állapítja meg ma reggel közzétett elemzésében a Policy Agenda. A cég arra figyelmeztet, hogy ezeknek az országos listát állítóknak vélhetően főképpen a pártfinanszírozás átalakítása hozta meg a kedvét a választáson való induláshoz. De a választókerületben is sokkal több egyéni jelöltet vettek nyilvántartásba, mint eddig bármikor.

A Policy Agenda szerint valószínű, hogy az induló pártok nagy részét nem az hajtja, hogy szavazhassanak rá, hanem jóval inkább az országos lista állításáért kapott állami támogatás, amelynek felhasználása kevéssé ellenőrzött, sőt támogatottsághoz sem kötött. Ezek a pártok talán címlisták, vagy szervezetek nélkül gyűjtötték össze a törvényben előírt minimum számot. Ugyanis a kampánytámogatást csak az egyéni jelölteknél kötik ahhoz, hogy minimum 2 százalékot el kell érni, különben teljes egészében vissza kell fizetni a pénzt. A pártokra más szabályok vonatkoznak.

A választások tétje, hogy a választó képes legyen dönteni a jelöltek programjai között. Azaz szabad akaratából megmondja, milyen országot szeretne. A mostani választáson azonban ennek a minimális kritériumnak a 31 listát állítani szándékozó pártból 9 felel meg többé-kevésbé. Mindössze a pártok 29 százalékának  van olyan programja, amely a honlapján elérhető, és általános célokon kívül minimális vállalásokat, elképzeléseket tartalmaz. Ebben persze a nagy pártok is vétkesek, mivel ők sem feltétlenül mutatnak jó példát.

Egyelőre a Fidesz sem hozta nyilvánosságra programját, még olyan szinten sem, mint 2010-ben tette. De a jelenlegi parlamenti pártok sem feltétlenül ezzel próbálnak érvényesülni, legalábbis a konkrét választási üzenetek váratnak magukra. A cég megállapítja, hogy a jelöltet állító szervezetek kisebbik része rendelkezik nyilvános elképzeléssel arról, hogy kormányra kerülve mit tenne. Ez azt jelenti, hogy az eddig nyilvántartásba vett 1250 pártámogatással induló egyéni jelöltből 544 jelöltnél tudhatja a választó, hogy mire is szavaz.

Egy demokratikus versengés nyilvánvalóan akkor legitim, ha azon minél kevesebb a korlátozó eszköz ahhoz, hogy valaki legalább a startvonalra állhasson. A magyar választási rendszer kidolgozói nyilvánvalóan azt akarták, hogy minden eddiginél többen induljanak a választásokon, ezzel is mutatva, hogy soha ennyire nem volt demokratikus a választás - figyelmeztet a Policy Agenda.