Háborogna kíméletlenül a lelkiismeretem, ha fideszes volnék, és meg kellene emésztenem a jászapáti esetet. A máig is tisztázatlant, hogy munkaidőben gyűjtöttek-e képviselő jelölteket támogató aláírásokat közmunkások, miközben az önkormányzat autójával járták a jászsági városkát. Csekélység volna az egész, ha nem jellegzetesként hordaná magában az egész szavazás átalakított jogrendjét, még inkább eltorzult demokráciánk állapotát.
A büszke városkának természetesen fideszes polgármestere, egyszersmind jelöltje azzal érvel, semmi rendellenesség nem történt, szó sem lehetett arról, hogy a közmunkás dologidőben zörgetett vagy csöngetett volna be bármelyik lakóhoz is, támogató autogramért agitálva. A közmunka délután négy óráig tart, amikor a lefülelt a kormánypárt mellett agitálni kezdett, már négy óra egy perc volt, nem kötötte fegyelem, magánember volt. És ilyen minőségben is cammogott mellette az önkormányzat gépkocsija, hiszen az autó ugyancsak pihenni tért. Ő maga, a polgármester sem ölt nyomban civil ruhát, ha véget ér a hivatali szolgálata, miért is kellene átváltoznia? A közmunkás négy óra egy perckor a szabadidejében már azzal foglalkozik, amihez kedve van, ha a lelke azt parancsolja, hogy Fidesz politikus mellett agitáljon, ebben semmi és senki nem akadályozhatja meg.
Hát itt van a kutya elásva. Ez az egyik nyavalyája egész fölforgatott választási rendszerünknek, funkcionáriusok országszerte úgy nyilatkoznak mentegetőzve mindenütt, sablon mondatokban, kiforgatva a törvény betűjét. Természetesnek föltüntetve, hogy közmunkás "magánemberként" pártfeladatot vállal, és az a párt is csak kettő lehet, a Fidesz és a KDNP. Ekkor szólna közbe háborgó lelkiismeretem, tenne föl néhány kellemetlen kérdést, már ha egyáltalán eszembe jutnak ilyen gondolatok.
A közmunkás általában szerencsétlen ember, jövedelem híján tengődik, az a néhány forint, amit általában nem éppen igazán és nem mindig közhasznú tevékenységéért kap, arra talán elég, hogy falatnyi és általában üres kenyeret szerezzen magának, még rosszabb esetben az övéinek. Ha könyörtelenek és nem megértők volnánk, úgy nevezhetnénk őket, kényszermunkások. Az ország állapota, a politika kényszeríti őket arra, hogy ezt vállalják, különben fölkopna az álluk. Szemérmes hallgatás kísérné, ha nem volna botrányos szólni arról, hogy közmunkát sem vállalhat akárki, az önkormányzat, élet és halál ura kegyből szegődteti el azt, akit erre jónak vél. Általában a fideszes és KDNP-s önkormányzat. Képzeljünk el most olyan helyzetet, hogy választási hadjárat kellős közepén akár a polgármester, akár valamelyik illetékes megbízottja, megkérdezi a közmunkást, hajlandó volna-e szabadidejében, mondjuk négy óra egy perckor még az egyengúnyában magánemberséget vállalni, így kopogtatni, csöngetni, aláírást kunyerálni ajánló ívre? Melyik közmunkás merne nemet mondani, szembenézni azzal a tragikus eshetőséggel, hogy a könyöradományt is elveszti. Másnaptól az sincs már. Netán az sem lehetetlen, csöndben azt mondják neki, ha elég ügyes és szorgalmas vagy, néhány garassal több is ütheti a markodat, jogi kellemetlenséget elkerülve, ne föltételezzünk minden áron közpénzt, hanem pártkasszából származót, bár valójában közpénz az is.
Háborgó lelkiismeretet csak azért említettem, mert köztudott, hogy a Fidesz, még inkább a KDNP keresztény, karitatív milyenségével kérkedik, mindig és mindenkor a krisztusi magatartást hirdeti, állítólag gyakorolja is. Összefér-e ezzel a fölfogással, hogy a kiszolgáltatottnak föltételhez kötjük szerénynél is szerényebb megélhetését? Közmunkás akkor maradhatsz, ha délután négy óra egy perc után magánemberi mivoltodban aláírást gyűjtesz, ha netán nem vállalod, holnap reggel akár ne is jelentkezz! Derék férfiúnk, hölgyünk ilyenkor töprengeni kezd, mit is tegyen, kockáztasson vagy sem? Ha egyáltalán van politikai tájékozottsága, fölmérte a pártviszonyokat, eldöntötte-e magában, április 6-án melyik pártra szavaz. Történetesen arra-e, amelyik fölkéri, közmunkás öltözékben az ő ívét hordozza széjjel a városban? Vagy netán fölmérte-e, ha netán roma származású, a nemzetiségi lista jelöltjének a neve fölé rakja az X-et, és ebben az esetben a sajátos törvény szerint egyáltalán nem lesz parlamenti képviselője.
Szélsőséges esetben elképzelhetünk groteszk helyzetet is. Közmunkásunk délután négy óra egy perckor hazamegy, (ha van egyáltalán otthona), leveti egyen gúnyáját, gyorsan tisztálkodik, civilt ölt, kezébe veszi az Összefogás vagy bármelyik más ellenzéki párt aláírás gyűjtő ívét, magánemberként hátára veszi a városka házait, kopogtat. Szerencsétlenségére oda zörget be, ahol Fidesz-KDNP hitvalló lakik, az ő szignóját kéri. A meglátogatott előveszi mobiltelefonját, mint Jászapátin, a megdöbbent ellenzéki Budai úr tette, bizonyítja, itt valami nem kívánatos történt. Be is viszi a fölvételt a polgármester úrnak, aki nem mentegetőző, magyarázgató nyilatkozatokat ad a sajtónak, hanem az arcmásra néz, hívatja az illetékes beosztottat, fölszólítja, ezt a jeles "magánembert" másnaptól törölje a közmunkások névsorából. Volt, nincs jövedelem, odaveszett a mindennapi kenyérrevaló is. Már csak ilyen az új választási eljárási törvényünk. Egyenlő jogokkal, minden párt, politikai erő számára.
És korlátlan szabadsággal.
