Minden magyar demokrata helyesléssel fogadhatja a MAZSIHISZ elhatározását, miszerint a magyarországi zsidóság legnagyobb, legitim szervezeteként nem vesz részt a 2014-es holokauszt emlékév kormányzati eseményein. E kemény, de teljességgel indokolt lépésre a zsidó szervezetnek igen sok oka van. Elsősorban az Orbán-kormánynak a jelenkori antiszemitizmussal való "passzív", hallgatólagos egyetértése, a Horthy-korszak lopakodó rehabilitálása, amelyet mintegy "albérletbe" kiadtak a Jobbiknak. Azt senki sem gondolja, hogy ha a kormánypárt, és annak kormányfő-pártelnöke, valamint az egész jobboldali értelmiségi elit - a kormánypárti média támogatásával - egyértelműen és határozottan szembe szállna az újnáci-újnyilas eszmékkel, akkor azok a jelenlegi botrányos formában terjedhetnének, mérgezhetnék közéletünket.
A kénytelen-kelletlen meghirdetett emlékév már előkészületeiben is botrányt botrányra halmozott. Mert ugyan ki hiszi el, hogy a Miniszterelnökség alá rendelt Veritas intézet főigazgatójának, Szakály Sándornak döbbenetes kijelentése után, miszerint a Kamenyec-Podoloszkij-i halálba deportálás úgymond "idegenrendészeti akció" volt, egy normális demokráciában (az amúgy is teljesen felesleges) intézmény éléről ne távolítsák el az illetőt. De Szakály - és nyilván az illetékes felettesei -, elegendőnek tartottak egy tévés tessék-lássék bocsánatkérést.
Aztán itt van a Szabadság térre tervezett "megszállási" emlékmű, amelyet többek között olyan avatott, ráadásul bal oldali elfogultsággal nem gyanúsítható történész is, mint Ungváry Krisztián, joggal nevez borzalomnak. A tervezett emlékmű üzenete sokak szerint ellentmondásos és zavaros. Szerintünk viszont egyáltalán nem: túl az esztétikai értéktelenségen, mélyen sérti a mártírok emlékét és minden tisztességes demokratát felháborít ez kompozíció-szörny. Mert mire véljük azt, hogy a német birodalmi sas rátámad és legyűri Gábriel arkangyalt, aki nem mellékesen - a rítus a szerint - az ókori zsidó nép egyik segítője és oltalmazója? Az egyébként tömény giccs egyértelműen azt sugallja, hogy csak a náci Németország 1944 március 19-ike megszállása, vagyis a birodalmi sas győzelme, miden baj és gonosztett okozója, aminek a Horthy-Magyarország csak kiszolgáltatott elszenvedője volt. Ez így egyszerűen hazugság - mi több - politikai pornográfia!
Mintha a Horthy uralta Magyarország jobb-, és szélső-jobboldali elitje 1938-től minden számottevő német nyomás nélkül nem hozott volna egymás után a polgári jogegyenlőséget felszámoló zsidótörvényeket, nem vezette volna be 1940-től a faji és politikai diszkriminációt jelentő munkaszolgálatot. Mintha - Teleki Pál kétségbe esett öngyilkos tiltakozása - ellenére a náci Németországgal karöltve nem támadtunk volna meg a Magyarországgal 1940 decemberrében örök barátsági szerződést kötött Jugoszláviát. Mintha a német vezetés kimondott ellenzése mellett nem támadtuk volna meg volna a Szovjetuniót, és nem üzentünk volna hadat 1941 decemberében az Egyesült Államoknak is.
Az 1944-es német megszállást aligha lehet valóban megszállásnak nevezni. A "megszállás" fogalom ugyanis azt jelenti, hogy a megszállt ország ellenáll. Ha más eszköze nincs, akkor legalább a passzív rezisztencia fegyverével száll szembe a megszállóval. Ehelyett Horthy-kormányzó a helyén maradt, kinevezte a többé-kevésbé a németek kedve szerinti Sztójay-kormányt, ezzel legitimálta annak minden gaztettét, aktív részvételét a példátlan méretű és intenzitású zsidóüldözésben, halába deportálásban. Szemet hunyt a fölött is, hogy a magyar érdekek ellenére a frontra - a biztos halálba - küldtek újabb és újabb magyar alakulatokat. Hazug a szoborcsoportnak az az üzenete is, hogy a szegény - a gyilkos birodalmi sasnak kiszolgáltatott -, kis magyar állam áldozat volt! Az akkori magyar állam, az erőszakszervek, a közigazgatás nagy része, a kormány tagjai - egyenesen Horthy államfőig -, tettestársai és bűnrészesei voltak a náci Németországnak.
Ez az emlékmű, ha végül "valamikor, húsvét után" a helyére kerül, az ország újabb szégyene lesz, minden tisztességes magyar demokrata megalázásának mementója. Ez a közbotrány nem is elsősorban a zsidóság ügye. Mindekinek tudnia kell: ezzel az emlékmű állítással botrányosan megsértjük az egész művelt világot, az egykor antifasiszta szövetség minden országát, minden kormányát és minden tisztességes polgárát, akiket vitáik és nézeteltéréseik ellenére, ma is összeköt a "soha többet fasizmust!" miden korra érvényes eszméje.
Tragikus félmúltunkkal való őszinte szembenézést, az áldozatoktól, nemcsak a zsidóságtól, hanem a megszálló magyar csapatok által meggyilkolt szerbektől, románoktól, ukránoktól, oroszoktól, a sok százezernyi áldozattól is őszintém bocsánatot kérő, a szomszédainkkal való megbékélést szolgáló emlékműnek helye volna. Ám egy hazug, a gyilkost áldozataival összemosó - egy Bajcsy-Zsilinszky Endre, egy Kiss János altábornagy, és megannyi többi mártírunk emlékét is meggyalázó szörny-emlékművel - Orbán Viktor legfeljebb a maga kártékony, Nyugat-ellenes, soviniszta, gyűlölködő rendszerének állít emléket. Csak helyeselni tudjuk, hogy Heiszler András,a MAZSIHISZ elnöke nem hajlandó ehhez a ál-emlékévhez aszisztálni, és tiltakozása jeléül kilépett a holokauszt-emlékév tanácsadó testületéből.
Egy ilyen megaláztatás ellen minden magyar polgárnak - zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt - a végsőkig tiltakoznia kell.
