A plakát

Amikor a gyerekek meglátták a CÖF nevezetes bohóccal gazdagított plakátját, örömmel kiáltották: "Nézd anya, milyen aranyos!" Nem valószínű, hogy a CÖF ilyen elképzeléssel ragasztotta tele a várost, hatásosabb lett volna egy ördög vasvillával a kezében. Ám az a baj, hogy a CÖF annak idején egy másik párt körül feltűnő vezérei közül senki sem emlékszik a "dicsőséges Tanácsköztársaság" mozgósító plakátjaira, és sajnos a plakát szerepe is homályos maradt számukra.

Mint tudott, a CÖF rövidítés onnan származik, hogy a tagok önkéntes adományaiból Cipel Ötmilliárd Forintot, s a hajdani állampárt káderei és rokonszenvezői, a május 1-jei demonstrációkon az emelvény felé mosolyogva integetők múltja miatt csak Kövér László, a magyar parlamentarizmus történetének legnyitottabb, legelfogulatlanabb országgyűlési elnöke "morgolódik", persze nem rájuk, hiszen a kommunista múlt lehet előrevivő. Egészítsük ki a hajdani és mai pártkatonák hiányos ismereteit a plakátok ügyében. Idézzük vissza a már említett "dicsőséges 133 nap" idején mozgósító plakátokat, amelyek egyik leglelkesebb magyarázója, Uitz Béla némelyik műve (Fegyverbe!) illusztrációként ma is látható művészettörténeti könyvekben.

De hol kelt aktív érzést a bohócos plakát, amely legfeljebb mosolyra késztet gyermeki együgyűségével? Talán még nem késő, hogy a sokoldalú, a régi állampárt elképzeléseit ugyancsak ismerő Kerényi Imre plakátpályázatot írjon ki. A hajdani művészeti író elemzése szerint a plakátnak, amely addig "vásári kikiáltó volt", komoly küldetése lesz: "a tömegekbe szuggerálni az új hitet, az új erkölcsöt", segíteni az új "rend" megvalósulását. Arról nincs szó, hogyan lehet plakátokkal segíteni a "rendetlenség" intézményesített mutyizás folytonosságának szuggerálását, de a szolgák találékonysága nem ismer lehetetlent. Reméljük, nyomják már azt a plakátot, amelyen Mészáros Lőrinc izzadva műveli földecskéjét. Az aláírás a régi lehet: "Minden hatalmat a dolgozó népnek!"