Magányos bozótharcos

Publikálás dátuma
2014.03.12 06:48
Moldova Kádár János sírjánál. Erős indulatokat váltott ki a róla szóló könyve FOTÓ: K 2 PRESS
Fotó: /
A ma 80 éves Moldova György, Kossuth-díjas író változatlanul viták kereszttüzében áll. Rengetegen rajonganak érte, miközben hivatásos irodalmi körökben szinte nem vesznek róla tudomást. De könyveivel változatlanul nagyon is jelen van a közéletben, újabb műveket tervez, munkabírása irigylésre méltó. 

Aki gyalog jár, gyalog is gondolkozik, szokta mondogatni a ma 80 éves Moldova György, és tény, ami tény, bár igazán tehetné, nem ült luxusautóba, nem vette körül magát titkárnőkkel, még csak a telefonszámát sem titkosította, bár a felesége nevén, de azért megtalálható a telefonkönyvben. Száz körüli könyv, temérdek, ma is irigyelt mennyiségben eladott példányszám után, immár 80 évesen is őrzi a szegénylegény jelleget.

Fekete, szürke, sima, egyszerű pulóver, fehér ing a jellemző viselete, egyik sem márkás, korszerű darab, esetleg felvesz egy ódivatú nyakkendőt. És tényleg kutyagol az utcákon, villamosra, buszra száll, taxiba csak végszükség esetén, riportúton kér egy autós kísérőt, maga nem vezet. Reggel öt óra tájban kell, utána szigorúan tornázik, majd rendre odaül az íróasztala mellé. Számítógépet nem használ, még írógépet sem.

Szabályos iskolai füzetbe, kézzel rója a sorokat. Mobilja sincs, hosszabb riportúton kölcsönkap egyet, és csak a legszükségesebbekre, meglehetően tömören használja. Bár munkája gyakran beszélgetésekből áll, amiket aztán könyveiben eleven élvezetességgel, némiképp a saját stílusára áthangolva visszaad, ő maga nem egy diskuráló bajnok.

Nem rutinos társasági ember, nem oldott csevegő, látszólagos és valóságos vagánysága mögött gátlások is rejtőznek, nem mentes szorongásoktól, depressziótól, olykor akár pánikba esésre is van hajlama. Nem véletlenül A gyávák bátorsága egyik könyvének címe, ugyanis tényleg nem kapásból, első nekirugaszkodásra merész, valóban vannak félelmei. A kőbányai szegény zsidó gyereksors, a gettóban töltött idő, ahol több hozzátartozója elpusztult, a nagyon alulról jöttek bizonyítási kényszere valószínűleg a zsigereibe ivódott.

Tán innen ered azóta is meglévő munkamániája. Hogy még be sem fejezte az előző könyvét, de már belekezd a következőbe. Hogy mennyiségre is tetemes, amit "megtermelt." Hogy bár a Kádár Jánosról szóló sokat vitatott könyve után azt mondta, nincs kedve tovább dolgozni, ő már minden lényegest kiírt magából, de aztán csak nekilódult újabb és újabb riportköteteknek, szatírát, drámát, novellát, aforizmát egyaránt írt.

Saját bevallása szerint sem volt ideális családapa, és nem párját ritkító nagypapa. Nem az a típus, aki ül a gyerkőc ágya mellett, és mesével álomba ringatja. Neki a munka a szenvedély, a narkotikum, az energiát adó erő. No, jó, egy időben nem vetette meg az alkoholt, de mióta szívinfarktusa volt mértékletes, azóta minden kétséget kizáróan a munka a legfőbb egészségkárosító tényező. Nem tud leállni. Ezért került nem is olyan régen megint kórházba.

Menetrendszerszerűen túlhajszolja magát. Abból sem csinált titkot, hogy még a pszichiátriára is átkerült. Ami megtörténik vele, abból ilyen, vagy olyan formában téma lesz. Gyakran negatív szemüvegen keresztül látja a világot. Amerre jár, sűrűn lepusztultságot vesz lajstromba. Merész megállapításokat tesz. Vihart vet és vihart arat, és ezt valószínűleg élvezi is. Szereti, ha összesűrűsödik körülötte a levegő.

Olyan nagyon nincs ellenére, ha bulvárlapok címoldalára kerül. Könnyen gerjed viszont haragra, sőt örök haragra. Kádár János melletti erős kiállása miatt további kapcsolatokat vesztett. Idős korára ugyanúgy elmagányosodott, mint Kádár. Tán egyetlen igazi barátja, kiadója, Urbán Tamás, akivel évtizedek óta kitartanak egymás mellett. Aki beültetve őt az autójába, minden könyv megjelenése után elindul vele országot járni, a friss kiadványt promotálni.

Moldova változatlanul népszerű, ma már igencsak ritkaságszámba menően hosszú sorok állnak, ha dedikál. Sokak szemében ő az egyenes gerincű ember, aki nem forgatta a köpönyegét, aki kimondja az igazságot, megmondja a tutit. És tényleg mindig ugyanott állt. Nagyon balra. Egyik mondása, hogy "aki tőlem balra áll, az már leesik a térképről." Ebből a szemszögből támadta és temérdek szempontból védte is a Kádár rendszert, azt a Kádárt, akit valaha meg akart ölni, mert behívta az oroszokat.

Azóta úgy látja, hogy majdan szobra lesz magyarországi városokban. Időnként olajat önt a tűzre. Nemrég éppen azt nyilatkozta, hogy a cigánybűnözést fogalmát tulajdonképpen ő találta ki, a Bűn az élet című rendőrségről szóló könyvében, melyért kapott hideget-meleget, rasszizmussal is vádolták. Ez a vád aztán a Miskolcról szóló könyve kapcsán is megjelent. De akkor azért azt nyilatkozta, hogy egy zsidó ne legyen cigányellenes.

Magától értetődő természetességgel vállalja zsidó és kommunista voltát. Változatlanul nagy példányszámban kelnek el a kötetei, miközben szinte egyáltalán nem jelennek meg róluk recenziók, munkáit a hivatásos irodalmárok agyonhallgatják.Kigolyózta magát az úri kaszinóból, ahová tán csak pályája legelején akart tartozni. Azt érezheti, hogy a magas elefántcsonttoronyból lenézik. Cserébe lenézi az ottaniakat, akik restek az országjárásra.

Ő viszont már javában nyugdíjas korában képes tűzoltóruhában bemenni a tűzbe, mentőautóban sürgősségi esetekhez robogni, vagy éppen buzgón meccsekre járni, és feltárni kedvenc focicsapatának, a Vasasnak a múltját, és lényegében el is siratni.  Szatírát írt a jobboldalról. Most így, a választások előtt, szatírát jelentetett meg a baloldalról is. Nem tartozik sehová. Magányos bozótharcos. Újabb könyvtervei vannak. Sok-sok sikert hozzájuk!

2014.03.12 06:48

Az utolsó üzlet: életveszély, kényszer, alku és erkölcs

Publikálás dátuma
2018.11.17 15:17

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Spiró György kérésének engedve készülő regényéből írt színdarabot Závada Pál Az utolsó üzlet címmel, amelynek ősbemutatóját november 23-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Közönségtalálkozót szerveztek szerdán a helyi Somogyi Könyvtárban mások mellett az író, a rendező Lukáts Andor, valamint Szávai Viktória és Jakab Tamás színészek részvételével. A regény nincs kész, és a darab sem – hökkentette meg a szép számú közönséget Závada Pál egy kérdésre válaszolva, aki hozzátette: a kettő segíti egymást, mert darabírás olyan tapasztalatokat nyújtott neki, amelyek felhasználhatóak regényírás közben. A darab története 1944-ben játszódik, amikor Magyarország legnagyobb vállalatbirodalmának zsidó származású tulajdonosai az életben maradásukért, a megmenekülésükért üzletet kötnek az másik oldalon álló és egymással is versengő SS-szel és a magyar kormánnyal. Életveszélyben kötnek kényszerüzletet a csepeli Weiss Manfréd-birodalom leszármazottai (a darabban Kohner-családként szerepelnek), és a vagyon átengedése ellenére nem lehetnek biztosak abban, hogy a másik fél megtartja-e ígéretét – vázolta a darab alaphelyzetét a szerző. Lukáts Andor elbeszéléséből kiderült, hogy az olvasópróbákon részt vett az író, aztán „a színészek és a rendező itt maradt a darabbal”. Jófajta együttműködésnek nevezte a Závada Pállal folytatottat, mégis nagy derültség közepette megjegyezte, hogy Csehovval könnyebb együtt dolgozni, mert már nem él. A szerdai próbán érhették meglepetések a szerzőt, mert húznunk kellett a darabból, és az ilyesmit nem szeretik. Az előadhatóság szempontjai ezt megkövetelik – ismerte el Lukáts Andor. Závada erre reflektálva elmondta, hogy a szerzői és a színházi szándékok egy irányba mutatnak, ami számára megnyugtató. A rendező szerint alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgat és jár körbe Az utolsó üzlet. A darabban a dúsgazdag vállalatbirodalom örököseinek megvan a pénzük, és ezzel a lehetőségük, hogy veszélyhelyzetben, egy alku keretében mindent hátrahagyva repülőre szálljanak. – Ám a darabban elhangzik egy nagyon fontos kérdés: hogyan mentse az életét, akinek nincs pénze. Mindennek hátterét Jakab Tamás azzal is megvilágította a vázolt üzlet során ötven embernek egérutat hagytak, de hatszázezer zsidó származású ember bent maradt a kelepcében. Závada Pál elismerte, hallott olyan véleményt, hogy a darab akár a hazai antiszemita érzelmek felkorbácsolására is alkalmas lehet, de ettől nem tart. Az erkölcsi áldozathozatal éppen úgy a része a színműnek, mint az üzleti érdek és érzék – nyomatékosította. Izgalmas ősbemutatónak nézünk elébe.
2018.11.17 15:17
Frissítve: 2018.11.17 15:17

Megindító Mozart Magyarországon

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:33
VIRTUÓZ MEGSZÓLALÁS - Az előadásból kiemelkedett Baráth Emőke kristálytiszta gyönyörű szopránja
Fotó: / BÖRÖCZ BALÁZS
Két nagyszabású Mozart-művet adott elő Müpában a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Legnagyobb megelégedésünkre adtak okot a hallottak.
Mozart utolsó szimfóniáját nem véletlenül nevezték el a főistenről, Jupiterről, a zenekedvelők. Valóban grandiózus mű, a szimfónia műfaja által kínált kereteket 1778-ban - és még néhány évtizedig - nem lehetett gazdagabb zenei tartalommal megtölteni. Talán ez is magyarázhatja, hogy bár még több mint három évet élt a zeneszerző a komponálása után, több szimfóniát már nem írt. A régi hangszereken játszó Orfeo zenekar kissé elfogultan kezdett hozzá az interpretációjához, de kisebb hibák hamar elmúltak, és a hangzás is kiteljesedett. Talán kissé túl puhának is tűnt, de a karmester működése nyomán a különböző dallamok, szólamok jól érzékelhetően egészítették ki egymást, ha kellett vitatkoztak, ha kellett összesimultak, áttetszővé téve a tétel szerkezetét. Szép volt a lassú tétel, táncolni lehetett volna a harmadik tétel dallamára. A zárótétel azonban az, ami a mű igazi jelentőségét megadja: a rendkívül bonyolult szövésű textúrához hasonlót addig csak Bach volt képes alkotni, például utolsó befejezetlenül maradt művében, A fuga művészetében. Mozart azonban a klasszicista formai elemeknek is megfelelteti művét, és ismét azt kell mondanunk, a zenekar pontos beszámolót nyújtott a belső összefonódásokról, miközben – mint ahogy a mű előadása során mindvégig – nem feledkezett meg az elsődlegesen feltűnő érzéki tartalomról, egyszerűbben szólva a szép, élvezhető zenélésről sem. Egyet kellett értenünk egyik társunkkal a közönségből, aki a záróhangot követő hirtelen csendbe bekiabálta: brávó. A c-moll mise nagyléptékű alkotás. A Requiemhez hasonlóan – bár csak egy-két tétel erejéig - ez is befejezetlen maradt, maga Mozart is töredékes formájában adta elő Salzburgban. Manapság legtöbbször csak a fenn maradt részeket játsszák, most azonban egy teljessé tett változatot hallottunk. A bachi és händeli mintákat is követő műben jelentős az énekkar szerepe, a Purcell Kórus az évtizedek óta megszokott magas színvonalon látta el feladatát, egységesen, szép tónussal szólt. Természetesen továbbra is első rangúan játszott a zenekar, kiváló fafúvós szólistákkal, és remekelt az üstdobos itt is. Az énekes kvartett tagjaira nem egyenlő mértékű feladatok jutnak, legtöbbet a két szoprán énekel, a tenor egy tercettben, és a záró Bendictus négyesében kap szerepet, ahol a basszus is szóhoz jut. A minden elemében kiváló előadásból is kiemelkedtek Baráth Emőke megszólalásai, kristálytiszta, gyönyörű szopránja, tökéletes technikája, amellyel a virtuóz futamokat kiénekelte önmagukban is jelentős, megindító zenei élményt adtak. Szutrély Katalin kevésbé nagyszerűen, de lényegileg jól állt helyt áriájában és az együttes számokban, a férfiak is hozták az ide szükséges formát. Megérdemelten szólt a végén a hosszas taps. Info:  Mozart Jupiter-szimfónia c-moll mise Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, karmester: Vashegyi György 2018. november 15., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2018.11.17 13:33
Frissítve: 2018.11.17 13:33