A szerzők úgy vélik, az Európai Unió döntésképtelen a májusi EU-választások előtt, az új ukrán vezetéssel pedig azért sem érdemes szóba állni, mert az elnöknek és a kormányfőnek sem kellő tekintélye, sem tartaléka, sem akarata nincs ahhoz, hogy ebben a kritikus helyzetben kézben tartsa az eseményeket.
Az ukrán helyzet alakulása nemcsak humanitárius okokból, de tisztán pragmatikus megfontolásokból is arra készteti Oroszországot, hogy tekintetbe vegye a krímiek és más ukrán régiók lakosainak az elvárásait. Ha nem ezt tenné, azt árulásként élnék meg az Ukrajnában élő oroszok, akik a szélsőséges erők támadásainak az össztüzébe kerülnének.
Az Expert Online elemzői tisztában vannak azzal, hogy ebben a helyzetben jó döntés nem maradt, kizárólag annak a tudomásulvétele, hogy a gyengeség csak az áldozatok számát növelné. Olyan vákuum keletkezett a májusra kiírt ukrán választások előtt, ami a legradikálisabb események lehetőségét sem zárja ki. Hat lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel.
Az első forgatókönyv: a centralizált oligarchia. Erre abban az esetben kerülne sor, ha Oroszország, az USA és az EU nem törekedne Ukrajna egyoldalú megnyerésére, e helyett megegyeznének, hogy azt egyben tartják. Ez viszont megkövetelné a szélsőjobb megfékezését. Ebben az esetben a választásokon minden bizonnyal Julia Timosenko győzne.
Az elemzők Timosenkót a tömeghipnózis mesterének tartják, aki egyrészt könnyekkel a szemében az Oroszország által elnyomott nagy ukrán népről szónokol, másrészt elismeri, hogy Moszkvával elkerülhetetlen a gázár-megállapodás, mint ahogy az is, hogy fizessenek a gázért. Moszkva számára nem ő a legrosszabb lehetőség. Megpróbál majd két lovat megülni, de ahogy erre módja lesz, elhagyja nyugati partnereit.
Timosenkóra úgy tekintenek az Expert elemzői, mint aki pragmatikus politikus, harcot hirdet az oligarchákkal, miközben maga is oligarcha. Vagyonát tízmilliárd dollárra becsülik, amit annak köszönhet, hogy korábban gyakorlatilag monopóliumot szerzett az orosz gáz ukrajnai kereskedésére.
Politikai érzéke most azt diktálja, hogy nemzeti húrokat pengessen, miközben egyetlen csepp ukrán vér sem folyik az ereiben. Apja örmény, anyja orosz. Ami a gyengéje, hogy semmiféle programja nincs Ukrajna felemelkedésére.
A második forgatókönyv: a feudális oligarchia. Az orosz elemzők szerint, bár a Majdanon a tömeg elsősorban azért gyűlt össze, hogy leszámoljanak az oligarchákkal, éppen az oligarchák pénzelték a szervezőket. Most részt követelnek a győzelemből.
Az új ukrán vezetés nem maradt hálátlan: néhány oligarchát kormányzóvá nevezett ki a keleti régiókban. Ihor Kolomojszki Dnyepropetrovszk területi adminisztrációjának lett a vezetője, Szerhi Taruta pedig Donyecké.
Nemcsak háláról van szó, arról is, hogy az oligarchák anyagi támogatására különösen nagy szükség van addig, amíg be nem fut a nyugati segítség. Az oligarchák eddigi nyilatkozataiból kitűnik, hogy oroszellenességük mögött üzleti érdekek húzódnak meg. A legkevésbé sem érdekli őket az ország fejlődése, a szociális kiadások lefaragása annál inkább.
A harmadik forgatókönyv: a fasiszta diktatúra. Az orosz elemzők szerint az egyetlen erő, amely még képes valamiféle nemzeti állam létrehozására, ez az ukrán ultrajobboldal. Dmitro Jaros, a Pravij Szektor vezetője és Oleh Tjahnybok hatalomra jutása nemzeti-szocialista diktatúra létrejöttét jelentené.
Ez akkor következhetne be, ha a szélsőséges erők becsapva éreznék magukat a hatalmi osztozkodásnál. Békés lefegyverzésükre nincs kilátás. Ebben az Egyesült Államok sem reménykedik. Egyedül Timosenkónak sikerülhet ellenőrzés alatt tartani őket, csakhogy a Pravij Szektor ellenzi Timosenko hatalomra kerülését.
A negyedik forgatókönyv: a föderáció, sőt a lazább konföderáció. A legreményteljesebb megoldás lenne Ukrajna számára, mivel szükségtelenné tenné Kijevnek a maihoz hasonló politikai játszmákat.
Ehhez a régióknak erős politikai hatalommal kellene rendelkezniük, nehogy az oligarchák gazdasági nyomása ellehetetlenítsen minden tisztességes törekvést. A föderáció biztosíthatná az egységes állam megőrzését. A nyugati régiók kialakíthatnák együttműködésüket az Európai Unióval, a keletiek pedig járhatnák a maguk útját.
Az ötödik forgatókönyv: az ideiglenes gáz-protektorátus. Míg ki nem épülnek az Ukrajnát elkerülő orosz gázvezetékek, kívülről vezényelnék le a tranzitszállításokat. Oroszországnak ebben szerepet kellene kapnia, de az amerikaiaknak is, akik jobb partnerek lennének az európaiaknál.
A hatodik forgatókönyv: az orosz-ukrán háború. Ennek van a legkisebb esélye, mivel az ukrán hadseregnek gyakorlatilag nincs mivel harcolnia. A Szovjetunió széthullása után Ukrajna több szovjet haditechnikai eszközhöz jutott, mint bármelyik más kivált köztársaság. Csakhogy mindent eladott.
Amit előállít, az is a nemzetközi piacon köt ki. Marad a nyugati segítség, csakhogy legfeljebb a balti országok és a lengyelek tűnnek elszántaknak, a nagyhatalmak nem. Ukrajna NATO tagsága is csak az új vezetés vágyálma, mai állapotában senki nem vállalná. A Krím elszakadásának ezért sem lesz háború a következménye.
