Csuszik Kornélt, aki egyáltalán nem férfi, hanem a nagy létszámú család legszebbik lánya, azért akarják kiházasítani sebtiben, mert válságosra fordult a család anyagi helyzete, és a jó partitól remélik rendezni azt. Fox Rudi viszont éppen azért akar nősülni, mert nincs egy vasa se, meglehetősen ingatag az egzisztenciája.
Szép Ernő Vőlegény című drámájában, a Pesti Színházban, megrendült a polgári lét, ezt mindenki igyekszik elleplezni, fenn az ernyő, nincsen kas módjára viselkedni, letagadni, hogy lényegében lyukas a gatyája. Nagyzolás, hazugságáradat, a lecsúszott lét miatti örökös sértettség, elkeseredettség, amit igyekeznek udvariaskodó mosollyal leplezni, tudathasadásos létállapot uralkodik ebben a közegben.
Mintha túlontúl ismerős lenne ez ma is. Tán nem véletlen, hogy Zalaegerszegen, Szolnokon is megy most ez a kesernyés komédia, ami az 1910-es évek elején, közvetlenül az első világháború előtt játszódik.
Vagyis válság idején, amikor sokak lába alól kicsúszik a talaj, megrendülnek biztosnak hitt egzisztenciák is, az emberek kétségbeesetten próbálkoznak visszakapaszkodni oda, ahol voltak, de észlelniük kell, hogy ez újabb és újabb keserves nekirugaszkodás után se megy. Ez mind nagyobb apátiába, reményvesztettségbe taszítja őket, emiatt már akár egészen abszurd lépésekre is elszánják magukat. Mintha ez is ismerős lenne.
Szép Ernő művét pedig sokan elő-abszurdnak tartják, hiszen abszurdba torkolló szituációkról regél. Füzér Anni díszlete az első felvonásban abszolút mutatja ezt a groteszkséget, falak nélküli, csálén álló szobabelsőt ábrázol, ahol jelen vannak még az egykori polgári jólét tárgyai, de már minden lepukkant, megkopott, emléke csupán az egykori jólétnek.
A produkció őrült rohangászással kezdődik, a család valamennyi tagja lót-fut, lázasan tüsténkedik, éppen azért, hogy eltüntesse a nyomor nyomait, "fölfényezze" legalább a szalont, hogy jó partinak tűnjön Kornél.
Ugyanis a Vőlegényjelöltet várják, aki meg is érkezik Varju Kálmán megszemélyesítésében, és szintén adja a bankot.Kényszeredetten udvariaskodó párbeszédek hangzanak el, puhatolózó röpke mondatok, elharapott félszavak.
Árulkodó, hamis gesztusokat látunk, fancsali, kényszeredett mosolyokat, mindenki kerülgeti a forró kását, de aztán Rudi kerek-perec rákérdez a hozományra. A Hegedűs D. Géza által játszott apa nagyléptékűen ötöl-hatol. Széles gesztusokkal magyaráz, ünnepélyeskedő tirádákat ereszt meg, handabandázik, ahogy belefér, és bárminek jókora feneket kerít.
A Vőlegényjelölt pedig, akiről a második felvonásban kiderül, hogy hiába a temérdek fennhéjázás, páciens nélküli kezdő fogász, sóher édesapját is kénytelen eltartani, és igyekszik mulatozásba, nőzésbe fojtani búját-baját, dokumentumot, kétséget kizáró papírt követel.
Aztán a második felvonásban lehull az álarc. A két fiatal színt vall egymásnak. Ez a két színész - akik játszották már együtt Rómeót és Júliát is - nagyjelenete. A puhatolózások sora, a tulajdonképpen közös sors, a letaglózó nincstelenség először tán némi szimpátiát eredményez egymás iránt, aztán zsizsegni, majd erőteljesen vibrálni kezd a levegő köztük, az elkámpicsorodás szenvedélyre vált.
Először Kornél viszi a prímet, Bata Éva érezteti a gyomorrengető megalázottságot, a félszegséget, de azt is, hogy ki akar törni eddigi családi rabságából, számára már nem a pénz a fontos, szerelemre, értelmes életre vágyik, és ezért meglehetősen elszánt. Rudi pedig meginog, megérinti ennek vibráló nőnek az atmoszférája.
Nem mindig sodor magával az előadás, vannak komoly ritmushibák, le-leül a produkció. Némi stíluszavar is mutatkozik Forgács Péter rendezésében, mert a második részt szinte teljesen realistán játszatja, hogy aztán a harmadik felvonást látványvilágában és egyéb momentumokban, például abban, hogy kis ugróasztalon Kornél hosszasan föl-leugrálva riposztozik, elvigye a totális abszurdba.
Igó Éva anyaként maga a reménytelen megállapodottság, ahogy Rudi apja, Dengyel Iván megszemélyesítésében is az. Járó Zsuzsa, Péter Kata, Fábián Szabolcs, Fehér Balázs Benő, Kornél tehetetlen testvérei. És bár a két fiatal egymásé lesz, a rendezés érzékelteti, hogy nem számíthatnak hosszú boldogságra, ez a közeg óhatatlanul lehúz. Nincs innen végső, csak ideiglenes menekvés.
