Táncra perdültek az észak-koreai vezetők örömükben, amikor az ifjú Kim Dzsong Un száz százalékos többséggel elnyerte a parlamenti mandátumát. Nagyon azért nem lepődhettek meg. A szavazólapon csak egy név szerepel, amelyre kizárólag igennel lehet szavazni. Aki mégis a nemet választaná, annak egy külön fülkébe kell járulnia, ahonnan aligha haza vezetne az útja. De ha mégis akadna ilyen öngyilkos-jelölt, a szavazatok eredményét a hatalom urain kívül senki sem tudja ellenőrizni.
Ennyit nagyjából minden újságolvasó tud, vagy sejt az észak-koreai választásokról. A magyar sajtó tudósításaiból azonban rendre kimarad az a részlet, hogy a világ legsötétebb diktatúrájának parlamentjében nem egy, hanem három politikai párt képviselői ülnek. És nemcsak ülnek, hanem elég gyakran fel is állnak, együtt és vastapssal ünnepelve a vezért. A Munkapártnak nevezett állampárt mellett a Koreai Szociáldemokrata Párt és az úgynevezett Cshondoista Chongu Párt is tagja a parlamentnek és a "népfrontnak". Az utóbbi párt magyarra fordítva a Mennyei Út Ifjú Barátainak Pártja költői nevet viseli, s egy vallási mozgalomra épül. A cshondoista vallás azzal nyerte el 1945-ben a kommunista államot megalapító Kim Ir Szen rokonszenvét, hogy a keresztény missziók ellenében, erősen nemzeti felekezetként született meg.
De azért biztos, ami biztos, a párt helyi szervezeteit fokozatosan felszámolták, s mára csak egy kiüresedett központ maradt meg a fővárosban. A Szociáldemokrata Pártnak a Wikipedia becslése szerint harmincezer tagja van, s hitvallásuk szerint a "demokratikus szocializmusért" küzdenek, amin azonban jelenleg Kim Dzsong Un diktatúrájának elmélyítését értik. Pedig a párt címerének szép piros szekfűje hasonlít az európai szocdem pártok jelképeihez. Mivel Magyarországon 1956 után csak egy párt működött, sokszor automatikusan is az egypártrendszerrel azonosítjuk a diktatúrát. Holott a legtöbb diktatúra parlamentjében ott ülnek a különböző álpártok, amelyek többnyire egykor létező pártok megalkuvó, a "nép akaratát elfogadó", "nemzeti egységben gondolkodó", "a túlzó ellenzékiséggel szakító" politikusaiból kerülnek ki.
Akik úgy gondolják, hogy mégiscsak jobb bent lenni a parlamentben, mint bojkottálni az egész diktatórikus cirkuszt. És személy szerint néhány megvásárolt képviselőjüknek kétségtelenül jobb is. Ne feledjük, hogy a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben még az ország miniszterelnökét is névlegesen a Független Kisgazdapárt adta. Ahol a létező ellenzéki pártok gerincét még nem törték meg, ott a hatalomnak lehetősége van új álpártok alapítására is. Ennek elég egyszerű a receptje. Sok állami pénzt adni az álpártok alapítóinak, beszervezni, vagy az állami médiában futtatni néhány volt ellenzéki politikust, akik belső intrikák és más okok miatt kikoptak egykori pártjaikból. Az se baj, ha az első, még csak félig elcsalt választáson álpártok mellett igazi ellenzéki pártok is indulnak. Az álpártok és az igazi pártok versengése a maradék kevéske nem-állampárti mandátumért máris siker a diktatúra előkészítőinek.
Mert a demokráciát nem a parlamentben ücsörgő pártok száma, hanem egyedül a hatalom gyakorlati és demokratikus leválthatósága jelenti.
