Biszku Béla a legmagasabb beosztású személy, akit valaha felelősségre vontak ez ügyben. A vád szerint az 1956-os forradalom leverése után Biszku Béla tagja volt az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, amely létrehozta a karhatalmat.
A karhatalom részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport, a forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának jogellenes eszközökkel történő erőszakos megtartását és megerősítését szolgálta, eszköze lett a gyors és kegyetlen leszámolásnak.
A vád szerint a Kádár János vezette párt- és államvezetés - közöttük a vádlott - 1956. december elejére elhatározta, ha kell, fegyveres erővel, a karhatalommal lép fel és kíméletlenül leszámol a polgári lakosság demonstrációival. Az Ideiglenes Intéző Bizottság közvetlenül irányította a karhatalom vezető testületét, a Katonai Tanácsot, a fegyveres alakulatok pedig a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál lezajlott "vörös zászlós" tüntetésen hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtt pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan. Biszku Béla azért nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében, mert a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást.
A vád tartalmazza azt is, hogy 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron három akadémiai kutatót, akik részt vettek a forradalomban, letartóztattak, majd órákon át súlyosan bántalmaztak. Biszku Béla ismerte a bűncselekményről szóló hivatalos jelentést, az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel ellentétben azonban ismét csak elmaradt a felelősségre vonás.
A vádbeli cselekmény az ügyészség szerint a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.
A vádirathoz egyesítették azt a korábbi eljárást, amelyben Biszkut egy 2010-es nyilatkozata miatt vádolta meg az ügyészség. A vád szerint a nyugdíjas pártvezető a Duna Tv 2010. augusztus 4-ei Közbeszéd című műsorában a kommunista rendszer által elkövetett népirtás és más emberiség elleni cselekmény tényét jelentéktelennek tüntette fel.
Biszku Béla az 1956-os forradalom leverése után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának, majd Politikai Bizottságának tagja volt, 1957 és 1961 között belügyminiszter. 1962 és 1978 között a párt Központi Bizottságának titkára volt, a keményvonalas politika képviselője. 1978-as felmentésében közrejátszott, hogy szembefordult Kádár Jánosnak a Nyugattal való jó kapcsolatokat célzó politikájával.
Biszku Béla a rendszerváltás után visszavonult a közélettől. 2010-ben került ismét a figyelem középpontjába, miután elkészült Skrabski Fruzsina és Novák Tamás, a Mandiner.hu bloggereinek portréfilmje, amelyben a volt politikus kijelentette: 1956-os szerepvállalásával kapcsolatban nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie és úgy vélekedett: Nagy Imre „megérdemelte a sorsát”. Ezt követően A kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt Biszkut 2010 augusztusában feljelentette Szilágyi György jobbikos képviselő, majd a parlament 2011-ben elfogadott egy törvényt, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a jövőben könnyebb legyen felelősségre vonni az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit. A törvény szerint az 1945-ös nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani.
Az egykori politikus a Blikknek adott interjúban kifejtette: nem érti a vádakat, mert a kérdéses időpontban nem volt belügyminiszter, a budapesti kerületi pártszervezetek újjászervezésével foglalkozott. Elmondása szerint a rendszerváltás óta nem érte őt semmi atrocitás az emberek részéről, sőt, rokonszenvet tapasztalt. Úgy vélekedett, hogy az ellene folytatott eljárás igazságtalan, időzítése miatt pedig figyelemelterelés az embereket érdeklő más, fontosabb problémákról.
Biszku védője a tárgyalás elején kifogásolta, hogy egy polgári személy ügyében hadbíró jár el, továbbá hogy kampányidőszakra időzítették az első tárgyalását egy olyan ügynek, amely a parlamentben is szóba került, így kampányeseménnyé válhat. A vádirat ismertetése után felolvasták Biszku Béla korábbi nyomozati vallomásait, amelyekben a volt pártállami vezető tagadta bűnösségét. A vádlott nem járult hozzá ahhoz, hogy a tárgyalóteremben fotózzák, sem ahhoz, hogy a perről hangfelvétel készüljön.
A büntetőper iratismertetéssel folytatódott, szakértői véleményekből, illetve Biszkunak egy több száz oldalas életútinterjújából olvastak fel. Az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök kapcsán az hangzott el, hogy Biszku szerint "Nagy Imréék" készültek a hatalom megragadására, a polgári demokráciához való visszatérésre, összefogtak azokkal, akiket ma úgy hívnak: forradalmárok - fogalmazott Biszku a rendszerváltás után készült interjúban, amelyből idézve az is elhangzott: a tőkések vissza akarták venni a gyárakat, a "horthysta katonatisztek pedig örömünnepet ültek, hogy győztek". Biszku szerint mindebbe belekeveredtek olyanok is, akik jobb szocializmust akartak, miközben a pártellenzék tevékenységéhez kapcsolódtak azok is, akik 1956-t kirobbantották, holott "a magyar nép boldogulásának útja nem a kapitalizmus".
Biszku az ismertetett interjúban a megtorlások kapcsán többek között arról beszélt: Nagy Imre és egy-két másik személy kivételével kisemberek kerültek a bíróság elé, elismerte továbbá, hogy tudott atrocitásokról, de sortüzekről, például a vádban is szereplő salgótarjániról nem.
A volt pártvezető ügyvédje újságírók előtt úgy vélekedett, hogy a vádhatóságnak kell bizonyítania védence bűnösségét, ám megítélése szerint se okiratok, se tanúk nem támasztják alá, hogy Biszku bujtotta volna fel azokat, akik a tömegbe lőttek.
A büntetőper bizonyítással folytatódik, amelynek során hosszas iratismertetésre és néhány tanú meghallgatására lehet számítani. Az elsőfokú ítélethirdetésre akár már a nyári ítélkezési szünet előtt sor kerülhet.
