Brigádnapló

A minap egy emlékbe félrerakott, több mint harminc éves brigádnaplót lapozgattam. Eszembe jutott, hogy akkor milyen komolyan vettük a közösségi munkát. A brigád tevékenységét egy kijelölt naplóvezető rögzítette. A munkaversenyen résztvevő brigád tagjai lelkesen vették ki a részüket a munkából, mert az elérhető arany, ezüst, bronz és zöldfokozatú jelvény mellé rendszerint pénzjutalom is járt. Jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy milyen jó kollektívák alakultak ki. A munka mellett egyéb hasznos dolgokat is végeztünk. Segítettük az időseket, a gyerekeket, a gyengéket. Részt vettünk munkatársaink új házainak építésénél, költözködéseinél. Természetes volt, hogy segítettünk egymásnak. Az igaz, hogy beleéltük magunkat abba a korba, amiben éltünk. Most idézek a régi naplóból: " XY brigádtársunk négy meggyfája földig érő ágakkal pirosra tömötten várta brigádunkat. A kényelmesebbek földön ülve, mások létrán állva szüreteltek. XY ingajáratban volt az oly gyorsan teliszedett ládákkal. A munka családias hangulatban zajlott. XY édesapja elragadtatással szólt közösségünkről.

Mi mindannyian éreztük, hogy az egymáson való segítés érleli a közösséget, mint a nap a gyümölcsöt. Már esteledett, mikor a fák megkönnyülten kapkodták fel üres ágaikat, s a ládák sorozata búcsúzott tőlünk. A közösen ráfordított társadalmi munka: 24 óra."  "XY brigádvezetőnél is hasznosítottuk betonozási tapasztalatainkat. Szombat lévén délután 2 órakor kezdtük a munkát és már 5 órakor sima beton takarta a garázs előtti udvarrészt. A házigazda felesége terített asztalon gőzölgő birkapörkölttel fogadta a megfáradt munkásokat." A fentiek után kérdezem: hol van ma az összefogás, az egymás iránti segítőkészség? Mikor épít ma egy kétkezi munkás új házat, mikor költözik új lakásba?