Okok, amiért Orbán tart a vitától

Publikálás dátuma
2014.03.25. 06:00
Nyolc éve a parlamenti pártok listavezetői is vitáztak – külön a Gyurcsány–Orbán-szópárbaj mellett FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Nemcsak az esetleges vereségtől való félelem és a program hiánya tartja vissza Orbán Viktort attól, hogy nyilvános vitára álljon ki ellenzéki kihívójával, Mesterházy Attilával. A kormányfő okkal tarthat attól is, hogy egy nyílt vitában nem lesz képes elszámolni a Fidesz elmúlt négy évben mutatott silány kormányzati teljesítményével, botrányos ügyeivel és védhetetlen demokrácia-rombolásával.

Orbán Viktornak nem csak választási programja, de bátorsága sincs kiállni nyilvános miniszterelnök-jelölti vitára Mesterházy Attilával, a kormányváltók vezetőjével. Magyarország "örökös miniszterelnökének" emlékezetében bizonyára élénken él a 2006-os televíziós vita, amikor Gyurcsány Ferenc hivatalban lévő kormányfőként felmosta vele a padlót és a szópárbajban aratott győzelmével sikerült a szocialisták javára fordítani a kiélezett választási küzdelmet.

2006 egyértelműen megmutatta, hogy Orbán saját komfortzónáján kívül, megfellebbezhetetlen tekintélyétől megfosztva korántsem mindig olyan magabiztos és meggyőző. Menekülése a mostani nyilvános vita elől azonban nem csak a kormányfő belső bizonytalanságának tudható be: Orbán okkal tarthat attól is, hogy egy nyílt sisakos vitában nem lesz képes elszámolni a Fidesz elmúlt négy évben mutatott silány kormányzati teljesítményével, botrányos ügyeivel, védhetetlen demokrácia-rombolásával, gazdaság- és társadalompolitikai ámokfutásával. Az alábbiakban több mint egy tucat olyan témát sorolunk fel, amelyek miatt Orbán Viktor tarthat a nyilvános vitától.

1. Magán-nyugdíjpénztárak

Már kormányzása elején sikerült megszegni a 2010-es kampány kevés konkrét fideszes ígéreteinek ("megvédjük a magán-nyugdíjpénztárakat") egyikét. A "nyugdíjvédelmi program" keretében a kormány 3 millió nyugdíjpénztári tag, 3000 milliárd forintnyi megtakarítását nyúlta le, az összeg javát államadósság-csökkentésre, illetve a költségvetési lukak betömésére fordították. Ám a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz irányított összegből mára semmi nem maradt, miközben jele sincs a megígért egyéni nyugdíjszámláknak.

2. Adósság-csökkentés

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának középpontjában az államadósság csökkentése áll, erre hivatkoztak a nyugdíjpénztári vagyon államosításánál is. Ám minden erőfeszítés, megszorító intézkedés és a sorozatos elvonások ellenére ma ismét 80 százalék fölötti az államadósság, ami meghaladja a kormányváltáskori szintet.

3. Beruházások

Az unortodox gazdaságpolitika nem csak az államadósság elleni küzdelemben szenvedett vereséget, de történelmi mélypontra húzta le a beruházási rátát: a rendszerváltást követően évente átlagosan a GDP 24 százalékát költöttük fejlesztésekre, új gépekre, épületekre, felújításokra, 2013-ban ez az arány 18 százalék volt.

4. Különadók

A kormányzati ígéretekkel szemben 2012-ben nem vezették ki a szektorális különadókat. Pedig a "méltányos közteherviselés" jelszóval kivetett sarcok éppen azokat a versenyképes ágazatokat és gazdasági szereplőket büntetik, amelyek érdemben növelhetnék a magyar gazdaság teljesítményét, teremthetnének új munkahelyeket.

5. Szociális kiadások

Az OECD országok közül egyedül Magyarországon csökkentek az állami szociális kiadások és az Európai Unión belül nálunk nőttek a legnagyobb mértékben a társadalmi egyenlőtlenségek. Egy magyar polgár 2013-ban havonta átlagosan 417 euróból, azaz 122 ezer forintból élt, ami alig több mint az európai átlag harmada. Az EU 20 legszegényebb régiójából 4 magyar, Észak-Magyarországnál csak három román és öt bolgár terület fejletlenebb az Unión belül.

6. Mélyülő szegénység

A KSH adatai szerint ma mintegy 4 millió ember él 84 ezer forintnál kevesebből, vagyis a létminimum alatt, közülük 1,5 millióan kilátástalan mélyszegénységben. A szegények 28 százaléka gyermek, közülük minden negyedik éhezik. Az egzisztenciálisan bizonytalan helyzetű családok körében tovább mélyült a szegénység, ami többek között azzal magyarázható, hogy 2008 óta változatlan a családi pótlék és a gyes összege, amelyek 2012-ig reálértékük 20 százalékát elveszítették, a szociális ellátások színvonala pedig folyamatosan csökken.

7. Egykulcsos adó

A Fidesz-KDNP erőszakosan átrendezte a magyar társadalom jövedelmi viszonyait is: bevezették a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadót, eltörölték az adójóváírás rendszerét és kivezették a szuperbruttó intézményét. Számítások szerint a 2010-13 között végrehajtott adóreform közel 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen. A csökkenő állami bevételek a felső jövedelmi tizedhez tartozóknál, vagyis a legtehetősebbeknél landoltak, miközben az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése összesen 134 milliárd forinttal nőtt.

8. Egymillió munkahely

Orbán 1 millió új munkahelyet ígért: ehhez képest a 2010-es kormányváltás óta a versenyszférában foglalkoztatottak száma lényegében nem változott, nőtt viszont a közfoglalkoztatásban részt vevők (közmunkások) száma. Ma mintegy 200 ezer embert kényszerít az állam a munkanélküli ellátás és más szociális juttatások megvonásával közmunkára.

9. Romló egészségügy

A Fidesz 2010 óta 300 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, elviselhetetlenül hosszúra nyújtva a várólistákat és az összeomlás szélére sodorva az ellátórendszert. Ma egy miskolci vagy mátészalkai betegnek 603 napot kell várnia egy új csípő-protézisre, és közel 3 évet (1029 nap) egy térdműtétre.

10. Felsőoktatási kudarc

A Fidesz-KDNP három év alatt 63 milliárd forintot vont ki a felsőoktatásból. 2010-ben a magyar költségvetés még 186 milliárdot, 2013-ban már csak 123 milliárd forintot különített el az egyetemek és főiskolák számára. Orbán a 2008-as szociális népszavazás ígéreteivel szemben szűkítette a felsőoktatásban tanulók számát (keretszámok, kapacitásszámok), csökkentette az állami támogatással tanuló hallgatók arányát, lényegében fizetőssé tette a felsőoktatást. Ennek a tudásellenes politikának köszönhetően ma 50 ezerrel kevesebben tanulnak egyetemeken, főiskolákon, mint két évvel korábban és a jelentkezők száma várhatóan idén tovább csökken.

11. Államosított közoktatás

Az Orbán-kormány óriási káoszt teremtett a közoktatás rendszerében: államosította a korábban önkormányzati tulajdonban lévő iskolákat és egy működésképtelen, súlyos vezetési válsággal és szervezetlenséggel küzdő mamutszervezet, a Klik alá rendelte őket. Államosították a tankönyvpiacot, szétzilálták és politikai, ideológiai ízlésük szerint írták át a kerettanterveket. A pedagógus életpályamodell részeként bevezetett minősítési rendszerrel megalázták a tanárokat, kötelezővé tették a kézi vezérlésű Nemzeti Pedagógus Karba való belépést, elmosták a különbségeket a sok éves tapasztalattal, szakmai elismerésekkel rendelkező pedagógusok és pályakezdők között.

12. Kivándorlás

Orbán kormányzásának négy éve alatt jelentősen felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás. A tömeges exodus mértékéről csak becsült adatok állnak rendelkezésre, de tény, hogy London ma az ötödik legnagyobb magyar város és csak német nyelvterületre (Németország, Ausztria) nagyjából évente Hódmezővásárhely lakosságával megegyező számú (kb. 45-50 ezer) honfitársunk vándorol ki. Kutatások szerint ma minden hetedik magyar fiatal külföldön tervezi az életét és egyre többen kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat bécsi, berlini, párizsi vagy londoni egyetemeken.

13. Végtörlesztés

A devizahitelesek ügyében bevezetett kormányzati intézkedések csak a jómódúak számára hoztak megoldást. A fix árfolyamú végtörlesztéssel a tehetősek olcsón kimenekültek az adósságcsapdából, miközben az unortodox gazdaságpolitika hatására gyengülő forintárfolyam miatt tízezrek váltak fizetésképtelenné. Eközben a Nemzeti Eszközkezelő alig 15 ezer ingatlan megvásárlására tett egyáltalán ajánlatot 2013 végéig, a csillagászati összegekből felhúzott ócsai "szellem-lakópark" a kormányzati tehetetlenség jelképévé vált.

14. Alkotmányos ámokfutás

A Fidesz szétzúzta a hatalommegosztás elvére épülő, demokratikus III. Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét. Visszamenőleges törvényalkotással, az egyéni képviselői indítványokon alapuló, érdemi társadalmi egyeztetések nélkül, futószalagon elfogadott törvényekkel kikezdte a parlamentáris berendezkedés integritását. Pártkatonákkal töltötte fel a megnyirbált hatáskörű független intézményeket és szétzilálta a hatalmi ágak szétválasztásán alapuló fékek és ellensúlyok rendszerét.

15. Téves külpolitika

A kormány Janus-arcú diplomáciai manővereivel, a keleti nyitással és a miniszterelnök külpolitikai pávatáncával nem pusztán elszigetelte Magyarországot természetes szövetségeseitől, megkérdőjelezve az ország transzatlanti orientációját, Európa iránti elkötelezettségét, de az azeri baltás gyilkos kiadatásával foltot is ejtett hazánk becsületén.

16. Paksi paktum

A paksi atomerőmű bővítéséről titokban, zárt ajtók mögött, parlamenti felhatalmazás és társadalmi egyeztetés nélkül megkötött orosz-magyar egyezménnyel Orbán a putyini Oroszországhoz kötötte Magyarország energetikai jövőjét és ellátási biztonságát. Paks II.-vel egy 30 éves futamidőre, 3000 milliárd forintról szóló hitelszerződést hozott tető alá, amivel évtizedekre eladósította az országot.

17. Föld- és trafikügyek

Az állami földek és a dohánykoncessziók pályázati alapú szétosztása megmutatta az Orbán-kormány igazi arcát. Szinte minden nyertes pályázó esetében kimutatható a családi, baráti vagy politikai kötődés a Fideszhez, illetve a kormánypárt körüli gazdasági körökhöz. Sem a föld-, sem a trafikpályázatok esetében nem tartották be még a saját maguk által felállított szabályokat sem, a kiírást többször időközben módosították.

18. Stadion a kert végében

Miközben a kormány szinte minden szociális, egészségügyi és oktatási kiadást csökkentett, csaknem 100 milliárd forintot fordít az évtizedek óta nemzetközi eredmények nélkül teljesítő magyar futball infrastruktúrájára. A csapatok annak ellenére kapnak több milliárdos állami segítséget, hogy a lelátókon alig lézengenek a nézők, egy forduló átlagmeccsét 3-4 ezer ember tekinti meg. A legkirívóbb eset a Felcsúton készülő stadion, amely az Orbán-család házaitól alig néhány méterre magasodik, és amely kétszer akkora befogadóképességű, mint az 1800 fős falu.

Újra bizalmat szavazott az ELTE szenátusa Mezey Barnának

Újra bizalmat szavazott az ELTE szenátusa Mezey Barnának: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) legfőbb döntéshozó szerve támogatta a 2010 óta hivatalban lévő rektor második ciklusra szóló pályázatát.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint a szenátusnak véleményezési jogköre van, a kinevezésről az emberierőforrás-miniszter dönt majd. A közlemény szerint a szenátus hétfőn 36 igen és 3 nem szavazattal tette le a voksát a jelenlegi egyetemvezető mellett. A szenátusi ülésen jelen volt Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár, az ELTE korábbi rektora is, aki az eredmény kihirdetése után gratulált Mezey Barnának, az egyetemet pedig a magyar felsőoktatás zászlóshajójának nevezte.

A regnáló rektor egyetlen pályázóként indult, programját korábban az egyetem mind a nyolc karának tanácsa támogatta. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, az egyetemi szenátusnak véleményezési jogköre van. Mezey Barna első rektori ciklusa 2014. július 31-éig tart, az újabb rektori megbízás három évre szól majd. A közlemény szerint Mezey Barna a szavazás előtti beszédében arról szólt, milyennek szeretné látni három év múlva az egyetemet: még mindig a magyar felsőoktatási rangsorok éllovasának és a nemzetközi térben a legjobb eredményeket elérő magyar intézménynek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez ellensúlyozni kell az uniós források egyenlőtlen, a központi régió intézményeit sújtó elosztását. A legfontosabb célként a nemzetközi felsőoktatási térben való erőteljes megjelenést emelte ki, és megemlítette az intézmény felelősségét a Kárpát-medencei tudományos kapcsolatok ápolásában is - írták. A nemzetközi képzések szempontjából domináns a természettudományos és informatikai képzésterület, ám Mezey Barna - aki a rektori konferencia vezetője is - hangsúlyozta emellett az ELTE erős pedagógusképzési tradícióit is, az egyetemen felhalmozott bölcsészet- és társadalomtudományi tudást pedig valódi nemzeti értéknek nevezte, amelyet szavai szerint nem szabad elherdálni. Mezey Barna jogtörténész, a magyar alkotmány- és jogtörténet tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

1953-ban született Debrecenben, 1971-ben a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1977-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd posztgraduális képzésben szociológiát tanult. Szakmai pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián kezdte, 1983 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 1993 óta vezeti az Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékét, 2000 és 2008 között a jogi kar dékánja volt. A győri jogászképzés újraindításának tevékeny szerepvállalója. A professzor kutatási területe a magyar és európai büntetés-végrehajtási jog története, a börtönügy, a rendvédelem és a rendőrségek története, illetve a magyar és európai parlamentarizmus története.

A jogászképzés tartalmi megújításában és értékes hagyományainak megőrzésében végzett tevékenységéért, oktatói, kutatói és vezetői munkásságáért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át, hallgatói pedig számos alkalommal választották az év kiváló oktatójának. Számos hazai, tudományos szerkesztői munkája mellett 2005 óta az European Lawyer Journal, 2009 óta Journal of European History of Law tanácsadó testületének tagja.

Szerző

Újra bizalmat szavazott az ELTE szenátusa Mezey Barnának

Újra bizalmat szavazott az ELTE szenátusa Mezey Barnának: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) legfőbb döntéshozó szerve támogatta a 2010 óta hivatalban lévő rektor második ciklusra szóló pályázatát.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint a szenátusnak véleményezési jogköre van, a kinevezésről az emberierőforrás-miniszter dönt majd. A közlemény szerint a szenátus hétfőn 36 igen és 3 nem szavazattal tette le a voksát a jelenlegi egyetemvezető mellett. A szenátusi ülésen jelen volt Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár, az ELTE korábbi rektora is, aki az eredmény kihirdetése után gratulált Mezey Barnának, az egyetemet pedig a magyar felsőoktatás zászlóshajójának nevezte.

A regnáló rektor egyetlen pályázóként indult, programját korábban az egyetem mind a nyolc karának tanácsa támogatta. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, az egyetemi szenátusnak véleményezési jogköre van. Mezey Barna első rektori ciklusa 2014. július 31-éig tart, az újabb rektori megbízás három évre szól majd. A közlemény szerint Mezey Barna a szavazás előtti beszédében arról szólt, milyennek szeretné látni három év múlva az egyetemet: még mindig a magyar felsőoktatási rangsorok éllovasának és a nemzetközi térben a legjobb eredményeket elérő magyar intézménynek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez ellensúlyozni kell az uniós források egyenlőtlen, a központi régió intézményeit sújtó elosztását. A legfontosabb célként a nemzetközi felsőoktatási térben való erőteljes megjelenést emelte ki, és megemlítette az intézmény felelősségét a Kárpát-medencei tudományos kapcsolatok ápolásában is - írták. A nemzetközi képzések szempontjából domináns a természettudományos és informatikai képzésterület, ám Mezey Barna - aki a rektori konferencia vezetője is - hangsúlyozta emellett az ELTE erős pedagógusképzési tradícióit is, az egyetemen felhalmozott bölcsészet- és társadalomtudományi tudást pedig valódi nemzeti értéknek nevezte, amelyet szavai szerint nem szabad elherdálni. Mezey Barna jogtörténész, a magyar alkotmány- és jogtörténet tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

1953-ban született Debrecenben, 1971-ben a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1977-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd posztgraduális képzésben szociológiát tanult. Szakmai pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián kezdte, 1983 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 1993 óta vezeti az Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékét, 2000 és 2008 között a jogi kar dékánja volt. A győri jogászképzés újraindításának tevékeny szerepvállalója. A professzor kutatási területe a magyar és európai büntetés-végrehajtási jog története, a börtönügy, a rendvédelem és a rendőrségek története, illetve a magyar és európai parlamentarizmus története.

A jogászképzés tartalmi megújításában és értékes hagyományainak megőrzésében végzett tevékenységéért, oktatói, kutatói és vezetői munkásságáért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át, hallgatói pedig számos alkalommal választották az év kiváló oktatójának. Számos hazai, tudományos szerkesztői munkája mellett 2005 óta az European Lawyer Journal, 2009 óta Journal of European History of Law tanácsadó testületének tagja.

Szerző