A Kossuth tér történetének alapos leírásával valószínűleg a közelmúlt magyarországi története is modellezhető lenne. A reprezentatívnak szánt, ám hosszú ideje leginkább a képviselők autóparkolójaként funkcionáló teret már a baloldali-liberális kormányok idején is át akarták építeni. A tervek végrehajtását, amelyek hol jobbakra, hol rosszabbakra sikerültek, a jobboldal sikeresen megakadályozta. Erővel, demagógiával, amivel szokta. A jövő nagy reménysége, Rogán Antal például sokallotta a tervezett 27 fa kivágását.
Aztán győzött a nemzeti együttműködés mindent elsöprő rendszere. Ez több mint 200 fa halálába került, Rogán Antal lelkes helyeslése mellett. A fákat egyébként rajtaütésszerűen, hajnalban vágták ki, hogy még véletlenül se lehessen megakadályozni a dolgot. Ezen kívül deportálták Károlyi Mihályt, aki már régóta szúrta a szélsőjobb, elsősorban a Jobbik szemét – de hát nekik is kell néha adni valamit. Ők kapták még azt a szöveget is, hogy a „teret az 1944-es állapotban állítjuk helyre”, bár csendőröket puskatussal és megölni való kis műanyag zsidókkal azért mégsem terveztek a Duna-partra. Elfolyt több mit 20 milliárd forint – ó, hány szép ház épült még ebből, hány egzotikus országban vezetett bankszámla duzzadt föl közben.
Szobrok jöttek-mennek, ahogy az uralkodói akarat kívánja.
De az ország legfőbb építésze már messzebbre tekint. Feljebb emelte fénylő tekintetét. Ott a Budai Vár – mégiscsak ott a helye egy igazi kedves vezetőnek. Pénz az van, csak semmi izgalom.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
