Esze ágában sincs ennyinek kinézni. Látszik rajta, hogy bizony van vagy 35 esztendős. De eljátssza a kamaszság lényegét. Eszelősen hirtelenek a hangulatváltásai. Dühkitörésből megy át jókedvbe, vagy fordítva. Kis dolgokra is roppant érzékeny. Szinte tapintható, ahogy összeszorul a gyomra.
Ahogy túlérzékenységével túlreagál. Vagy lehet, hogy ez a normális reakció, csak mi már megszoktuk az abnormalitást. De Kovács egy olyan Christopher nevű srác bőrébe bújik, aki mivel autista, eddig sok tekintetben burokban élt, amikor viszont megölik a hozzá meglehetősen közelálló kutyáját, mindenáron ki akarja deríteni, hogy ki tette, és ez kilódítja addigi megszokott létformájából.
Egyedül kell közlekednie, boldogulnia még a számára idegen nagyvárosban is. Puskás Tamás rendező jelentős érdeme, hogy fontos szerepet adott ennek a rendkívüli, hol fel-felbukkanó, hol alámerülő, időnként már-már elmerülő színésznek. Aki most szerencsére többfelé is látható, például a Thália Színházban, A gyáva című produkcióban, ami csaknem monodráma, a rendező Scherer Péter azért partnerként hangsúlyosan megjelenik benne.
Ebben szintén a világgal megmérkőző, totálisan kikészülő drogos fiatalembert alakít Kovács. Elementárisan, zsigerekbe hatóan mutatja meg egy ember lidérces szétesési folyamatát, útját a semmibe. Dermesztő, miközben abszurd, ezért nevetni is lehet, a produkció mégis felér egy hasba rúgással.
Kovács lenyűgözően és ijesztően karizmatikus színész. Felfokozott érzékenysége tehetségének fő záloga, ugyanakkor ez óriási veszélyt is rejt magában. Nem tart ott a pályáján, ami talentuma alapján megilletné. De talán majd most…