Kő kövön...

Az elmúlt négy évben Magyarországon az állam és az önkormányzatok lényegében semmit sem építettek, amit döntő részben ne az Európai Unió finanszírozott volna. A közberuházások értékén belül a strukturális alapok részaránya mifelénk uniós összehasonlításban is kifejezetten magas: 90-95 százalék körüli. Mindebből pedig egy dolog bizonyosan következik: nagyon nem mindegy, hogy a brüsszeli eurókkal miként bánunk. Akkor tehát: hogyan is állunk akkor az EU-forrásokkal manapság? "Röviden? Jól. Bővebben? Nem jól!" - ahogy a szakállas vicc mondja.

A választási kampány kellős közepén a kormánypárti politikusok sorra adják át a megújult beruházásokat, köztereket, közintézményeket. A tavalyi évben felhasznált uniós források nagysága megközelítette az 1500 milliárd forintot. Sőt, az előzetes várakozásokkal ellentétben sikerült a 2013-at úgy lezárni, hogy Magyarország - a beruházások késedelmes előrehaladása okán - forrást egyelőre nem veszített. A kormány illetékesei fogadkoznak: a 2007-2013 közötti tervidőszakra járó minden európai fillért időben fel fogunk használni. Közben elkészült a 2014-2020-as periódusra szóló hét éves fejlesztési tervjavaslat, az első pályázatok megjelenése pedig őszre várható.

Csakhogy amit itt látunk: Patyomkin falu. A 2002-2004 között kiépített, majd a 2006-os választások után jelentősen korszerűsített EU-támogatási rendszer lényegében megszűnt. Ledobták rá az atombombát. Az új rendszer, ami a helyébe léphetne pedig még papíron sem létezik.

2010 előtt Magyarország a struktúrapolitikában vitán felül az Unió élvonalához tartozott. A forrásfelhasználás sebességét tekintve általában a dobogó közelében voltunk. A strukturális alapokból jutott az ország minden térségének. Mindenütt megkezdődött a közutak, a szennyvíztisztító, hulladék-lerakók, az iskolák, közterek, középületek rekonstrukciója. Főként épp ezeket a projekteket adják most át a Fidesz politikusai. Az uniós támogatási rendszerben - minden ellenkező híreszteléssel szemben - számottevő korrupciós ügyre sem derült fény. A rendszer persze tele volt gyerekbetegségekkel. Főleg az első években burjánzott a bürokrácia, és a közigazgatás jelentős része - az adóhivatal, az engedélyező hatóságok, és sok önkormányzat - egyszerűen nem bírta a tempót. De összességében véve az intézmények működtek, és rendelkeztek azzal a képességgel, hogy önmagukat folyamatosan fejlesszék, javítsák. Magyarország a térség összes országa számára pozitív példa, sikertörténet volt.

Ma mindennek az ellenkezője igaz. A forrásfelhasználás (igencsak időszerű) gyorsulása ellenére Magyarország a tagállamok között ma a sor végén kullog. A kifizetések - főként az önkormányzati környezetvédelmi beruházásoknál - jelentősen, helyenként veszélyesen elmaradnak az elvárt szinttől. 2013 végén pedig csak azért úsztuk meg, hogy azonnal és véglegesen elveszítsünk legalább 300-350 milliárd forintot, mert a kormány (egyébként legális) számviteli trükkökkel átmenetileg feltornászta a Brüsszel felé elszámolt támogatás nagyságát.

Az intézményrendszerünkkel szembeni bizalom az Unió vezető szerveinél mélyponton van. Tavaly nyár vége előtt, amikor Lázár János átvette az NFÜ felügyeletét, a kormány és az EU Bizottság felelős főigazgatósága lényegében nem is volt beszélő viszonyban: Németh Lászlóné fejlesztési miniszter például két év alatt sem talált időt arra, hogy Hahn főbiztost egyáltalán meglátogassa. Ennek is meglett az eredménye: amikor a közbeszerzési törvény egy kitétele miatt Magyarország és az EU vitába keveredett, a nézeteltérés rendezése egy teljes évig tartott. Több százmilliárd forintunk ragadt volna Brüsszelben - ha Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár augusztusban nem lép, a költségvetés egyensúlya is súlyos veszélybe került volna.

Közben itthon egymást érik a gyanút keltő, időnként botrányos esetek. Az első ügy még 2010 végén robbant ki, amikor az NFÜ egyik elnökhelyettesének volt cége nyert meg egy nagyjából kétmilliárdos (!) tanácsadói szerződést - illetve csak majdnem, mert a felzúdulás hatására a kormányzat visszakozni kényszerült. A Simicska-Nyerges cégbirodalom vitatott, százmilliárdos bevételei - más állami forrás nem lévén - szintén az EU-programokból származnak. De emlékezhetünk a meghirdetés után néhány órával lezárt pályázatokra, a kormányhoz közel álló szervezetekre szabott felhívásokra is. A pályázati rendszert egyáltalán működőképessé tevő szoftvert fejlesztő Welt 2000 Kft. erőszakos állami felvásárlása körüli szürreális történet, a cég alapító tulajdonosának hirtelen, tragikus halála az összes magyarországi médiumnál vezető hír volt.

Nem árt tudnunk: az Uniós források pénzügyi ellenőrzéséért végső soron nem a volt megyei Fidesz-elnök gondjaira bízott Számvevőszék, hanem az Európai Bizottság felelős. Hogy az említett történetek mekkora része végződik majd büntetéssel, sokmilliárdos anyagi kárral, csak bőven a választások után, esetleg csak évek múlva derül majd ki.

Az, hogy mindezt ki fogja rendbe tenni, egyelőre nem tudható. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget beszántották. Az egykor ott dolgozott munkatársak persze még mindig a régi épületben, a korábbi helyükön ülnek, de papíron már a különböző szakminisztériumok állományában dolgoznak. Tartós bizonytalanságban, a korábbinál jóval alacsonyabb, tényleges teljesítményüktől alig függő fizetéssel - és nyilván ennek megfelelő lelkesedéssel. A rendszerből - az európai gyakorlattól teljesen elütő módon, és egyébként is teljesen érthetetlen módon - épp most tiltják ki a piaci versenyben megedződött profi tanácsadókat, mérnököket.

A megszűnés, de legalábbis teljes átszervezés vár azokra a pályázatkezelő szervezetekre is, amelyek - míg az NFÜ agonizált - a munkát elvégezték. A lényegi döntési jogosítványok most már az egészségest jóval meghaladó mértékben összpontosulnak, átláthatatlan módon, egyetlen ember, Lázár János kezében. Hogy mindebből mi fog kisülni, valószínűleg senki sem tudja.

Amíg az ország a nagypolitikára figyelt, a még megpályázható friss gazdaságfejlesztési források szépen lassan elfogytak. A következő hét évben - bár szomszédjaink jussa nőtt - Magyarország ötödével (5 milliárd euróval) kevesebb támogatásból gazdálkodhat majd. Az új keret a legnagyobb nyertesnek kikiáltott gazdaságfejlesztés esetében is csak a szinten tartásra lehet elegendő. Arra is csak ősztől, mert a soron következő pályázatok előkészítése is 6-9 hónapos késésben van. Útépítésre pedig tán fele annyi sem jut majd, mint az elmúlt nyolc évben.

Miközben a kormány politikusai földön, vízen, levegőben megújult létesítményekkel, közterekkel, gondosan Fidesz-arculatra trimmelt gigantposzterekkel fotóztatják magukat, az egészet lehetővé tévő EU-támogatási rendszerben négy év után kő-kövön nem maradt. Az egyetlen lehetőség a teljes újrakezdés.