Duna Televízió;Kálomista Gábor;NAV;

2014-04-01 17:18:00

Sorozat-trükk a Dunán

Példátlan bűncselekmény-sorozatot derített fel a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) - értesült a Népszava. A köztelevízió filmsorozat-megrendeléseivel kapcsolatban félmilliárd forintot meghaladó hűtlen kezelés, illetve pénzmosás miatt készül vádemelési javaslat. Igaz, a 2010 óta zajló nyomozás lezárásával a hatóság "kivárja" a választásokat. Valószínűleg azért, mert az ügyek egy részében kormányhoz, kormánypártokhoz igen közel álló cégek, személyek is sárosak lehetnek. Lapunk úgy tudja, a tényleges filmgyártók a felvett százmilliók feléért, harmadáért, esetleg még kevesebbért forgatták le a szériákat. A többi pénz vélhetően - közvetítőkön keresztül - magánzsebekben landolhatott.

Félmilliárd forintot meghaladó értékű hűtlen kezelés és üzletszerű pénzmosás miatt hamarosan vádemelési javaslatot terjeszt elő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - tudta meg a Népszava. A bűncselekmény-sorozat elsősorban a Duna Televízió műsorgyártási-, és vásárlási szerződéseihez kapcsolódik. Úgy tudjuk, hogy több milliárd forintnyi közpénz folyt át olyan vállalkozásokon - egyesek szerint "koprodukciós partnereken" - , melyek érdemi munkát nem vagy csak alig végeztek. Ezen cégek jó része már felszámolási, illetve végrehajtási eljárás alatt áll, több közülük 100 milliót meghaladó adótartozást halmozott fel.

A Duna Tv 2009 őszén megkapta az MTV-től akkor elvont 2,4 milliárd forintos támogatást, ebből Cselényi László akkori elnök több, mint 1,5 milliárd forintért rendelt sorozatokat, amelyekről sorra derült ki, hogy az átutalt összegek töredékéért más cégek készítették el őket. E műsorügyletek készítésben a Megafilm Kft. is felbukkan, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője Kálomista Gábor.

Mint arról a sajtó - így lapunk is - korábban már beszámolt, a 2010-es kormányváltás után Kálomista cége lett a köztelevízió egyik legnagyobb alvállalkozója. A Megafilm készítette például a Hacktion sorozat elejét, a Duna Tv megbízásából - a Jadedragon Kft-t "közbeiktatva" - 2010-ben. Volt megrendelés eredetileg az "Egy különleges ember" című produkcióra is, ami egy időutazó magyar vállalkozóról szólt volna. Ehelyett kapta a Duna Tv a Munkaügyeket, benne munkahelyi témákkal, ami amúgy nem kellett volna a csatornának. Vagy ha mégis, akkor nyilván azt rendeli. A nyolcrészes, egyenként félórás sorozatra 205,2 millió forintért szerződtek a Tv Com Kft. nevű céggel, amiből 184,6 millió forintot át is utalt a csatorna. A sorozat, amit helyette kapott, tartalmában és technikailag sem hasonlított arra, amiről a megbízás szólt. A Megafilm állítólag végül a megrendelés összegének töredékéért forgatta le a sorozatot.

Egy másik szériára viszont a See Walker Kft.-vel szerződődött a tévé, amely a munkát szintén továbbadta a Megafilmnek. Az Origo korábbi cikke szerint fantomizálódott a Jadedragon Kft. és a See Walker Kft is. Tulajdonosaik a cégeket néhány millió forintért eladták egy villanyszerelőnek és egy takarítónak, így nyoma veszett több százmillió forintnak. A See Walker jelenleg kényszer-végelszámolás alatt áll, adótartozása több, mint százmillió forint. A Diplomatavadász című sorozatot pedig - úgy tudjuk - több száz millióból forgatta két állítólagos "koprodukciós partner", mindkettőjük ellen felszámolási eljárás van folyamatban.

Elsősorban a sorozat-botrányok vezethettek Cselényi László, a Duna Tv elnökének menesztéséhez is, de úgy tudjuk, később is készültek drága sorozatok. Szabó László - a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja - 2010. júliusában azt mondta, hogy a gyanús ügyletek miatt rendőrségi feljelentést tesznek. Tudomásunk szerint viszont akkoriban az APEH - feltehetően titkosszolgálati módszerekkel - már vizsgálódott a Duna szerződései körüli "furcsaságok" ügyében. A nyomozás ügyiratszáma ugyanis arról tanúskodik, hogy 2010-ben indult az eljárás. Szabó szerint "a Duna Televízió 1,5 milliárd forint értékben szerződött külső gyártású produkciókra különböző cégekkel, ám azok ennek az összegnek a 68-70 százalékát lenyelték".

A NAV a Népszava kérdésre azt közölte, hogy az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és üzletszerűen, különösen nagy, vagy ezt meghaladó értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyomoznak a NAV pénzügyi nyomozói. Jelenleg öt gyanúsított van, az okozott vagyoni hátrány eddigi adataik szerint több mint 550 millió forint. A nyomozás befejezése 2014. második negyedévében várható. A gyanúsítottakról a nyomozó hatóság nem árult el semmit. Az ésszerű következtetés viszont az, hogy feltehetően a szerződések aláírói, az érintett cégek vezetői lehetnek a gyanúsítottak.

Forrásaink szerint a kormányzat számára kellemetlen lenne, ha - a lényegében már lezárt, csak "ráérősen parkoltatott" eljárás - a választási kampány része lenne, ezért "altatják" az ügyet. A főbb szereplők ugyanis a kormányhoz, és a kormánypártokhoz köthető személyiségek. Információnk van arról is, hogy bizonyos Fidesz körüli üzleti körökben rossz szemmel nézik a Megafilm agresszív "üzletpolitikáját", és vezetőjének "mindenütt jelenvalóságát".

Sok év járhat érte

A mostani gyanúsításban szereplő, többszörösen súlyosan minősülő bűncselekmények a Btk. szerint a hűtlen kezelés esetében 5-től 10 évig terjedő börtönnel büntetendők, a pénzmosásnál ez a tétel 2-től 8 év lehet.

Az MTVA közleménye

A "Pénzmosásgyanú a köztévé környékén" című írás azon kijelentése, amely szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz a NAV, a valóságnak megfelel - áll az MTVA lapunknak küldött közleményében. Szerintük azonban az írás olyan hamis látszatot kelt, mintha mindez a közmédia jelenlegi állapotát tükrözné.

"Ezzel szemben a valóság az, - ahogy ezt Önöknek is tudniuk kell, hiszen a cikk végén megemlítik, hogy a nyomozás már 2010. óta folyik - hogy a közmédia integrációját megelőző - 2010. ősze előtti - időszakban megkötött szerződések vonatkozásában indult a nyomozás. Éppen az MTVA tárta fel az érintett szerződések kapcsán az esetleges jogsértéseket és tartotta kötelezettségének a feljelentés megtételét" - fogalmaztak, majd úgy folytatták: "erre tekintettel kérjük, hogy a valós tényeknek is legalább akkora nyilvánosságot szíveskedjenek adni következő lapszámukban, mint a megtévesztő című és tartalmú írásuknak", ellenkező esetben "sajtó-helyreigazítási igényünket érvényesíteni fogjuk".