Hillary Clinton;kormányzó;amerikai elnökválasztás;New Jersey;Jeb Busht;

2014-04-02 07:30:00

Jeb Busht noszogatják a pénzemberek

Még le sem zajlott a félidős kongresszusi voksolás, de már folyik a helyezkedés a 2016-os amerikai elnökválasztásra. Az elnökaspiránsoknak előbb-utóbb meg kell hozniuk a nagy döntést, indulnak avagy sem. A Washington Post jelentette a hétvégén, hogy a nagy republikánus kampánytámogatók legszívesebben Jeb Bushra tennének, győzködik a 41. elnök fiát és a 43. elnök öccsét, hogy szánja rá magát az indulásra.

Annál is inkább, mivel a republikánusok nagy reménysége, New Jersey kormányzója, Chris Christie politikai botrányba keveredett, s még ha munkatársai magukra is vállalták a felelősséget egy demokrata polgármester elleni kicsinyes bosszúállásért, a kormányzó makulátlan hírnevén folt esett.

Christie népszerűsége zuhanni kezdett, pedig 2012-ben, amikor a Sandy hurrikán sújtotta területeken Barack Obama elnökkel sétálgatott, még mindenki azt bizonygatta, hogy az állama érdekében a demokrata elnökkel is összefogni képes politikus igazi államférfiúi kvalitásokkal rendelkezik, s jó esélye lehet a Fehér Ház bevételére 2016-ban.

Most úgy látszik, Christie botrányának Jeb Bush lehet a haszonélvezője. Azzal, hogy New Jersey kormányzója támadhatóvá vált, a Bush-dinasztia következő tagjának ázsiója sokat javult. A volt floridai kormányzó indulását már 2012-ben is rebesgették, akkor azonban még túl elevenen élt a köztudatban bátyja, George W. Bush dicstelen "nyócévének" emléke.

Kettejük közül azonban még a Bush-szülők is Jebet tartották inkább "elnöki minőségnek", s arra számítottak, ő lesz majd, aki apja nyomdokain haladva beköltözhet a Fehér Házba.  Jeb Bush ideje a jelek szerint most jöhet el, nála tekintélyesebb, jobb kapcsolatokkal rendelkező, nagyobb kampánygépezetet megmozgatni képes elnökaspiráns aligha akad a republikánus kínálatban.

A Washington Post úgy értesült, hogy a 2012-es republikánus jelölt, Mitt Romney nagy kampánytámogatói most Jebet győzködik az indulásra. Egy kampánydonor a lapnak azt nyilatkozta, hogy Romney száz legnagyobb támogatójának többsége egyértelműen felsorakozna mellette. "Jeb Bush a legvonzóbb jelölt, mindenki, akit ismerek, izgatottan várja, hogy bejelentse indulását" - mondta Brian Ballard, aki 2008-ban John McCainnek, 2012-ben Romneynak gyűjtötte az adományokat.

Las Vegasban a minap a világ tíz leggazdagabb emberének egyike, a kaszinómágnás Sheldon Adelson látta vendégül Jeb Busht, mintegy hatvan nagy adománygyűjtőt is meghívott a saját repülőgéphangárjában tartott rendezvényre. S amikor egyikük fevetette, hogy szívesen látnák Bush indulását 2016-ban, a társaság hangos ovációval fejezte ki egyetértését.

A 61 éves Jeb Bushnak is megvannak a gyenge pontjai. Mióta lejárt Floridában második mandátuma, márpedig ez hét évvel ezelőtt volt, Jeb nem vesz részt aktívan a politikai csatározásokban. Néha egy-egy ügy mellé odaállt, aktívan hallatta a hangját például oktatási kérdésekben, de nincs benne az események fősodrában.

Nem úgy, mint például Paul Ryan, a 2012-es alelnökjelölt, a Republikánus Párt költségvetési guruja, aki fiatal is, jóképű is, s ráadásul a legnehezebb gazdasági kérdésekben sem lehetne megszorítani egy elnöki tévévitában.

Jeb konszenzusépítőnek vallja magát, s bírálja a teadélután mozgalom szélsőségeseit. Bizonyos kérdésekben, például az euthanázia megítélésében azonban elvakultan konzervatív. Ha indul, fejére olvassák majd Terry Schiavo, az agyhalott floridai nő családjának kálváriáját. Noha több bírói fórum is engedélyezze az asszony lekapcsolását a gépekről, Bush kormányzóként elrendelte a nő kényszertáplálásának visszaállítását.

Jeb jelölésével alighanem felidéződne a 2000. évi vitatott elnökválasztás emléke. Floridai kormányzóként tevékeny szerepet játszott a szégyenletes újraszámlálási komédiában, amelynek végén - a legfelsőbb bíróság áldásos közreműködésével - bátyjának ítélték az elnökséget Bill Clinton alelnöke, Al Gore ellenében.

Felemlegetnék ifjabb Bush két háborúját. "Duplavé" országlása után sokaknak elegük lett a Bush-dinasztiából. Igaz, mostanság vannak, akik Obama után ismét "erős" elnököt szeretnének látni a Fehér Házban, de ez a biztonsági kérdésekben héjának tartott Hillary Clinton is lehet.

A Bush-család mindenesetre megőrizte jó kapcsolatait, s időnként egy-egy arra érdemes republikánus jelölt mellett mozgósítják is tehetős támogatóikat. Jeb nemrégiben a virginiai szenátori posztra pályázó Ed Gillespie mellett korteskedett. Korábban a fiatal floridai szenátor, Marco Rubio karrierjét egyengette.

A kubai-amerikai Rubio segíthetne a republikánusoknak a spanyol ajkú amerikaiak szavazatának begyűjtésében, de ezt Jeb Bush, aki szintén beszél spanyolul, s mindig is jó kapcsolatokat ápolt a floridai latino közösséggel, szintén megteheti. A republikánus donorok alighanem úgy gondolkodnak, hogy Hillaryvel szemben csak egy "nehézsúlyú" republikánusnak lehetnek esélyei.

"Jeb Bush képes lehet arra, hogy egyesítse a Republikánus Pártot" - nyilatkozta Fred Malek, egy vezető republikánus tanácsadó. Sally Bradshaw, Bush régi tanácsadója szerint azonban a nagy bejelentésre egyelőre még várni kell. A volt floridai kormányzó megfontolt, megrágja a döntéseit, s legfeljebb az év végére határozza el magát.