A Fidesz és a kétharmad

Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatási eredményei arra utalnak, hogy nem zárható ki a Fidesz újabb kétharmados győzelme sem, s ezért sokak szerint az ellenzék minimális célja ennek megakadályozása lehet. Ugyanakkor olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy ez csupán az ellenzék vereségének győzelemként való hamis beállítása lenne, hiszen a Fidesznek - szemben az ellenzékkel - egyszerűen nincs szüksége kétharmadra (lásd Antal Attila: Kétharmad 2.0. ideaintezet.blog.hu).

Kétségtelen, hogy egyszerű többség birtokában az összefogás kormányváltást remélő pártjai igen nehéz helyzetben találnák magukat, hiszen a Fidesz az általa hozott kétharmados törvények, valamint a kulcspozícióba emelt káderei révén igen könnyen blokkolhatná a kormány munkáját, szinte ellenzékből irányíthatná az országot. A kormányváltó pártok számára valóban létkérdésnek látszik a minősített parlamenti többség megszerzése. Ezzel szemben első látásra valóban úgy tűnhet, hogy a Fidesznek nincs szüksége a kétharmadra, hiszen nagyjából-egészében befejezte a közjogi rendszer átalakítását, a fékek és ellensúlyok intézményeit részben törvényekkel, részben embereinek több cikluson átnyúló időre való bebetonozásával takarék-üzemmódra állította; ám ebből egyáltalán nem következik, hogy ne törekedne a kétharmados többség elérésére. Ellenkezőleg: nemrég maga Orbán Viktor jelentette ki a Napi Gazdaság számára adott interjúban, hogy a gyors reagálást és döntéshozatalt lehetővé tévő kétharmados kormánytöbbség Magyarország "legfontosabb versenyelőnye", s a választások tétje ennek megőrzése. Mindebből az is következik, hogy a sokat hangoztatott Fidesz-féle konszolidációtól, szemben bizonyos reményekkel, aligha várhatjuk az ellenzékkel folytatott párbeszéd fölújítását, vagy valamiféle gesztuspolitizálást, netán a parlamenti demokrácia intézményeinek akárcsak részleges renoválását; e kifejezés alatt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az elmúlt négy során megismert formában való megszilárdítását kell értenünk.

Szemben néhány elemző álláspontjával, véleményem szerint a kétharmad a Fidesz számára nem pusztán lehetőség, hanem az elérendő cél. Először is a sokszor átgondolatlan és ad hoc törvénykezés miatt az Alaptörvény és a kétharmados törvények minősége nem túl magas, ráadásul a Fidesz-kormány számos olyan törvényi szabályozást léptett életbe, amelyek egy nem minősített parlamenti többség számára igencsak megnehezítheti a normális kormányzást. Emiatt szükség lehet az ellenzékkel való tárgyalásra, sőt az esetleges támogatás bizonyos ellentételezésére is - ahogy az egyébként egy normálisan működő parlamenti demokráciában szokás. Márpedig ezzel nem csupán a "versenyelőny" lenne oda, hanem az omnipotens kormányfő nagy gondossággal fölépített imázsa is. Más szóval: Orbán Viktornak a pártok fölött lebegő miniszterelnök ("a" miniszterelnök, ahogy a plakátok sulykolják) szerepéből legalább alkalmanként vissza kellene vedlenie normális politikussá. Erre talán még képes lenne, de - bizonyíték rá az elmúlt másfél évtized - hajlandó - aligha.

A minősített többség hiánya megingatná a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hivatkozási alapját, ugyanis nehezen lenne folytatható töretlenül a magyar választók döntő többségének támogatására hivatkozó propaganda. A kényszerű alkudozások révén a közvélemény szemében fölértékelődhetne az ellenzék szerepe, ami előbb-utóbb kikezdhetné a Fidesz-uralom megváltoztathatatlanságának mítoszát is. Ráadásul a kormány külföldön se hivatkozhatna többé "példátlan" fölhatalmazására. Márpedig, ha egyáltalán, a kétharmad éppen külpolitikai vonatkozásban jelentett a kormány számára némi "versenyelőnyt".
Orbán nem a Fidesz számára kedvező közvélemény-kutatási adatokon fölbuzdulva tűzte ki célul a kétharmad ismételt elérését, hanem eleve erre törekedett. Ne feledjük, hogy a minősített parlamenti többség elérését igencsak megkönnyítő választási rendszer alapvonalaiban már évekkel ezelőtt elkészült.

Az egyéni körzetek dominanciája eleve a legerősebb pártnak kedvez, de mindezt megfejeli az a szinte példátlan eljárás, hogy az egyéni győztes után is járhat "kompenzáció", s akkor még nem szóltunk az önkényesen kijelölt körzethatárokról, a lista- és jelöltállítás anomáliáiról, s a választási eljárás egyéb csapdáiról. Orbán kötcsei beszédében világosan fogalmazott: "megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lehet arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli. Márpedig a "nemzeti ügyeket" kétharmados parlamenti többség képviselheti a "maga természetességével".
Ne szépítsük: a kétharmados Fidesz-győzelem megakadályozása nem jelentené a kormányváltó összefogás pártjainak győzelmét, de tekinthetnénk úgy, mint egy újabb katasztrófa sikeres elhárítását. Ma Magyarországon ez sem kevés.