Remek felütéssel indult idén a Titanic: az ír-angol Kálvária telt házat vonzott a eddigi vetítésein. A sajátos humorával nálunk is sok hívet szerzett A guardista rendezője, John Michael McDonagh különleges hangulatú, a hitről, a bűnről, a megbocsátásról, a vezeklésről elmélkedő filmmel lepte meg híveit. A bensőséges, szép történet drámai ereje abban rejlik, hogy teljesen hétköznapi eseményeket és figurákat mozgat, miközben a pillanatnyi eseményekben és a köznapi emberekben megmutatja a mélyben rejlő különösséget.
A történet középpontjában egy isten háta mögötti kis település papja, James atya áll, akit az első jelenetsorban egy láthatatlan híve gyónás közben halálosan megfenyeget. Egy őt ért sérelem miatt, rajtra, mint a jóság megtestesítőjén áll bosszút. Egyetlen hetet kap ismeretlen gyilkosától, e hétnek a története a film.
John Michael McDonagh (annak a másik McDonagh-nak a testvére, Martinnak, akinek darabjai futnak jelenleg is hazai színpadokon) maga írta is a forgatókönyvet, a főszerepet a nagyszerű Brendan Gleesonre bízta. Színhelyül pedig egy kietlenségében fenséges tájat választott, sötét koporsó formájú hatalmas heggyel a háttérben, tengerrel a szemhatár végtelenítésére. McDonagh-nál nem történik semmi, ami ne lenne azonnal átlátható, akár a kikapós feleség hűtlenkedő játékai, akár a dúsgazdag arisztokrata mélységes unalma, akár a falu hentesének viccelődős gonoszsága, vagy az idős író önzése, és mégis, van valami lappangó titok a történetben, amely a hitről van szó, a kétségekről, amelyekről az atyának a felkeresett hívek beszélnek.
Az nyilvánvaló, hogy James atya jó pap és jó ember, de az a közeg, amely körülveszi, gonoszul és rosszindulattal figyeli a törhetetlen hitét a jóság erejében. McDonagh-nak megvan a véleménye az egyházról, amelynek képviselői - még a püspök is - inkább emberi kicsinyességről, semmint a szolgálatuk nemességéről tesznek bizonyságot. Az utolsó pillanatig markában tartja a figyelmet a különös történet, amelyben nincs feloldozás. Ez a kálvária keserű történet, de különös módon mégis felemelő.
A Titanic idén három magyar film premierjét is programjába vette, elismerés érte. Köztük van a Berlinalén már bemutatott Symphony No 42 című animáció is, Bucsi Réka rendezésében. Misztika, játékosság és titok - fantasztikus pillanatok az állatokról, másképpen.
Ajándék ez a film, mondhatnánk a Titanic magyar játékfilmes bemutatójára, a Fekete levesre. Félig kész ajándék. Ahogy rendezője és mindenese, Novák Erik a premieren elmondta, csak nagyjából dobta össze annak érdekében, hogy a Titanicon megjelenhessen vele. A Fekete leves teljesen független film, körülbelül 2 millióból készült, a szereplők ingyen mentek el forgatni barátjuk hívására.
Az anyagi szűkösség egyáltalán nem érződik a filmen, csak a vágatlanság és szerkesztetlenség. A Fekete leves remek krimi-komédia lehet, ha a rendező a történet második felét megvágja, sőt, kitalálja. Így, félig készen az ügyes kezdet után elszabadul a pokol, azaz elszabadul maga a történet. Novák Erikbből kifogy a története, a film belevész a drogos-ordítozós-balhés infernóba. Az addig jól lavírozó bűnügy, azaz egy tízmillós kártyaadósság összeszedése, egy háromszázmilliós pénzszállítmány elrablásának megszervezése, az ideggyógyintézetből kiszökött ápoltak profi akciója a folytatásban elveszti lendületét és irányát. A befejezés összecsapott és a ki hiszi el kategóriába tartozik. Értelme sincs.
Novák filmjének legerősebb vonása a természetessége. Főként civil szereplőivel hitelesen mozgatja az alvilág különböző szintjeit, a drogos ápoltakat, a magyar keresztapához kapcsolódó "kiszolgáló személyzetet". Érti magát a bűnt, a bűnre való készséget. A szereplői léteznek a vásznon, nem szerepeket játszanak. Hihető figurák kitalált helyzetekben, akik jól beszélik a saját szövegeiket. De Novák beleesett a módszere csapdájába, figurái a feje fölébe kerekedtek. Kár, hogy épp csak megemlíti az alvilág és a politika, valamint az alvilág és a rendvédelmi szervek összefonódásának pikáns témáját. De egytől egyig jók a szereplői, akik között ott van ő maga is, mint drogos ápolt.
A Fekete leves szereplői közül az egyik legattraktívabb - már a termete miatt is - Szabó Simon, aki ismét rendezői szerepében vonja hangsúlyosan magára a figyelmet az idei Titanicon. Az emlékezetes, egyéni hangú Papírrepülőkkel debütált rendező Fal című kisfilmje a finnországi Tampere fesztiváljának fődíjasaként már ott van az Európa Filmdíj várományosai között. A Titanicnak köszönhetően most a nagyközönség elé is végre odakerült. Egy fal épül, az emberpiacon vett munkások közé egy cigány fiú is bekerül. s az utolsó sor téglát ő rakja fel. Ekkor döbben rá, milyen célt szolgál a fal.
A film mindössze 11 perc, költői sűrűségű jajkiáltás kiszolgáltatottságról, elhagyatottságról, becsapottságról. A főszerepet a Vespa tehetséges cigány főszereplője, Tóth Sándor erős jelenléte fokozza drámaivá. Érdemes lenne akár több film mellé is odatenni kísérőnek.