MSZP;választás;Fidesz;ellenzék;kétharmad;

2014-04-07 22:04:00

A "billegőkön" múlik a kétharmad

Több egyéni választókerületben még nem dőlt el a választás, sőt, sokban megvan a matematikai esély arra, hogy forduljon az állás. Így egyelőre kérdéses, hogy ismét kétharmados többséggel a háta mögött kormányozhat-e Orbán Viktor. Az ugyanakkor már biztos: az új választási rendszer jelentősen kedvezett a Fidesznek, amelyre vasárnap kevesebben szavaztak, mint 1998 óta bármikor, mégis jelentős többségre tett szert.

Összesen 16 olyan választókerület van még az országban, ahol az első és a második helyezett között kisebb a különbség, mint ahány szavazatot még nem számláltak meg. Az egyelőre összesítetlen szavazatok egy részét a külföldön tartózkodók adták le a külképviseleteken, a másik részét pedig olyanok, akik az új szabályok szerint átjelentkeztek és állandó lakóhelyüktől távol szavaztak.

Az ország 10 280 szavazókörében vasárnap este megszámlálták a szavazatokat, 106 szavazókör urnáját azonban lezárták, és nem összesítették a bennük lévő szavazatokat; ezekbe várják a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. Ezeket ugyanis még csak most szállítják Magyarországra, illetve az országon belül a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központjába. A külképviseleten leadott szavazatokat a voksolást követő 5. napon bontják fel az NVI-nél, így legkésőbb szombaton állapítják majd meg az egyéni választókerületi eredményeket.

Kattintson a táblázatra a nagyobb felbontásért!

Sok olyan választókerület is van, ahol kevesebb a két első helyezett jelölt közötti különbség, mint ahány voksot még meg kell számlálni, ám a 16 billegő körzetből csak négyben van reális esélye a másodiknak a fordításra, két másikban a szavazatok nagyon szerencsés eloszlása kellene ehhez, nyolcban pedig már csak a matematika miatt nem lehet végeredményt hirdetni. A legnagyobb esélye a fordításra a pestszentlőrinci körzetben induló szocialista Kunhalmi Ágnesnek van, aki már többször is vezetett a fideszes Kucsák László előtt, és a jelenlegi lemaradása is csak 0,04 százalék. A Budapest 15-ös körzetben egyébként - mint a Magyarinfo felhívta a figyelmet - az Együtt 2014 nevű, ám a kormányváltókhoz nem kötődő, azaz megtévesztő nevű pártra leadott szavazatokon is múlhat a választás kimenetele.

Kattintson a táblázatra a nagyobb felbontásért!

Az NVI adatai szerint ugyanis 187 szavazat érkezett rájuk, Kunhalmi és Kucsák között pedig csak 22 szavazat a különbség. Hasonlóan szoros még a miskolci 2-es számú, és több budapesti választókerület eredménye, míg inkább csak elvi esély van a jelenlegi állás megfordulására például a miskolci 1-es választókerületben, ahol a fideszes Csöbör Katalin 1479 szavazattal vezet, de még 2102 szavazatot számolnak. Nyíregyházán, az 1-es választókerületben a fideszes Petneházy Szabolcs 1597 szavazattal vezet és még 2775 szavazatot nem összesítettek, Budapest 13-as választókerületében pedig Karácsony Gergely hátránya 1677 szavazat Szatmáry Kristóf mögött, ám ott még 1924 szavazatot kell megszámolni.

Már csak azért is különösen izgalmas, hogyan alakulnak az érintett választókerületek, mert mindössze egyetlen mandátumon múlik, hogy újabb 4 évre lesz-e kétharmada a Fidesznek. Jelenleg ugyanis a 199 fős parlamentben a kormánypárt 133 mandátumra számíthat, az ellenzéki összefogás pártjai 38-at, a Jobbik 23-at, az LMP pedig 5-öt szerzett meg. Az alkotmányozó többség a kérdés az elemzők szerint is, a Political Capital (PC) ugyanakkor olyan elemzést tett közzé, mely árnyalhatja a vasárnapi választások képét. Szerintük ugyanis a Fidesz és az LMP rosszabbul teljesített, mint 2010-ben, ezzel szemben a baloldali pártszövetség és a Jobbik több szavazatot kapott, mint négy éve, parlamenti pozíciójuk mégis alig változott.

Kattintson a térképre a nagyobb felbontásért!

A Fidesz - határon innen - legalább 600 ezer szavazót veszített négy év alatt, határon túl viszont csak mintegy 100 ezres pótlásra tett szert. Orbán Viktor pártja kevesebb szavazatot kapott, mint az elmúlt három választáson bármikor, sőt, alig több mint két százalékponttal szerzett több voksot most (44,4 százalék), mint 2006-ban (42,03); akkor azonban a győzelem is messze volt, most a kétharmad is meglehet.

Mint írták: "a második helyezett baloldali ellenzéki szövetségre vert közel 900 ezres szavazatkülönbség, illetve a - korábbinál is inkább többségivé alakított - választási rendszer azonban így is óriási, akár kétharmados mandátumfölényt eredményezett", hiszen a szavazatok körülbelül 44 százalékával a mandátumok 66 százaléka már biztosan a Fideszé, miközben hiába javított 6 százalékot a baloldal 2010-hez képest, a parlamenti képviselete 15,3 százalékról csak 19,1 százalékra emelkedett. Így tehát az új választási rendszer mindenképpen beváltotta a kormánypárt hozzá fűzött reményeit - állapították meg.

Sokan elpártoltak a Fidesztől

- 1998-ban 1,34 millió szavazójuk volt
- 2002-ben 2,31 millió
- 2006-ban 2,27 millió
- 2010-ben 2,7 millió
- 2014-ben 2,1 millió

Több szavazat, mint szavazó?

A fővárosi 16-os számú választókerületben, a 29-es számú szavazókörben egyel több lepecsételt szavazólap volt az urnában, mint ahány választópolgár megjelent a jegyzőkönyv szerint. Pesterzsébeten egyébként Hiller István nyert, ebben a szavazókörben épp egy szavazattal. Csakhogy miután egy szavazattal több került az urnába, mint ahánynak lennie kellett volna benne, így - mint azt az idevágó rendelet előírja - minden indulótól le kell vonni egy szavazatot, ezzel kerülve el, hogy a pluszszavazat befolyásolja az állást. Ugyanakkor ez a technika épp egy egyszavazatos győzelemnél hatástalan, hiszen a kihúzás nem változtat az arányokon.

Néhol hatalmasak a különbségek

A legnagyobb különbség Áder János államfő "szülőföldjén", a Győr megyei 3-as választókerületben, azaz Csornán alakult ki, ahol a fideszes Gyopáros Alpár Ádám 15 ezer 706 szavazattal, azaz 58,94 százalékkal előzte a másodikként végzett jobbikos Magyar Zoltánt (20,29 százalék). Csaknem 15 ezer szavazat választotta el a győri választókerületben az elsőként végzett, fideszes Kara Ákost is, aki Glázer Tímeát, a kormányváltók jelöltjét "verte" ennyivel.

Körmenden 57,25 százalékkal győzte le a fideszes V. Németh Zsolt a Jobbik jelöltjét, Bana Tibort, kettőjük közt 14 680 szavazat volt a különbség. Utóbbi adatnak azért van különös jelentősége, mert a Fidesz olyan választási rendszert alkotott, amelyben a töredékszavazatokkal a győztest is "kompenzálja", magyarán az egyéni választókerületi nyertes pártja országos listán megkapja azokat a szavazatokat, amelyekkel a második helyezet előtt végzett jelöltjük. Így a Fidesz-KDNP több százezer pluszszavazatra tehet szert országos listáján.

Eközben a kormányváltók jelöltjei közül Hiszékeny Dezső nyert a legnagyobb arányban, a főváros 7-es számú egyéni választókerületében. Hiszékeny 26 ezer 439 szavazatot kapott (az eddigi feldolgozottság mellett), és csaknem 11 ezer szavazattal győzte le a fideszes Szalay Pétert, aki 15 ezer 604 voksot kapott.