Hát megtörtént. Az, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, Magyarország miniszterelnöke szavát szegte. Ország-világ előtt, letagadni nehéz volna. Szinte percekkel az esemény után, Kálmán Olga a képernyőn fölolvasta, nem fejből idézte Orbán Viktor levelét, amelyben megígérte, hogy Húsvét után tárgyal a zsidóság vezetőivel, addig nem kezdenek hozzá a Szabadság téri emlékmű építéséhez.
Mégis elkezdték. Amit lehet magyarázni így vagy úgy, de az a hivatása, hogy mentegesse a Horthy rendszert Európa egyik legförtelmesebb bűne alól, csaknem félmillió magyar állampolgár tudatos meggyilkolásának vádjától. E rezsim, e fölfogás szerint, nem vétkes volt, "legföljebb" cinkos. Már az emlékmű elnevezése is elég fura. Van, aki a náci megszállás "monumentumának" mondja. Mintha erről meg kellene emlékezni, nem fönntartás nélkül gyűlölni. Napóleon vétkéről, Enghien herceg kivégzéséről mondta híres megállapítását Antoine de Bouley gróf (és nem, mint a fáma tartja, Fouché vagy Talleyrand), hogy ez bűnnél több volt: hiba.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Berlinből frissiben hazaérkezve, jó szándékúan úgy vélekedett, itt valami félreértés történhetett. "Technikai malőr", alsóbb szinten gépiesen láttak a munkához, a kormányfő nem tudott róla. Ha csakugyan így történt volna, az első híradó képek után, ha személyesen Orbán nem is, mert ő ennél "magasabban" áll, de valamelyik szóvivője (van belőlük) röviden nyilatkozhatott volna. Elnézést, félbeszakítjuk a munkát, csillapítjuk a tiltakozó tüntetőket, adott szavunk szerint Húsvét után tárgyalunk, addig szünet. Ez nem hangzott el, megtörténhet, illetve remélhetjük, még észhez térnek, ha igen, akkor is nagy kár a késésért. De nem történt meg.
Marad a historikusok értékelése, hogy az Orbán rezsim tudatos politikát követ, szerecsent mosdat, Horthyt és ellenforradalmár kurzusát igyekszik mentegetni, a jól ismert tények ellenére. Európa első kormányzata volt, amely hivatalos politikájának részévé tette az antiszemitizmust, ezzel kezdte "törvényalkotását". Ennek fényében 1944. március 19.-e nem kisiklás volt, Hitler szövetsége nem alkalmat adott a tömeggyilkolásra, serkentett csupán. A kormányzó élt az alkalommal. Nincs szükség fáradságos kutatásokra, a ránk maradt híradók ékesszólón bizonyítanak. A vagonok mellett puskatussal nem Wehrmacht katonák, sőt nem is SS-esek verték a szerencsétleneket, zömükben magyar királyi csendőrök. Hasonló dilemma állt az ottani megszállás idején a francia hatóságok előtt is, de ők egy pillanatig sem haboztak. A tényekhez ragaszkodtak, az ő Horthyjuk, Pétain marsall vitathatatlanul háborús bűnös volt, egyetlen jobboldali kormány sem próbált meg még kozmetikázni sem.
Ebből következően vitatkozni lehet róla, bár sok kétségre ok nincs, hogy ez a Szabadság téri emlékmű szörny, nem egyszerűen torz gondolat, nem ostoba rögtönzött ötlet, hanem jól átgondolt koncepció része. Nem is egyszerű politikai fordulat, hanem történelmi torzulás, görcsös igyekezet, egy demokratikusnak szánt Magyarország elé például állítani a korábbi negyed századot, amikor a demokráciát lábbal tiporták. Negyed évszázadig tehették, de amikor Németországban jött Hitler, ez a bugris rezsim vérszemet kapott, nem másolt, hanem engedelmeskedett, sőt túlteljesített. Március 19.-e kapóra jött neki.
Ungváry Rudolf író, aki mindig hangoztatja, hogy családi hagyományai alapján még a rendszerváltozás után is egyike volt a legelszántabb kommunistaelleneseknek, így jutott el mai álláspontjáig. A választások másnapján úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor "toxikus vezető", amit értelmezhetünk úgy, hogy "mérgező szándékú", bár ment ő ennél jóval tovább is. A riporter mérsékelte, igyekezett csillapítani, Ungváry azonban nem tágított, kitartott egyáltalán nem meglepő radikális fölfogása mellett. El sem telt huszonnégy óra, és a Szabadság téren megjelentek a csákányosok, ezek a szegény páriák, akik állták a vihart, a jogosan fölháborodottak indulatait, holott ők csakugyan ártatlanok, örülnek, ha néhány garas jövedelemhez jutnak.
De nézelődjünk tovább ezen a szerencsétlen Szabadság téren. Nem messze a megkezdett földtúrástól, ott a néhány hónapja "fölszentelt" Horthy-szobor, egy fanatikus lelkész "életműve". Magánterület, szabadkoztak, de a hivatalosok, a Köztársaság (ami szerintük már nem is az) miniszterelnöke ugyanazt a szellemiséget követi, a lelkész politikai cimboráira kacsingat. Nézzetek körül. Ketten együtt (mi meg ti) a fals választási rendszer jóvoltából már most annyian vagyunk, ha netán holnap valami nem várt kellemetlenség következnék be, nyíltan is összeszövetkezhetünk egy ideig, elvergődhetünk közös kormányzással.
Ma még ezt néhány fantaszta "baloldali ideológus" állítja, rémlátó, de ők észreveszik azt is, hogy nem túlságosan messze egymástól ifjú Hegedűs Lóránt Horthy-szobra és Orbán Viktor sasos-Gábriel arkangyalos, még készülő emlékműve csöndben szemezget egymással.
