A hosszú út hazafelé a rendező első játékfilmje. Eseli, aki először jár a Titanic Filmfesztiválon, az MTI-nek elmondta, hogy csaknem két és fél órás filmjét már több nemzetközi filmmustrán vetítették, többek között Londonban is nagy érdeklődéssel fogadták a nézők. "A sarikamisi csata hatalmas katonai fiaskója volt a török hadvezetésnek, sokáig tabunak számított az emlegetése" - mesélte. Nagyapja, Burhenettin Eseli maga is túlélője volt ennek az ütközetnek, és bár a rendező már nem ismerhette személyesen, apjától hallott a történtekről. A filmet az ő emlékének ajánlotta.
A téma ugyan első világháborús, ám a produkció vetítése most csak véletlenül esik egybe az első világháború kezdetének századik évfordulójával, a film ugyanis már tavaly elkészült - válaszolta egy kérdésre. Arról is beszélt, hogy nem először jár Magyarországon: filmje zenéjét Víg Mihály komponálta, és ezért a produkció születése során korábban is többször ellátogatott Budapestre. A zeneszerző munkáit Tarr Béla filmjeiből ismeri, a rendező alkotásai közül a Werckmeister harmóniák és A torinói ló című filmeket emelte ki.
A forgatáshoz hosszasan kereste a megfelelő helyszínt, végül egy vadász barátja ajánlotta neki a filmben megjelenő, régen kihalt, omladozó hegyi falut, ahol a történet nagy része játszódik. Nehéz volt a téli forgatás, de a szereplőknek segített a környezet, mert könnyen bele tudták magukat élni a kemény körülményekbe. A hosszú út hazafelé főbb szerepeit ismert török színészek alakítják - mesélte. Az alkotást, amely egyetlen harci jelenet nélkül idézi meg a háború borzalmait, döbbenetes jelenet nyitja: végeláthatatlanul szegélyezik az utat a megfagyott katonák hóborította holttestei. A közelben, egy falu omladozó falai között a háború elől menekülő vegyes társaság keres oltalmat: Isztambulba tartó úrinő a kislányával, akiket idősebb, tapasztalt egykori tiszt vezet, két földönfutó falusi, akiket a háború sodort el otthonukból, valamint a csata túlélői, végletekig elcsigázott, sebesült katonák. Míg a továbbindulásra készülődnek, az éhezés, a hideg és a rettegés egyre jobban legyengíti őket, a hangulat feszült, és végül a katonák már semmitől sem riadnak vissza, hogy ezt a megpróbáltatást is túléljék, és hazajussanak - akár gyilkosság és kannibalizmus árán is.
A negyvenéves rendező, aki elmondta, hogy maga is volt katona, Sami és Mahmut, a két katona történetén keresztül azt akarta megmutatni, hogy nem csak hősök vannak a háborúban. Sami nem akart bevonulni, és mindenképpen vissza akar térni a családjához - magyarázta. Ezért is érezte fontosnak, hogy a film végén egy flashbackben jobban elidőzzön annál, milyen körülmények között került ő a háborúba. Mahmud pedig egyszerű ember, teljesen ártatlan, gyermeteg fickó, aki az egyenruhát felhúzva úgy érezhette, lett belőle valaki. Eseli elmondta: konkrét forrást nem talált arról, hogy a háborúban előfordult volna kannibalizmus, de úgy vélte, ennek ellenére valószerű, az éhínség miatt ilyesmi is megtörténhetett.
A háború nemcsak a fegyverekről szól, a harcok dúlta vidéken élőket, a falusi férfiakat, nőket gyerekeiket is érinti. Sami 19 éves feleségét is, aki otthon maradt a kisfiukkal, és ha a férje nem tér haza, a muszlim országban többé nem mehet férjhez. A katonák és az otthon maradottak egyaránt megszenvedték a háborút. "Ezen a nagyon kevés hét-nyolc szereplőn keresztül akartam megmutatni ezt" - fogalmazott filmjéről a rendező.
A hosszú út hazafelé még pénteken tekinthető meg a Titanic Filmfesztivál programjában.