Tíz pontban a választásról

1) Szubjektív bevezető: a választás előtti héten négy napot a Dunántúlon töltöttem és azt a benyomást szereztem, hogy a csoda várhatóan elmarad, a kormányváltók nem tudnak nyerni. A fővárosban is mérsékelt volt a kampány habzása, vidéken pedig az utak mentén alig lehetett észrevenni, hogy az ország parlamenti választásra készül. A kormányváltók háztól-házig kampánya csak a "főtérig" jutott, az ötezer fő alatti településeken behalt az aktivitásuk. Könnyen megállapítható volt, hogy "hideg kampány" zajlik, amiből nem lesz magas részvétel.

2) Az eredményből adódó legfőbb tanulság: eddig a baloldali politizálás ökölszabálya volt, hogy a választópolgár végső soron forintban méri a pártok, politikusok teljesítményét. 2014-ben a kézzelfogható javak helyett spirituális célok és értékek határozták meg a voksolást. Ez új mozzanat a magyar politikában. Bizonyságot nyert, hogy a választópolgárok többsége támogatja a javak és jövedelmek újraosztásának kétharmados kormányzással való kikényszerítését.

3) A kormányváltókat az erős jogállamban leginkább érdekelt középosztály magára hagyta, a piackorlátozó és jövedelemátcsoportosító intézkedések kárvallottai tétlenül nézték kármentő igyekezetüket. A kampány idején sem a tőke, sem a munka világából nem érkeztek meg azok az "üzenetek", amelyek kifejezték volna, hogy érdekeltek a kormány menesztésében. Némák maradtak a nagyobb szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, de nem voltak hallhatók a világ baloldali és a demokratikus tényezői sem.

4) A kampányban egyértelműen érvényesült a kormánypártok médiafölénye mind a felületek, az elérhetőségek, mind pedig az egységes tematizálás tekintetében. Ez a kb. 70-30 százalékos fölény jelenik meg a jobb -, illetve baloldal közötti szavazatarányban. Amíg a kormánypártok médiafölénye a fővárosban csak mérsékelten érvényesült, addig a kistelepülések felé haladva nyomasztóvá vált, egyes társadalmi csoportokhoz el sem jutott az ellenzék üzenete, de helyenként még a választás híre sem.
5) A kormánypártok negatív kampánya teljes sikert aratott. Ezzel az egyértelmű koncepcióval szemben a kormányváltó erőknek nem volt beazonosítható kampánystratégiája. A szövetséges pártok csapatai nagy igyekezettel tolták a kampány szekerét, kreativitással igyekeztek ellensúlyozni a hátország bizonytalanságát, a muníció elégtelenségét. A botrányokra építő "lakájmédia" defenzívába szorította az ellenzéki médiát, amelynek a kritikája elsősorban a 2010. után kialakult rendszerrel foglalkozott és kevésbé irányult személyekre, jelöltekre. Az egyetlen valódi botrányt, a Rogán-ügyet sem a sajtó produkálta.

6) A kormányváltás, mint célkitűzés, megkerülhetetlen volt, a rossz kormányzati teljesítmény alapján indokolt is, de az ellenzék állapota, az új választási rendszer, az erőforrások és a médiahelyzet miatt kevés volt a realitása. A kampány minőségének és hiányosságainak értékelésekor érdemes elkülöníteni a választási rendszer által diktált kényszereket, a baloldali és liberális politika 2010. utáni alakulását és a szövetségkötéssel létrejött személyi és szervezeti feltételeket.

7) Az új választási rendszert - a beépített torzító és csalást generáló elemeivel - a baloldal tudomásul vette, a kihívást vállalta. Ezek után az elért eredményt, amely a kormányváltáshoz kevés volt, de a Jobbik előzését sikerült megakadályozni, meg kell becsülni. Az biztos, hogy ez a teljesítmény kevés lesz a jövőben, most azonban a fő kérdés, hogy az EU és még inkább az önkormányzati választásokon hogyan lehet a kudarc tapasztalatait hasznosítani.

8) A bajok gyökerei mélyek, de a helyzet elemzését és a kiutak keresését nem szabad a hisztériára hajlamos megmondó emberekre és a kudarcokat kihasználó ellendrukkerekre ráhagyni. Érdemes górcső alá venni a bal és a jobboldali szavazói magatartásban meglévő különbségeket. A baloldali szavazó a pártjától kiszolgálást vár, szívesen zsűrizi a tevékenységét, de kevés aktivitást mutat. Úgy érzi, hogy a szavazata felajánlásával megtette a dolgát és még a közvetlen környezetében sem érzi feladatának, hogy szavazatokat szerezzen a pártjának. A baloldal szavazótábora nem szívesen képez tömeget és még kevésbé politikai közösséget.

9) A tömegmédiára építő kampányokban kiemelkedő a személyiség szerepe, igen kifinomult mesterségbeli tudást kíván a politika színpadán szereplők megjelenítése. Ebben a kampányban a szakemberek nem döntötték el, nem tudtak mit kezdeni az egyetlen szereplőre épített kormánypárti kommunikációval ellentétben a kormányváltó erők több szereplőre írott forgatókönyvével. Az élen álló politikusok teljesítményének értékelésénél figyelembe kell venni, hogy nem ugyanazt a darabot játszották és nem ugyanazon a színpadon.

10) Széles körben elterjedt vélekedés szerint a Jobbik és a Fidesz testvérek. Ez nem teljesen igaz, ha eddig így is látszott. A Jobbik mostantól a Fidesz legfőbb konkurense és veszélyesebb a jobbközép táborra, mint a demokratikus ellenzék. A Fidesz - köszönhetően a maga által gründolt választási rendszernek - túlnyerte magát. A mérsékelt jobboldal régi, a két háború közötti feladvánnyal került szembe: a tábora jobbra nyitott egészen a szélsőségekig, balra viszont teljesen zárt. A Fidesz 2010-től elveszített hatszázezer szavazót, ha mostantól fél millió átmegy a Jobbikhoz, az erők kiegyenlítődnek és borul a biztosnak hitt szekér. Orbán történelmi felelőssége, hogy ha az általa kimódolt közjogi rendszer a Jobbik kezébe jut, az maga lesz a nemzeti katasztrófa. Ha ezt felismeri, mostantól másként tekint a demokratákra.