Előfizetés

A szlovákiai magyar könyvek a Néprajzi Múzeumban

A komáromi Etnológiai Központ (EK) volt a budapesti Néprajzi Múzeum vendége a napokban. A Magyar Néprajzi Társaság és az EK közös szervezésében történt bemutatón az EK kiadványait ismertették és méltatták illusztris néprajzkutatók Paládi-Kovács Attila elnökletével.

A rendezvényen Paládi-Kovács professzor nemcsak a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának történetéről és tevékenységéről szólt igen elismerő szavakkal.. Miközben kiemelte a mindössze két belső (Liszka József és L. Juhász Ilona) és három külső munkatárssal működő EK vezető szerepét a jelenkori szlovákiai magyar etnológia terén, megemlítette a más szlovákiai régiókban és egyéb műhelyekben folyó néprajzi, muzeológiai, helytörténeti tevékenységet is, mondván, hogy a jövőben ezek összehangolt együttműködésére volna szükség.

Liszka József az Etnológiai Központ szerteágazó tevékenységi körét ismertette: az interetnikus kapcsolatok kutatása; a szakrális néprajz kutatása; változások a szlovákiai magyarok népi kultúrájában; gyűjtemények rendszerezése és bővítése Az EK Acta Ethnologica Danubiana című sorozatának legutóbbi kötetét Bárth Dániel mutatta be, előadásában elemezve a sorozat összes eddigi darabját is. Klamár Zoltán A harmincnégyes kőnél... című kötetet értékelte: L. Juhász Ilona legújabb monográfiájának témája, mint alcíme is jelzi, a Haláljelek és halálhelyjelek az utak mentén.

Az út menti kegyeleti jelekkel foglalkozó európai kitekintésű kötet elsősorban a Dél-Szlovákia közútjain dokumentált (szlovákiai magyarnak tartható) haláljelekre összpontosít. Viga Gyula az EK másik sorozatát, a Lokális és regionális monográfiák címűt mutatta be, kötetenként, Gecse Annabella pedig a harmadik ismert szériát, az Interethnica címűt, melynek eddig a komáromi központ jóvoltából tíz kötete jelent meg. Végül a Fórum Kisebbségkutató Intézet negyedéves periodikájáról, a Fórum Társadalomtudományi Szemléről is szó esett: a folyóirat rendszeresen közöl néprajzi-etnológiai tárgyú tanulmányokat és recenziókat.

A kétórás bemutatón természetesen megtekinthető volt az Etnológiai Központ valamennyi könyve, a néprajzi bibliográfiáktól a sorozatokon kívüli kötetekig: csaknem négytucatnyi mű.

Közelkép - Lány kilenc parókával

A rákbetegség annyiféle, ahányan szenvednek tőle. Nincs két egyforma, csak hasonuló van, mert legalább a fele részben az emberi szervezettől függ, hogy ott belül hogyan alakulnak a dolgok. Halál lesz a vége, vagy élet. A rák ezért is egyik kedvelt témája a filmnek.

Aki érzelmekre akar hatni, az biztos terepet talál, mint általában a betegségekről szóló filmekben. A tüdőbaj megmaradt irodalmi témának, az AIDS meg a rák meghódította a mozivásznat. A lista hosszú, viszont kevés igazán jó film született abból, hogy a főhős rákbeteg. A bakancslista, Az élet nélkülem, vagy a Fifti-fifti például a betegség-szituáció kínálta érzelmi hatásokon túl is érdekes tudott lenni, az emberi kapcsolatokban különöset tudott felmutatni.

Most itt van a Lány kilenc parókával német-belga színekben, de nem mondható, hogy gazdagítja a jó rák-filmek listáját. Inkább jószándékú ismerettejesztésnek hat, legalábbis Marc Rothemund rendező legfőbb igyekezete kimerülni látszik abban, hogy szép sorjában feltárja előttünk szép, fiatal hősnője betegségének jellemzőit, illetve a gyógyítás folyamatának egymást követő lépcsőfokait. Ez rendben is van, még rokonszenves biztatás is kicsendül az események mögül azokhoz, akiknek hasonló rémületes helyzettel kell szembe nézniük.

De filmként mintha egy dramaturgiai oktató illusztrációt mutatna be arról, hogyan lehet kellemesen, csupa szép helyszínen, csupa barátságos ember társaságában bemutatni egy csúnya betegségről szóló történetet. Ahol kell, váratlanul konfliktus robban, ahol kell, ott jön a szex, a szerelem, a bulizás, csak hogy drámaibb legyen a harc az életért. Minden túl jól klappol ahhoz, hogy a steril kitaláció helyett az élet maga jelenjen meg. Pedig enélkül nem igazán ragad meg egy film sem a halálos fenyegetettségről. (Lány kilenc parókával ***)

Közelkép - Lány kilenc parókával

A rákbetegség annyiféle, ahányan szenvednek tőle. Nincs két egyforma, csak hasonuló van, mert legalább a fele részben az emberi szervezettől függ, hogy ott belül hogyan alakulnak a dolgok. Halál lesz a vége, vagy élet. A rák ezért is egyik kedvelt témája a filmnek.

Aki érzelmekre akar hatni, az biztos terepet talál, mint általában a betegségekről szóló filmekben. A tüdőbaj megmaradt irodalmi témának, az AIDS meg a rák meghódította a mozivásznat. A lista hosszú, viszont kevés igazán jó film született abból, hogy a főhős rákbeteg. A bakancslista, Az élet nélkülem, vagy a Fifti-fifti például a betegség-szituáció kínálta érzelmi hatásokon túl is érdekes tudott lenni, az emberi kapcsolatokban különöset tudott felmutatni.

Most itt van a Lány kilenc parókával német-belga színekben, de nem mondható, hogy gazdagítja a jó rák-filmek listáját. Inkább jószándékú ismerettejesztésnek hat, legalábbis Marc Rothemund rendező legfőbb igyekezete kimerülni látszik abban, hogy szép sorjában feltárja előttünk szép, fiatal hősnője betegségének jellemzőit, illetve a gyógyítás folyamatának egymást követő lépcsőfokait. Ez rendben is van, még rokonszenves biztatás is kicsendül az események mögül azokhoz, akiknek hasonló rémületes helyzettel kell szembe nézniük.

De filmként mintha egy dramaturgiai oktató illusztrációt mutatna be arról, hogyan lehet kellemesen, csupa szép helyszínen, csupa barátságos ember társaságában bemutatni egy csúnya betegségről szóló történetet. Ahol kell, váratlanul konfliktus robban, ahol kell, ott jön a szex, a szerelem, a bulizás, csak hogy drámaibb legyen a harc az életért. Minden túl jól klappol ahhoz, hogy a steril kitaláció helyett az élet maga jelenjen meg. Pedig enélkül nem igazán ragad meg egy film sem a halálos fenyegetettségről. (Lány kilenc parókával ***)