Brüsszelben, szégyenkezve

Kedden szomorkásan kellemes felkérésnek tettem eleget Brüsszelben. Az Európai Parlament egyik német képviselőnője, aki nem indul újra a májusi EP-választásokon, megkért, hogy tartsak egy kis beszédet a búcsúztatásán. Bár nem tartoztunk egy pártcsoportba, szívesen vállalkoztam a kis közszereplésre, mert Elisabeth Sch. azok közé a zöldek közé tartozik, akik a tiszta környezetet és a szociális igazságosságot egyformán és elválaszthatatlanul fontosnak tartják.

A fekete leves számomra akkor kezdődött, amikor véget értek a beszédek, és laza társalgásba oldódott a ceremónia. Elkeseredett és időnként vádló mondatok záporoztak rám, ismerős és idegen arcok kérték számon rajtam a két nappal azelőtti magyarországi választások eredményét.

Aki közelebbről ismerte az adatokat, azt kérdezte, milyen választási rendszer az, amelyben a szavazatok kevesebb, mint felével kétharmados többséget lehet szerezni? Mások csak a végeredményre koncentráltak: vajon valóban szabadon választották újra a magyarok azt az Orbán Viktort, aki csak nyűgnek tekinti azt az uniós tagságot, amelyet a magyarok szintúgy szabadon kértek és választottak maguknak? S egy nemrég békésnek és toleránsnak ismert országban hogyan szavazhat minden ötödik magyar egy olyan szélsőséges pártra, amellyel Nyugaton még a szélsőjobboldali pártok sem állnak szóba?

A "kegyelemdöfés" talán az a kérdés volt, hogy ha egy héttel azelőtt Robert Fico negyven százalékkal is elvesztette a választást, akkor Orbán Viktor hogyan tudott negyvennégy százalékkal elsöprő győzelmet aratni? Ennyivel antidemokratikusabb a magyar választási rendszer a szlováknál? A hevesen vitatkozó kör közepén állva kínomban végül már arra kellett hivatkoznom, hogy én nem szavaztam sem a Fideszre, sem a Jobbikra.

Amikor este hazaértem a brüsszeli lakásomban, a gépemen már megjelent egy elektronikus postán küldött cikk, amelyet aztán több címről újra megkaptam, s egy-két nap alatt körbejárta Brüsszelt. Ambrose Evans-Pritchard, a londoni The Telegraph szerkesztője arról írt a brit konzervatív lapban, hogy Magyarország lett a fő oka annak, amiért a briteknek ki kell lépniük az Európai Unióból.

Evans-Pritchard igazán nehézsúlyú konzervatív, washingtoni tudósítóként kemény harcot vívott a liberálisnak tartott Clinton-adminisztrációval, még terrorcselekmények szervezésével is megvádolta Clintonékat. Magyarország már nem nevezhető a szó teljes értelmében demokráciának, állítja ebben a írásában, autoriter rezsim, a harmincas évek világát idézi, s a briteknek nem szabad egy közösségbe tartozni efféle keleti államokkal.

Míg az európai zöldek heves reakcióját az "érted haragszom, nem ellened" szeretetteljes aggódása ihlette, addig a Telegraph sztárújságíróját a jeges távolságtartás jellemzi. Evans-Pritchard a brit EU-tagság egyik leghevesebb ellenzője, s a magyar választások eredménye csak újabb ürügy számára, hogy leírhassa elitélő véleményét: a briteknek nem lenne szabad ilyen gyanús társasággal vegyülniük.

Mivel Orbánék időnként előszeretettel nevezik "konzervatívnak" maguknak, érdemes leszögezni, hogy a Telegraphnál és Evans-Pritchardnél hitelesebb konzervatív nemigen van a világon. Az alacsony magyarországi munkabérekért vagy a környezetszennyezésért sohasem aggódnának: de a demokrácia korlátozását és a fasiszták (a brit lap nevezi így a Jobbikot) előretörését a konzervatív értékek megsértésének tartják.

Sajnos Nagy-Britanniában - nem utolsósorban a jobboldali média kampányának hatására -, egyre erősödik a Keletről, így többek között Magyarországról érkező munkavállalókkal szembeni ellenszenv, amelyet most tovább erősít az a vád, hogy Magyarország nem is demokrácia, hanem afféle "fasiszta" állam. Bár mindez csak féligazság, vagy annyi se, és biztosan nem a kint dolgozó magyarok tehetnek róla, a tabloid újságok nyelvén beszélő és gondolkodó brit millióknak ennyi is elég az előítéleteik megerősödéséhez.

Brüsszeli uniós körökben persze inkább az foglalkoztatja az embereket, milyen képviselőket küld hazánk a május végén megválasztandó új Európai Parlamentbe? E kérdésre némiképp megkönnyebbülve válaszolhatjuk, hogy az EP-választás arányosabb rendszerben történik, mint a magyar országgyűlési voksolás.

Az már nehezebb kérdés, hogy a magyar demokratikus pártok levonták-e a katasztrofális vereség következményeit, vezetőik a nyugati szokásoknak megfelelően felajánlják-e lemondásukat, s másfél hónap elegendő lesz-e érdemi előretörésre? Hozzájárul-e az új magyar delegáció a remélt baloldali többséghez, vagy éppenséggel azt - s ezáltal a szociális és környezetbarát európai politikát - gyengíti majd?

Az viszont már legyen a Fidesz gondja, hogy az Európai Néppárt kampányának egyik vezető arca, prominens jelöltje az a Viviane Reding, aki ellen az Orbán-rezsim heves gyűlöletkampányt vezényelt. Lesz némi okunk a kárörömre, ha a frakciófegyelem okán a fideszesek magas pozícióba választják majd meg Reding asszonyt.

Elisabethnek szerény ajándékot is vittem. A neten német fordításban kikerestem és kinyomtattam Kosztolányi Dezső Európa című, szépséges - és ma is megrázóan igaz - versét. Hogy lássa: Orbánok jönnek és mennek, de a magyar kultúra legjava humanista és Európa-barát.

Szerző
Hegyi Gyula

Nácik és/vagy bolondok?

Példátlan, durván törvénytelen módszereket alkalmaz a Fidesz az ország egyes területein - Tatár Zoltán LMP-s politikus föltett a YouTube-ra egy hangfelvételt, amelyen Nógrádi Zoltán, Mórahalom fideszes polgármestere (és hontatyja) beszél egy fórumon. A Fidesz azon dolgozik, hogy a Homokhátságon az olcsó import munkaerővel le tudja cserélni a helyi munkaerőt - véli Tatár.

Nógrádi egyebek mellett a következőket mondja: "a gazdák a regisztrációért díjat fizetnek, ezzel szemben mi azt a szolgáltatást biztosítjuk számukra hogy, a munkavállalóikat kvázi kordában tartjuk. Van egy megállapodásunk a gazdákkal, van egy etikai és egy magatartási megállapodás köztünk, amelyben próbáljuk azt elérni, hogy minél kevesebbet jelenjenek meg közterületen. Hogyha megjelennek ezek a munkavállalók közterületen, akkor mi begyűjtjük őket és elszállítjuk haza. Tehát nem igazán szeretjük őket, amikor hétvégén, este, szórakozóhelyeken különböző kulturális programok közelében megjelennek. Most lehet itt persze személyes szabadság korlátozásáról szót ejteni, de ezzel a fajta liberális megközelítéssel nem foglalkozunk... "

"Akik a mi regisztrációnkban szerepelnek őket a társhatóságok már nem zaklatják mert mi állandóan ellenőrzünk és jelentést adunk, a munkaügyi felügyelőség, a NAV, egyebek rajtunk keresztül megy ki gazdálkodóhoz munkavállalást ellenőrizni." (Vagyis: ő irányítja az állami hatóságokat? Eszerint védelmi pénzt szednek a rabszolgatartóktól, csak épp regisztrációnak nevezik? Ilyesmiért épp rendőrök ülnek Pesten.) "…kimondottan üldözzük az integrációt. Akadályozzuk a letelepülést ... munkavállalás céljából érkeznek ide nem is engedjük a letelepedésüket, legalábbis igyekszünk megakadályozni, akkor így mondom ... ne jöjjön az asszony, ne jöjjön a gyerek, ne jöjjön több gyerek (...) ha gyerekek vannak velük, őket igyekszünk azonnal gyámhatósággal hazatoloncoltatni (...) kizárólag csak azokat az elemeket hagyni itt a rendszeren belül, akik a legális munkavállalás eszközeinek megfelelnek ... tudom hogy egy kicsit vadnak hangzik, remélem nem lesz belőle semmiféle politikai akció…"

Nota bene: azokról beszél ez a tisztafejű szőke ember, akik a határon túl derék testvéreink. Ha ide jönnek dolgozni: koszos vendégmunkások.

És még fel sem ocsúdom a döbbenetből, amikor szombaton olvasom, amit Széles Gábor, a gravitáció ura a Facebookon írt (betűhíven idézem): "Békemenet szervezése médiás szemszögből: 1.Ha nagy tömeg rendezvényt akarsz akkor mozgatni kell az embereket./Fizikailag könnyebb több kilométert vonulni mint pl. egy órát egy helyben állni./ 2.Ha felvonuló tömegek látványából ki akarod hozni a maximumot akkor minimum egy Riefensthall szintű tudással kell rendelkezned. 3.Ha a felvonulók a menetük útvonalán fordulnak/Andrássy Útról félkőríven ráfordulnak a Hősök Terén a Szépművészeti Múzeum előtti frontrészre/ akkor figyelned kell a tömeg fordulása közben fellépő centrifugális és centripetális erők hatására is./Ezt a problémát annak idején még riefensthallék sem ismerték/"

Leni Riefenstahl Hitler kedvenc propagandafilmese volt. De lám, Széles ebben is jobb…

Kétharmaddal vicsorog a szög a zsákból… Nincsenek szavak…

Szerző
Veress Jenő

Terhes örökség

„Magamfajta”, aki annak idején ezt a „megtisztelő jelzőt” kaptam Morvai Krisztinától, esztendőkig észre se vettem, hogy őnagysága egyáltalán működik, éppen az Európai Parlamentben. Egyszer botor módra vitatkoztam vele, de hamar fölhagytam a gyakorlattal, mert rájöttem, hogy egyes ritka kivételektől eltekintve, Strasbourg-ban sem ügyelnek haragos szavaira.

Most is elsiklottam volna komáromi szereplése fölött, ha nem jó barátunkat, Avar Jánost rágalmazza meg, hazudik róla. Egyik Jobbikos bajtársa, helyi potentát, egyszer a képernyő előtt ülve valamit kapiskált, észrevett egy mondatot. De mert a lelkivilága alkalmatlan arra, hogy bármit is fölfogjon belőle, egyszerűbbnek találta, ha lefordítja a maga szellemiségére. jobbikosra ülteti át.

Morvai „magafajtának” ez elég volt arra, hogy a tények ismerete nélkül e változatot szentírásnak vegye, indulatos megjegyzéseket fűzzön hozzá. Hívéhez hasonlóan eltorzított képzeletét az sem befolyásolta, hogy Avar János a neki tulajdonított gondolathoz még hasonlót sem mondott. Engem ez nem lepett meg.

Szenvedélyes újságolvasó édesapám megkülönböztetés nélkül, minden nap hazahozta a friss napilapokat. Én is beléjük bújtam. A két szálasista, nyilas sajtótermékbe, a Pesti Újságba és a Virradatba is. Az ő stílusuk volt, hogy politikai ellenfeleik szavait, gondolatait kiforgatták, hazug módra, a maguk feje szerint magyarázták. Ferdítés, hamisítás? Ugyan már, ilyen volt a lelkük. És úgy látszik, ilyen is maradt.

Komáromban Morvai Krisztina ezt az örökséget vette át. Hűségesen, változtatás nélkül.

Szerző
Várkonyi Tibor