Brüsszelben, szégyenkezve

Kedden szomorkásan kellemes felkérésnek tettem eleget Brüsszelben. Az Európai Parlament egyik német képviselőnője, aki nem indul újra a májusi EP-választásokon, megkért, hogy tartsak egy kis beszédet a búcsúztatásán. Bár nem tartoztunk egy pártcsoportba, szívesen vállalkoztam a kis közszereplésre, mert Elisabeth Sch. azok közé a zöldek közé tartozik, akik a tiszta környezetet és a szociális igazságosságot egyformán és elválaszthatatlanul fontosnak tartják.

A fekete leves számomra akkor kezdődött, amikor véget értek a beszédek, és laza társalgásba oldódott a ceremónia. Elkeseredett és időnként vádló mondatok záporoztak rám, ismerős és idegen arcok kérték számon rajtam a két nappal azelőtti magyarországi választások eredményét.

Aki közelebbről ismerte az adatokat, azt kérdezte, milyen választási rendszer az, amelyben a szavazatok kevesebb, mint felével kétharmados többséget lehet szerezni? Mások csak a végeredményre koncentráltak: vajon valóban szabadon választották újra a magyarok azt az Orbán Viktort, aki csak nyűgnek tekinti azt az uniós tagságot, amelyet a magyarok szintúgy szabadon kértek és választottak maguknak? S egy nemrég békésnek és toleránsnak ismert országban hogyan szavazhat minden ötödik magyar egy olyan szélsőséges pártra, amellyel Nyugaton még a szélsőjobboldali pártok sem állnak szóba?

A "kegyelemdöfés" talán az a kérdés volt, hogy ha egy héttel azelőtt Robert Fico negyven százalékkal is elvesztette a választást, akkor Orbán Viktor hogyan tudott negyvennégy százalékkal elsöprő győzelmet aratni? Ennyivel antidemokratikusabb a magyar választási rendszer a szlováknál? A hevesen vitatkozó kör közepén állva kínomban végül már arra kellett hivatkoznom, hogy én nem szavaztam sem a Fideszre, sem a Jobbikra.

Amikor este hazaértem a brüsszeli lakásomban, a gépemen már megjelent egy elektronikus postán küldött cikk, amelyet aztán több címről újra megkaptam, s egy-két nap alatt körbejárta Brüsszelt. Ambrose Evans-Pritchard, a londoni The Telegraph szerkesztője arról írt a brit konzervatív lapban, hogy Magyarország lett a fő oka annak, amiért a briteknek ki kell lépniük az Európai Unióból.

Evans-Pritchard igazán nehézsúlyú konzervatív, washingtoni tudósítóként kemény harcot vívott a liberálisnak tartott Clinton-adminisztrációval, még terrorcselekmények szervezésével is megvádolta Clintonékat. Magyarország már nem nevezhető a szó teljes értelmében demokráciának, állítja ebben a írásában, autoriter rezsim, a harmincas évek világát idézi, s a briteknek nem szabad egy közösségbe tartozni efféle keleti államokkal.

Míg az európai zöldek heves reakcióját az "érted haragszom, nem ellened" szeretetteljes aggódása ihlette, addig a Telegraph sztárújságíróját a jeges távolságtartás jellemzi. Evans-Pritchard a brit EU-tagság egyik leghevesebb ellenzője, s a magyar választások eredménye csak újabb ürügy számára, hogy leírhassa elitélő véleményét: a briteknek nem lenne szabad ilyen gyanús társasággal vegyülniük.

Mivel Orbánék időnként előszeretettel nevezik "konzervatívnak" maguknak, érdemes leszögezni, hogy a Telegraphnál és Evans-Pritchardnél hitelesebb konzervatív nemigen van a világon. Az alacsony magyarországi munkabérekért vagy a környezetszennyezésért sohasem aggódnának: de a demokrácia korlátozását és a fasiszták (a brit lap nevezi így a Jobbikot) előretörését a konzervatív értékek megsértésének tartják.

Sajnos Nagy-Britanniában - nem utolsósorban a jobboldali média kampányának hatására -, egyre erősödik a Keletről, így többek között Magyarországról érkező munkavállalókkal szembeni ellenszenv, amelyet most tovább erősít az a vád, hogy Magyarország nem is demokrácia, hanem afféle "fasiszta" állam. Bár mindez csak féligazság, vagy annyi se, és biztosan nem a kint dolgozó magyarok tehetnek róla, a tabloid újságok nyelvén beszélő és gondolkodó brit millióknak ennyi is elég az előítéleteik megerősödéséhez.

Brüsszeli uniós körökben persze inkább az foglalkoztatja az embereket, milyen képviselőket küld hazánk a május végén megválasztandó új Európai Parlamentbe? E kérdésre némiképp megkönnyebbülve válaszolhatjuk, hogy az EP-választás arányosabb rendszerben történik, mint a magyar országgyűlési voksolás.

Az már nehezebb kérdés, hogy a magyar demokratikus pártok levonták-e a katasztrofális vereség következményeit, vezetőik a nyugati szokásoknak megfelelően felajánlják-e lemondásukat, s másfél hónap elegendő lesz-e érdemi előretörésre? Hozzájárul-e az új magyar delegáció a remélt baloldali többséghez, vagy éppenséggel azt - s ezáltal a szociális és környezetbarát európai politikát - gyengíti majd?

Az viszont már legyen a Fidesz gondja, hogy az Európai Néppárt kampányának egyik vezető arca, prominens jelöltje az a Viviane Reding, aki ellen az Orbán-rezsim heves gyűlöletkampányt vezényelt. Lesz némi okunk a kárörömre, ha a frakciófegyelem okán a fideszesek magas pozícióba választják majd meg Reding asszonyt.

Elisabethnek szerény ajándékot is vittem. A neten német fordításban kikerestem és kinyomtattam Kosztolányi Dezső Európa című, szépséges - és ma is megrázóan igaz - versét. Hogy lássa: Orbánok jönnek és mennek, de a magyar kultúra legjava humanista és Európa-barát.