Nők bálványa, szupersztár

Dolhai Attila egy csapásra lett sztár. Másodéves főiskolásként Kerényi Miklós Gábor meginvitálta a Mozart című musical címszerepére. Nagy balhé lett belőle. Ekkor még nem játszhat a növendék. Nem akarták kiadni. De ő ment. Emiatt ki akarták csapni, akadtak, akik megvédték. Ott termett az Operettszínház deszkáin, és jött, látott, győzött. Kapásból ünnepelték. Robbant, amit csinált. Azon nyomban belopta magát a női szívekbe.

Ott volt egy izgága, nyughatatlan srác, aki keresztül-kasul benyargalászta a színpadot. Hihető volt róla, hogy nem fér a bőrébe, buzog a tettvágytól, az alkotókedvtől, energiái korlátlanok. Miközben egyáltalán nem volt szabályos szépfiú, tucat bájgúnár, fölöttébb férfiasnak mutatkozott. Sármja volt. Éledező, fanyar humora. És mindehhez hangja. Meg tudta rezegtetni a falakat, és nem csupán a magasságok, mélységek áradtak, hanem az érzelem is, ami akár szertelenül dőlt belőle. Nem volt még megfelelő szakmai ismerete a kordában tartásához, az ideális alkalmazásához, egyszerűen csak szétosztotta, adta és adta magát a publikumnak. És ez fenemód hatott. Azon nyomban rajongó tábora lett. Kipirult arcú, felhevült lányok kezdték nehezen levakarhatóan várni az előadásuk után a művészbejárónál. Miközben már fiatal házas volt. Sőt, közvetlenül a premier előtt született az egyik kislánya a három közül.

Kisvárdai születésű srác, aki Zsámbékon végzett tanítóképzőt ének-hittan szakon, aki zenekart alapított, tévés tehetségkutatóban tűnt ki, vidéken szerepet vállalt, majd ennek hatására került a főiskolára, hirtelen ott volt a jókora siker közepén. És nem rokkant bele. Egészen tűrhetően viselte. Nyilván élvezte is, miközben derék családapa is akart maradni. Mondhatni kispolgári életet él, reggel becsülettel iskolába kíséri a gyerekeit, és lazán, tréningruhában jár bevásárolni. Közben nők bálványa, szupersztár. Gyakran csillogó díszletekben, feszesen elegáns cuccokban parádézik. A színpadon általában körbe nyalják és falják a hölgyek. Ő jön be középen, ő hajol meg a tapsnál is középen, akár utoljára. Amikor túl sok rajongója ül a nézőtéren, a kollégái gonoszkodva szokták mondani, hogy ez a "nedves bugyi bérlet."

De ezt véletlenül se gondolja senki negatívnak. Neki munkaköri kötelessége, hogy megőrjítse a nőket, ahogy a primadonnának az a dolga, hogy a nézőtéren ülő férfiak zöme szeretkezni akarjon vele. Nyilván többen utálják. Nem értik, miért kapja az egyik főszerepet a másik után. Sokan gondolhatják, hogy ők is tudnák ugyanezt, hogyha hasonló lehetőségekhez jutnának, hihetik, hogy Dolhai felfuvalkodott, elkényeztetett, páváskodó majom.

Nem egyszer és nem kétszer hallottam művészszínházak ritkaságszámba menően az Operettbe bekukkantó neves képviselőitől, hogy "ez színész, ő a nagy szám?", és ehhez a mondathoz persze kétkedően gunyoros hangsúly társult. Igen, bár Dolhai nem játszott jelentős prózai szerzők műveiben, és a filmrendezők is hosszas kitartással mellőzik, igenis nagy szám. Akit az általam felszínesnek, sok tekintetben sziruposnak tartott, tomboló sikerű megmusicelesített Rómeó és Júliában is nézni lehet, mert bár giccshatáron táncol, de soha nem lépi át azt, képes lázas hevületű, olthatatlan szomjú szerelmes lenni, és tud tragikusan megrendülni.

Jó, jó, ez nem a Shakespeare-i mélység. Más műfajban dolgozik. Miközben Shakespeare nálunk gyakran sajnos leszorul a nagyszínpadokról, ő tömegeknek játszik. Amikor feltűnik a tévében, sokan megbűvölten bámulják. Rámosolyognak az utcán, megszólítják. Pedig már nem fiatalember. Lassan öt évvel is túl van a krisztusi koron. Volt idő, amikor kis pocakot eresztett, amikor láthatóan nehezére esett bizonyos tánclépéseket végrehajtania. A tánc soha nem volt a fő erőssége. De még mindig illúziókeltően játszik fiatal szerelmeseket. És közben tisztában van vele, hogy a musical a fiatalok műfaja, nemigen van bennük jelentős szerep középkorúaknak, idősebbeknek.

Énektanára, a csodaszámba menő, közimádatnak örvendő Bagó Gizella segítségével hétről hétre keményen dolgozva - voltam bent órán, láttam amint akár a monoton gyakorlatokat is jókora nekirugaszkodással csinálja - képzi a hangját. Így már operettekben ugyancsak otthonos, ezek rendszerint képzettebb, már-már operaénekesi hangot igényelnek. Először még csak a stúdióban, a Raktárszínházban próbálta ki magát, Béres Attila elementáris, fancsalian csipkelődő humorú, Lili bárónő rendezésében volt fess Illésházy gróf, és miközben szintén megakadtak rajta a női szemek, kiderült, ha igény van rá, akár bővérűen is tud komédiázni.

Aztán a most felújított Csókos asszonyban léha, könnyelműen élveteg, de azért persze végül mégiscsak halálosan szerelmes Dorozsmai Pista. A Bajadér meg már igazi nagy hangot igényelt tőle. Kacsingatott az opera felé. Tán pályája kiteljesedésének is gondolta, ki is próbálta magát ebben a műfajban. Volt sikere, mégis megszólták érte, és most már valószínű, hogy nem ezen a területen keresi a boldogulását.

Temérdek pozitív hős után legújabb premierjén, a Bársony Bálint-Lőrinczy Attila által írt, Amerikai komédiában, melyet az Operett társulata játszik, de az Átrium Film- Színházban adják, kicsit rossz fiú. Gátlástalan, leleményes szélhámos, harmincas évekbeli, csíkos zakós, fekete inges, lenyalt hajú gengszter külsővel. Aki miután, Janza Kata megszemélyesítésében, megfőz egy rideg szívű, férfigyűlölő szép üzletasszonyt, és rajta keresztül megtollasodik, még meg is javul, hogy eljöhessen az elvárható boldog vég, no meg visszaálljon a polgári világrend. Jól énekel dzsesszes nótákat is. Kedvvel fürdik megint a fényben. Változatlanul a topon van. Karizmatikus erejével rendszerint győzedelmeskedik a színpadon.