ítélet;Szegedi Törvényszék;hadbíró;Varga Béla dandártábornok;

"Megdöbbentő" ítélet a volt hadbíró ellen

"Megdöbbentő" - ha egy szóval kellene jellemeznie, így kommentálná a Szegedi Törvényszék katonai tanácsának Varga Béla nyugalmazott dandártábornok, volt hadbíró elleni marasztaló ítéletét a vádlott védője.

Lakatos Viktor ügyvéd lapunk kérdésére azt mondta, fellebbeztek az ítélet ellen, mert szerinte védence mindkét vádpontban ártatlan. A törvényszék csütörtökön bűnösnek mondta ki jogellenes fogva tartás bűntettében, és szigorúan titkos adattal visszaélés vétségében a korábbi titkosszolgálati vezetők ügyében nyomozati bíróként eljáró Varga Bélát. A dandártábornok az utolsó szó jogán is ártatlanságát hangoztatta és koncepciós ügyészségi eljárást emlegetett. Erre egyébként egy tanúvallomás is utalt, másrészt Varga volt az, aki korábban - az ügyészség indítványát elutasítva - nem küldte előzetesbe Szilvásy György volt titokminisztert a kémügyben.

A Népszava derítette ki tavaly, hogy Varga ellen több eljárás is indult, miután 2011 végén nyugdíjazták - utóbbi néhány hónappal azután történt, hogy nyomozati bíróként eljárt Szilvásy ügyében. Az ellene folytatott eljárás sokáig államtitoknak számított, de az ügy minősítését végül a tavaly novemberi tárgyalás előtt megszüntette az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója. Ezután derült ki, mi is a vád, ami jogi nonszensznek tűnt - első körben a törvényszék katonai tanácsa bizonyítás-kiegészítést is elrendelt, a pert pedig elnapolta.

Minapi ítéletében a katonai tanács a jogellenes fogva tartást azzal indokolta: Varga a kémügy egyik vádlottja előzetesének meghosszabbításáról döntő tárgyaláson egy ideig vezetőszíjon hagyta az illetőt. Ám - érvelt az ügyvéd - a jogellenes fogvatartás csak szándékosan követhető el, a bíró pedig - aki a bilincset előzőleg levetette - nem vette ezt észre. A terhelt egyébként sem hagyhatta volna el az épületet, hiszen éppen az ügyében határoztak - meg is hosszabbították az előzetest. Az államtitoksértést pedig a törvényszék abban látta: ugyanez a vádlott a szünetben kiment a tárgyalóteremből, és a hóna alatt tartott iratok mappáján látszott a 2041-ig titkosított kémügy felirata. Nem tudni, hogy emiatt miért Vargát gyanusították meg. Ráadásul Varga bíró előzőleg felhívta a figyelmet: a titkos iratok más számára hozzáférhetővé tétele bűncselekmény. Amúgy pedig nem is fért hozzá illetéktelen az iratokhoz, csak egy pillanatra felvillantak a dokumentumok a folyosón.